A vogul „manszi” szóból – felelt rá Hóman Bálint, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, magyar közoktatásügyi miniszter, egyetemi tanár, stb. Ez a kérdés el van döntve, tehát vitathatatlan annál is inkább, mert egy nyelvészprofesszorunk – természetesen Németh Gyula – segített is neki, mondván, hogy a „manszi” és a „magyar” szavak hangtanilag megfelelnek egymásnak.

Hóman szóegyeztetése és származtatása így szól: „A vogulok magukat saját nyelvükön manszinak nevezik. Ha ehhez hozzáragasztjuk a török „er” szót, amelynek a jelentése ember, lesz belőle manszeri, ebből lett a mogyeri, ebből pedig a magyar név”. Ugye, milyen egyszerű? De nézzünk mögéje e nyelvészeti találmánynak. Helyes-e ez a szófejtés? A „ma” szótag tényleg benne van a „magyar” és a „manszi” szavakban. Eddig tehát hangtanilag megegyeznek egymással. De a könnyű kiejtésű „nsz” hangokból sohasem lesz a minden nyelv két legnehezebben kiejthető hangja a „gy” és az „r”. A „gy” hangtanilag nem rokona az „n” betűnek, mert a „dj” hangokból származik. Például: mondja, módja, védje, szidja, áldja, hazudja. Tehát a hangértékük sem egyenlő. Az „r” hang pedig a nyelv pergő mozgásából, vagyis a legnehezebb működéséből, munkájából származik. Hogy kiejtése milyen nehéz, mutatja az, hogy egy sereg nyelv a szó végén, nem is ejti ki, a szó elején és közepén is csak gyengén rezegteti nyelvét.

Minden nyelvnek egy törvénye van és ez nem a hangokból álló, a beszélt nyelvnek, hanem a beszélő szerkezetnek a törvénye, amelynek legfontosabb része az a mozgó, vagy pergő húsdarab, amely a nyelvszerkezetben a hangokat kialakítja. Ennek a törvénye pedig az, hogy minél kevesebb munkával, könnyebb szájmozdulattal alakítsa ki ez a beszélő szerkezet a gondolatot közvetítő hangokat és szavakat. Például: a görög nyelv négy szájmozdulattal alakítja ki ezt a szót „Ókeánosz”. A többi európai nyelv, a magyar is három mozdulattal mondja „óceán”, az amerikai angol, egy szájmozdulattal: „Osn”. Nem mondja ez négy szájmozdulattal, hogy „vakáció”, hanem kettővel: „vikesn”. Az amerikai nagyon szereti a televíziót, de nem öt szájmozdulattal ejti ki, hanem gyenge hárommal: „televisn”. A „manszi” olyan szó, amelyet az emberi nyelv az ősidőktől kezdve könnyű kiejtésűvé csiszolt és kisimított. Ebből tehát nehezebb kiejtésű szó az emberi nyelv megváltozhatatlan ősi törvénye szerint nem lehet! Már pedig a „magyar” szó kiejtése sokkal nehezebb, mint a manszié, tehát akkor a magyar név nem származhatott a mansziból. Ugye milyen egyszerű a nyelvészeti tudomány is? Csak az emberi konok célzatosság teszi zavarttá és nehézzé, de csak azért, hogy a maga céljára csűrje és csavarhassa.

(folytatjuk)

Hunhír.info