Hol volt, hol nem volt, történt egyszer, nem is olyan régen, hogy az ausztrál gazda befejezte az aratást. Magtárakba hordta a sok szép, fényes-szemű gabonát. Örült a szíve, csak úgy gyönyörködött a kövér búzában.

Hát látta ám egy nap, hogy egerek szaladgálnak ki-be a raktár körül. Mit volt mit tennie, lerakott néhány egérfogót. Megcsapott sok egeret a fogó, a gazda egész megnyugodott. De korai volt a nyugalma. Néhány nap múlva még több egeret látott. Akkor még több egérfogót tett a sarokba, és elment a szomszéd tanyára, hogy tanácsot kérjen a komájától. Hát mit lát ott? A másik gazda magtára is tele volt egérrel, meg annak a szomszédjáé is, és épp akkor jött egy harmadik gazda, hogy nála is csak úgy hemzsegnek az egerek. Akkor egyet gondoltak a gazdák, és beszereztek jó sok macskát.

Igen ám, de addigra olyan sok lett az egér, és úgy felbátorodtak, hogy megtámadták és elűzték a macskákat, azok pedig hanyatt-homlok elmenekültek.

Erősen törték a fejüket a gazdák, meg szomorkodtak is erősen, mert tudták, hogy az idei termést sehogy se lehet már megmenteni. És amikor az egerek kijöttek a magtárakból és elindultak a lakóházak felé, döntésre jutottak.

Olajat vettek, szorosan bezárták a magtárak ajtaját, körbelocsolták az olajjal a magtárakat, és meggyújtották. Egyazon napon, minden gazda, ugyanabban az órában.

És ahogy egetverő ropogással lángoltak a magtárak, a gazdák szíve bizony megesett a szegény egereken. Mert a gazda az ég alatt élő minden egyes teremtményt szeret, kicsit is és nagyot is, hasznosat is és az olykor haszontalant is. De a gazda azt is tudja, hogy az ég alatt rendnek kell lennie, és ha nagyon felborul a rend, akkor bizony fájdalmas dolog a rendrakás.
Gazda pedig csakis az lehet, aki ismeri a rendet és a rendfenntartás módját, aki ismeri az eke és a borona vasfogát, jól bánik a szárral, a zablával és az ostorral, aki égigérő tüzet is tud gyújtani, lángba borítva tarlót, hulladékot, és ha kell, még a saját magtárát is.

Isten azt hitte, hogy rátermett gazdák vagyunk, ezért ránk bízta a Földet. Nem a dologtalan élősködők pátyolgatását, meg a hivatalokat meg a bankokat meg a szociális ellátó rendszeri osztogatásokat bízta ránk, nem. Hanem magát azt a föld-darabot, ahova kit-kit letett.
Hogy feledkezhettünk meg erről???

Amit itt most elmeséltem, igaz történet, 19 évvel ezelőtt, 1993-ban így intézték el a túlszaporodott kártevőket az ausztrál gazdák. Aki nem hiszi, járjon utána.

Egy mezőgazdász olvasó

Hunhír.info