Tisztázzuk az elején, ha esetleg még nem találták volna ki: Mariann a Horváth, Áron a Szilágyi, Dani a Gyurta, és a két patkány a magyaripéter és a bochkorgábor. Jobb ez így, nem kertelve, megadva a kellő tiszteletet mind az ötüknek.

Hogy mi történt, azt tudjuk: két nagyon fiatal magyar ember, nehéz, teljes fizikai és szellemi összpontosítást és rendkívül sok edzést kívánó sportágban olimpiai bajnok lett. Magabiztosan és fölényesen, lenyűgöző teljesítményt nyújtva, régen érzett örömet csalogatva a magyar szívekbe. Áron győzelmét Mariann sírva közvetítette, mert ő is vívott, ő is volt világversenyen első és
tudja, hogy mennyi munka, könny, veríték és lemondás van az elsőként felkúszó zászló vagy egy jó helyezés mögött.

Velük örült az egész ország – mínusz a két patkány – és megérdemelten szólt nekik a Himnusz, és a dallamot több millió magyar ember könnyezte meg. Jött, látott és győzött ez a két magyar legény akkor, mikor sötét hullafoltok jelentek meg a nemzet testén. Nyilatkozataikban hálával emlegették a családjukat, edzőjüket, elhunyt barátjukat. Egyikük azt is megemlítette, hogy 15 millió magyarra gondolva, buzdításukat belülről hallva, ebből erőt merítve tudta legyőzni a fáradtságát és az ellenfeleit.

És ekkor a patkányok egyből felrohantak a pöcegödörből.

Akkor, amikor minden jóérzésű ember lelkét melegség járta át, mikor ezt a két, kívül-belül egészséges magyar fiatalembert látta, hallotta beszélni, olvasta a nyilatkozataikat. Jó volt arra gondolni, hogy igen, ilyen is van még. Hogy az egyik a testvérének szurkol, a másik meg hazasiet az édesanyjához, hogy megcsókolja. Hogy megköszönje neki, hogy van, és ott van, ahova nélküle soha nem jutott volna el. Hogy a magyarokról szépet és jót mondanak mostanában Skandináviában. Biztos vagyok benne, hogy kimennek a temetőbe is beszélgetni egy kicsit, az egyik az edzőjéhez, a másik a barátjához.

És akkor kibújik a zsidó szellemi pöcegödörből két cionseggnyaló patkány és elkezdi őket cikizni. Ahogy a zsidók szokták: igaztalanul, lekicsinylően, fennhéjázóan bicskanyitogató módon. Tudjuk jól, nem csak a sportolóknak szólt a husáng, hanem nekünk is. Nehogy már örüljünk 1-2 percig.

Ez a magyaripatkány meg az a bochkorpatkány sehol sem lesz, és nem fog egy szót sem szólni, mikor a zsidók aláznak és a cigányok gyilkolnak ártatlan magyar embereket. Mint ahogy akkor sem nyitották ki a büdös pofájukat, mikor a mocskos buzik masíroztak a fővárosban, vagy a gyurcsánypatkány és bandája végig bűnözte az elmúlt éveket, vagy mikor újabb és újabb holomeséket kellett kitalálni, vagy egy hazug holomajmot kellett tapsolni az Országházban. Vagy mikor bamba, agyatlan, tiknyász, rendőrnek idomított kölykök korrupt és bunkó tisztjeik parancsára verték és/vagy ugráltatták az őket eltartó adófizetőket. Vagy a felzárkóztatásra várakozók Mari nénit egy szabolcsi faluban, a Pista bácsit meg egy borsodi városban lopták, rabolták, csonkították és/vagy gyilkolták. Ezek a vörös-kék patkányok az idén is sebesre tapsolják majd a tenyerüket örömükben, mikor a pofátlan gyarmattartók december 8-án megint csak magasba emelik a leigázásunk jelképét a Nyugati téren.

Ez a két zsidóbérenc hányadék akkor érezte úgy, hogy az az a perc, amikor böfögni kell. És ezek még életben és éterben vannak. Akkor, mikor egy egész nemzet egy emberként örült egy kicsit, elfeledve egy pillanatra a magyaribockhor-féle patkányok és társaik által ránk hozott sok bajt és
betegséget.

Ó drága jó Istenem, ha tudnátok hogy hány fényévre vagytok az Árontól vagy a Danitól… és tőlünk…

Ennek a két darab meleg szarnak nem elég, ha az úszók és a vívók elfordítják a fejüket, nem néznek rájuk soha többet és soha az életben nem adnak nekik egyetlen nyilatkozatot sem. Most már nem elég, hogy a volt 1987-es világbajnok női tőrcsapat tagjai szépen fogalmazott levélben kérik ki maguknak ezt a hangot.
Nem elég, ha a népszerű jobboldali hírportál szerzője udvarias és kulturált formában üzen ezeknek a cionpatkányoknak. Nem, ez már nem elég, mert fitymás zsidók a fitymátlanokkal egyetemben örülnek, hogy elérték a céljukat. És röhögnek, röhögnek és mindig csak röhögnek rajtunk.

Itt és most már több kell: igen, valaki végre erélyesen elmagyarázhatná ennek a két mocsadéknak, hogy Budapest a fogturizmus európai központja, és ebben a városban az eredetinél szebb műfogsorokat tudnak csinálni. Vagy hogy törött térddel is lehet földig hajolni a sábesz dekli előtt, törött orral is lehet levegőt szívni, vagy hogy a falábnak az az előnye, hogy mezítláb is lehet vele diót törni.

Hogy nekünk is legyen egy kis maradandó örömünk. Az a kis hülye csintalanka is hogy megnyugodott.

Ha olyat írnak és mondanak, akkor ne csodálkozzanak, ha ilyet olvasnak és nagyot kapnak.

A patkányoktól meg elnézést kérek. Végül is tanulékony és szorgalmas állatok, akarattal nem bántanak senkit. Nem szándékoztam őket megsérteni azzal, hogy bochkornak és magyarinak neveztem őket.

A publicisztika rovatunkba megjelent írások nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjával.

Hunhír.info