“Nincsen hit és nincsen akarat. Nincsenek faji és nemi különbségek, nincsenek nemi szerepek. Nincsenek korlátok. Törvény sincsen. Család sincs. Nincs határ, hadsereg, vallás, nincsen dicsőség és szégyen. Bűn sincsen. És nincsen pátosz, nincs meghatódottság, nincsen romantika, szentimentalizmus – és nincsen egyetlenegy megfellebbezhetetlen igazság sem, ugyanis általában véve nincsen igazság egyáltalán. Csak ők vannak, a laptopjuk, és az ő vágyaik.”

A betegek

Álláspont

Ameddig tartott az olimpia, addig az olimpiát gyalázták.

Most, augusztus 20-a alkalmából ezt az ünnepet gyalázzák.

Balavány György kezdte – vele együtt kaptam meg a Szellemi Honvédelem díját Makoveczéktől, nagyon ideje lenne, hogy köszönettel visszaadja: „Talán így, ezredév távolából ideje lenne szembenézni azzal, hogy egy testvérgyilkos szadista fenevadat emlegetünk szentként – írja Balavány. S még hozzáteszi: – Augusztus huszadikán ünnepeljük azt a hazugságot, hogy milyen régi a keresztény magyar állam.”

Balavány után a „sajtkészítők” nevű blogon olvashatjuk a következőket: „Pedig Szent István királyunk csak egy hataloméhes trónbitorló volt, aki önnön legitimációja érdekében (…) újszerű, és akkoriban korszerű jelképek sorával vette körül magát: koronával, kereszttel, megyésispánnal. – S persze ismeri sajtkészítő is a kötelező kört: – A romantikus mítosz, mely szerint egy ember, esetleg egy nemzedék képes megváltoztatni az ország, a nemzet, a közösség sorsát, egyszerűen nem igaz. A nagy emberek hamis legendája vérbeli XIX. századi ostobaság, amely Magyarországon sajnos ma is meghatározza némely politikai közösség működését.”

Ezek az emberek betegek. Ezért tudom az eszemmel, hogy nem is szabadna őket gyűlölni – de azért gyűlölöm őket, és meggyőződésem, hogy ha nem léteznének, valamivel egészségesebb, élhetőbb, szerethetőbb hely lenne ez a szintúgy beteg világ. De mivel keresztény ember vagyok, mélységes bűntudattal tölt el ez a meggyőződés, és a gyűlölet érzése, s e bűntudaton keresztül visszhangzik fülemben Csókai András igazsága: „Ezeket a szerencsétleneket nem jobbá kell verni, jobbá kell őket szeretni.”

Tudom, hogy ez az igazság. Csak sajnos én képtelen vagyok rá. De igyekszem – legalább annyira, hogy soha-soha ne keveredjek az újpogányok közé. Valószínűleg ez, és csak ez tartana vissza attól, hogy megüssem őket. Ezért, és csak ezért marad a csonttá soványodott tény: ezek a szerencsétlenek nem csak betegek, de végtelenül és barokkos túlzásokba menően ostobák is.
A fentebb idézet mondatokból egészen egyszerűen semmi sem igaz. István nem volt sem szadista, sem hataloméhes trónbitorló. Továbbá ő igenis választás előtt állt: Bizánc vagy Róma, kereszténység vagy ősi pogányság – tessék: Európa vagy Ázsia. Mindössze ennyi volt a választás őelőtte. És ő választott. S bizony keresztény államot alapított – s megteremtette egyszersmind a magyarság túlélését. A sajtkészítő álnév mögé bújó nyomorult pedig (aki álnevét feltételezhetően a zseniális Monty Python Brian élete című filmjéből kölcsönözte) mindössze a tudományos materializmus és a marxi történelemszemlélet vaskos, lábszagú hülyeségeit böfögi fel, amikor egyén és társadalom viszonyát és az egyén történelemátalakító képességét „elemzi”.

Egy súlyosan beteg kor súlyosan beteg termékei ők. S a kor betegsége éppen ott érhető tetten, hogy ezek a szerencsétlen nyomorultak megjelenhetnek a nyilvánosságban. Ortega tragikus igazsága és Julien Benda még tragikusabb igazsága összpontosul Balavány és a sajtkészítő létezésében. Egy egészséges, vagy e mostaninál csak kicsit egészségesebb korban a paplan alatt játszanának önmagukkal ők, és a lehető legrosszabb esetben is csak tovaris Csikatilo válna belőlük. Ám ebben a korban ők véleményt nyilvánítanak, ráadásul nyilvánosan. Ez a megszokhatatlan, ez a tolerálhatatlan. S hogy mennyire az, játsszunk el egy pillanatra a gondolattal: minden, de tényleg minden megvalósul mindabból, amit ezek leírnak, akarnak, propagálnak. Képzeljük el azt a világot, ahol Tóta W. szándéka szerint nincsen pénz élsportra, és lehetőleg megszűnik az olimpia. Ahol nem ünnep többé augusztus 20-a, ahol nincsenek szentek, s leginkább nincsenek legendák, mítoszok, mesék, babonák, hősök – ahol semmi sincs. Ahol nincs jó és rossz, mert objektíven és emberi elmével úgysem megítélhető, mi a jó és mi a rossz. Képzeljük el az ő világukat, ahol nincsen Isten – még annyi sem, amennyi mostanra megmaradt. Képzeljük el egy pillanatra az ő szabadságukat, amely soha nem megvalósítható persze, hiszen szerintük a szabadságot állandóan tágítani kell. Képzeljük el, hogy nincsen állam, nincsen egyház, nincsen példakép, nincsen fegyelem, nincsen iskola, nincsen rend és nincsen szigor, nincsen nemzet és nincsen múlt. S leginkább történelem nincsen. Nincsen hit és nincsen akarat. Nincsenek faji és nemi különbségek, nincsenek nemi szerepek. Nincsenek korlátok. Törvény sincsen. Család sincs. Nincs határ, hadsereg, vallás, nincsen dicsőség és szégyen. Bűn sincsen. És nincsen pátosz, nincs meghatódottság, nincsen romantika, szentimentalizmus – és nincsen egyetlenegy megfellebbezhetetlen igazság sem, ugyanis általában véve nincsen igazság egyáltalán. Csak ők vannak, a laptopjuk, és az ő vágyaik.

Képzeljük el azt a világot.

S ha elképzeltük, talán belátjuk, hogy mégis inkább őket kell nem létezővé varázsolni. A gyerekeink és az unokáink érdekében.

Hogy Szent István műve még ezer esztendeig fenn.

Bayer Zsolt – Magyar Hírlap

A publicisztika rovatunkban megjelent írások nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjával.

Hunhír.info