Lelke iránt nem érzett szánalmat az az ember, aki nem nézhette a szegény madárkák szenvedéseit, de szíve mély könyörületre gerjedt és megmentette őket…

Lám megmondta Jacques de Lacretelle kitűnő francia író, hogy nemcsak a parádés szerepeket, de moralitást és ideológiát is magáénak hazudni tudó európai nemzetek sokszínű tehetségével az álcázást is mímelő nem magyar a: mimikri.

Lélektani hatalmi köre szánalomnak bizonyul és szuggesztív attitűdre épít, és akár társadalmi, gazdasági hatalom visszfényeként vagy kisugárzása gyanánt, mint a magányos férfi, aki télen át félig megfagyott madarakat szedegetett föl az utakról és az erdőkben. Majd hazavitte, ápolta őket mindaddig, míg az idő enyhébbre vált. És azután eleresztette őket… Egyszer egy eltört lábú madárkára akadt. Megmosta és gyengéden összeillesztve, vászonnal bekötözte a törött lábacskát. Gyufaszálakból másik sínkötést is alkalmazott. A madárka meggyógyult és már vígan ugrándozott kalitkájában, míg csak ki nem szabadult… A könyörület isteni tulajdonságát álcázni akaró gyenge utánzat emberkéjét egy nap részeg állapotban megfagyva találták az árokban. A mimikri madárbarátnak megtévesztésig jó, de magyarbarátnak vagy akár nemzetazonosság képviselőnek, papnak, írónak vagy éppen költőnek nem…

Úgy vigyáz az Úr a világmindenségre, hogy a Reformáció megindulásának közelgő 500., és a II.Vatikáni Zsinat 50. évfordulója nem a kishitűek koldusvágya, hanem a felnőtt keresztény világ reménységének beteljesedése lesz. Mert a mai ún. emberszeretet intézményei, a szegényápolás, kórházak, árvaházak, javítóintézetek stb. igen sok jót eredményeznek, de igazi könyörületet csak akkor nyújthatnak, ha mimikrimentes szolgálatot végeznek a reájuk bízott lelkeken, közösségeken.
Csak a hatalmi körökön túlnőtt társadalmi, közéleti vezetők tudnak e szent és nemes elvárásoknak eleget tenni. Az istentelen árvaházi igazgató, vagy német ajkú készruhagyári alamizsnaosztó tulajdonos vasfegyelmet tarthat, eredményes közép-keleti termelékenységet fitogtathat, de évek hosszú során csak a zsarnokság jegyeit osztogatja – többé nem kell nekünk. Végérvényes nemzetmentő következtetés, döntés nem ad helyet a korábbi nevetséges önkritikát helyettesítő és a mai – ökörszem a sas szárnyai alatt! – ismétlődő önvallomás luxusának sem. Bőven elegendő volt az eltelt húsz esztendő a semmit felmutatni nem tudó vezetésből, – hogy eleinte a szekuritátéval, majd a posztkommunista jelszavakkal ámítsanak.

Csak a példaértékű Sepsiszentgyörgy Református Székely Mikó Kollégium (Erdély, helyesebben a Kárpát-medence) visszaállamosításának szándéka szeptember 1-jén, az igazság napján tartott (közel 30 ezres) tiltakozó közgyűlés rámutatott arra, ismételten igazolta, hogy semmibe veszi Románia a területén élő magyar kisebbség szellemi és kulturális örökségét, a tulajdonhoz való jogot és az egyházak függetlenségét. A politikai beavatkozás nélküli megnyilvánulás arra utal, – és egyben figyelmeztet! -, hogy a magyarság közvetlen összefogása, őszinte lelkesedése, ha a szükség úgy kívánja „fittyet hány” a sokszor nemzeti közérdeket finnyáskodva kezelő „trojkás” pártoskodásra. Feltételezem, a kiáltvány elfogadása nem teremtett kedvet néhányakban egy újabb, negyedik párt létrehozására.

Isten könyörülő, még pedig „az őtet félőkön.” Ez nagy megnyugtatást szerez Isten gyermekeinek, kik az Ő tulajdonai. Számontart – láttuk! – figyel – majd meglátjuk! – véd és gondoz minket. Azok, „Mimikrik” is szeretik mennyei Atyjukat és félnek Őt megszomorítani a bűnnel. Az ilyenek megtanulhatnák azt, hogy ők is igazi könyörülettel viseltessenek Isten gyermekei, embertársaik iránt. Ez a minden keresztyén lélek feladata a földi életben. Elvinni e világnak a szeretetről szóló, igaz örvendetes üzenetét: „Amilyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt.” (Zsolt. 103:13 )

A valódi könyörület elhanyagolásával ki ne essünk a kegyelemből.

Pásztori Tibor Endre – Hunhír.info