A név tagadhatatlanul ismerős, de az tény, hogy ifj. Kós Károly munkásságáról Csonkamagyarországon korábban nem nagyon olvashattunk – mint általában az Erdélyben élő többi kiválóságunkéról sem. (A fotón Kós Károly, az apa)

Persze a rendszerváltozás után már inkább megismerhettük műveit, magam is állandóan a kezem ügyében tartom a már rongyosra forgatott “A Mezőség néprajza” című könyvének második kötetét – azért éppen azt, mert az első rész, ki tudja miért, valahogy elkeveredett.

Nézzük, kiről is van szó!

Ifjabb Kós Károly (1919-1996) erdélyi magyar néprajzkutató, muzeológus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a XX. század második felének meghatározó jelentőségű, sokoldalú erdélyi magyar néprajzkutatója volt. Munkássága kiterjedt az anyagi kultúra és a társadalomnéprajz szinte valamennyi területére.

És amiért szó esik róla: ma van a születésnapja, 1919-ben e napon született az erdélyi Sztánán.
Sztána neve leginkább onnan ismerős, hogy az idősebb Kós Károly itt, a Kalotaszegben, Sztánán vásárolt földet 1910-ben, előbb nyaralónak, majd ide építette lakóházát, a Varjúvárat is.

Kós Károly (eredetileg Kosch, 1883-1977) építész, író, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus. Munkássága még műfajában is felsorolhatatlan, de hogy mégis némi képünk legyen róla, nevéhez kötődik több állatkerti pavilon (például Madárház) Budapesten, akárcsak Wekerle Munkás és Tisztviselőtelep központja („Wekerle-telep”), szintén a fővárosban – illetve a Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgyön.

Ma azonban azonos nevű fiáról van szó, hisz ő az ünnepelt.

Ifjabb, illetve – megkülönböztetésül, írói neve szerint – dr. Kós Károly a kolozsvári református kollégiumban, majd a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban tanult. 1939-ben a kolozsvári Református Teológiai Akadémiára iratkozott be, de 1940-től már a kolozsvári, illetve a budapesti tudományegyetem hallgatója volt.

Történelem–földrajz szakos tanári és bölcsészdoktori oklevelét Kolozsváron szerezte meg, disszertációját a néprajzi témájában írta.

A kolozsvári Egyetemen tanított, s ezzel párhuzamosan gondozta az Erdélyi Múzeum-Egyesület néprajzi tárat, illetve az Erdélyi Kárpát-egyesületben a fényképtárat.

Tudományos érdeklődése elsősorban az erdélyi és moldvai magyarság tárgyi kultúrájára, valamint az erdélyi régió “népek közötti” kapcsolataira, az együtt élő népek történeti-kulturális kölcsönhatásaira irányult.

Dr. Kós Károly foglalkozott néprajzi kartográfiával is, s a trianoni helyzetből adódóan részt vett a Románia néprajzi atlasza gyűjtési és szerkesztési munkálataiban – munkássága természetesen zömmel a magyar nyelvű tájakra terjedt ki, de folyamatosan figyelt az egyes kölcsönhatásokra is.
Élete vége felé egyre inkább vonzották a magyar néprajzkutatás általános tudománytörténeti kérdései is.

Bizonyára sokan vagyunk (a csonkaországban…), akik csak kapkodjuk a fejünket, hisz alig-alig ismerjük már magát Erdélyt is, ugyanakkor dr. Kós Károly átfogóan vizsgálta az idegen kézre került, magyarok lakta néprajzi tájakat, Kászont, Szilágyságot, Kis-Küküllő mentét, Moldvát, Torockót, ezen túl e tájak népviseleteit, a díszítőművészet egyes megnyilvánulási formáit (festett bútorok, guzsalyok, ivócsanakok, kályhacsempék, fejfák), valamint népművészetét.

Muzeológusként központi- és tájmúzeumok, valamint a szabadtéri néprajzi múzeumok szervezésének, kutatóhellyé fejlesztésének elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozott.
Gyűjtései, kutatómunkája alkalmával grafikákat is készített, melyek teljes képet adnak Erdély népéletének anyagi kultúrájáról.

Külön érdeme dr. Kós Károlynak, hogy mindvégig közvetítő szerepet vállalt a magyar és a román néprajztudomány között.

1976-tól a Népismereti Dolgozatok című kiadványsorozat alapító szerkesztője volt, a néprajzoktatás és az intézményes kutatások szünetelésének idején kutatásra, közlésre bátorította az erdélyi magyar értelmiséget.

Tudományos eredményei elismeréseként 1973-tól a Román Akadémia rendes, 1995-től a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, 1976-ban a Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli tagjává választották.

Tanulmányok a magyar világban

Dr. Kós Károly diplomáját még az úgynevezett magyar világban szerezte úgy, hogy harmadévtől Budapesten is hallgatott előadásokat. A néprajz szempontjából az egyetem meghatározó tanári személyei voltak Viski Károly (néprajz), Gunda Béla (néprajz), Mendöl Tibor (emberföldrajz) valamint Roska Márton, az egyetem régészeti intézetének igazgató-professzora. Roska az, aki felkarolta és meglátva benne az erdélyi népismereti szakembert, intézetének néprajzi gazdájává nevelte.

Már az egyetemi évek alatt hasznos kutatómunkát végzett: “1941 nyarán a magam erején a kalotaszegi Jákótelke általam szervezett néprajzi monográfiájához végeztem intenzív adatgyűjtést, a következő nyáron már Viski küldött intézeti költségen az általam választott Vas megyei Őrségbe, majd utána a Garam völgyében végezhettem támogatásával néprajzkutatást. Az őrségi fazekasságról írt, neki bemutatott dolgozatomat pedig ő küldte tovább Pável Ágostonnak, a Dunántúli Szemle szerkesztőjének ottani közlésre ajánlva.”

Dr. Kós Károly néhány munkája
– Az Erdélyi Nemzeti Múzeum Néprajzi Tárának faekéi. Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 1947
– A kalotaszegi kosarazó juhászat. Kolozsvár, k. n., 1947
– Mihez kezdjünk a természetben? Bukarest, Ifjúsági, 1968
– Népélet és néphagyomány. Bukarest, Kriterion, 1972
– Kászoni székely népművészet. Bukarest, Kriterion, 1972, (Szentimrei Judittal és Nagy Jenővel)
– A vargyasi festett bútor. Kolozsvár, Dacia, 1972
– Szilágysági magyar népművészet. Bukarest, Kriterion, 1974, (Szentimrei Judittal és Nagy Jenővel)
– Tájak, falvak, hagyományok. Bukarest, Kriterion, 1976
– Kis-Küküllő vidéki magyar népművészet. Bukarest, Kriterion, 1978 (Szentimrei Judittal és Nagy Jenővel)
– Eszköz, munka, néphagyomány: Dolgozatok a munka néprajza köréből. Bukarest, Kriterion, 1979
– Moldvai csángó népművészet. Bukarest, Kriterion, 1981, (Szentimrei Judittal és Nagy Jenővel)
– Erdély népi építészete. Budapest, Kelenföld, 1990
– Néprajzi képeskönyv Erdélyből. Budapest, Tárogató, 1994
– Népi földművelés Kalotaszegen. Debrecen, Györffy István Néprajzi Egyesület, 1999.
– A Mezőség néprajza. Marosvásárhely, Mentor, 2000.
– Torockói népművészet. Kolozsvár, Kriterion, 200

Mészáros Sándor – Hunhír.info

Hunhír.info