Tudom, hogy az igazság pillanata hamarosan bekövetkezik, és mindenkinek számot kell adnia tetteiről. A Magyar Tudományos Akadémiától Magyarország kormányáig, az elnököktől és igazgatóktól a tudományos vagy egyszerű munkatársakig.

Ki lehet-e szállni a körhintaként kerengő, elhallgatásra, félrevezetésre, lejáratásra építkező hazugságspirálból? A háryjánosok nem nagyon törik a fejüket, ügyes manőverekkel tudnak kiszabadulni a legkínosabbnak tűnő helyzetekből is. Ha már minden kötél szakad, lehet mentséget találni a lódításra: “nem úgy gondoltam”, “rosszul emlékszem”, “nekem így mondták”, ezer és ezer szabadulási lehetőséget produkált már az élet és a történelem. De mi van akkor, ha a tudomány művelésére felszentelt intézmény áll útjába az igazság keresésének? Megfellebbezhetetlen tekintély és megkérdőjelezhetetlennek kikiáltott tudományos apparátus: ki merne szembehelyezkedni ilyen erővel? Ha tudós merészel mást állítani, mint a hivatalos vélemény, ő a karrierjével játszik és fizet a végén. Ha dilletáns a bátor ellenkező, akkor csúfos elbánásra számíthat, még szerencséje van, ha elkerüli az őrültnek bélyegzést és megússza egy kegyes lesajnálással.

Ha úgy tűnne, hogy általánosítani akarok, akkor már most elnézést kell kérnem a szerencsésebb nemzetek tiszteletre méltó intézményeitől és a magyar tudományos élet azon szereplőitől is, akik keresik és védik az igazságot. De mivel magyarázható az, hogy Petőfi Sándor életének és halálának körülményeit nem ismerheti meg a világ? És ha ez megtörténhet legnagyobb fiával a nemzetnek, akkor hol a határ a megtévesztésben, félremagyarázásban az élet más területein?

Tudom, hogy az igazság pillanata hamarosan bekövetkezik, és mindenkinek számot kell adnia tetteiről. A Magyar Tudományos Akadémiától Magyarország kormányáig, az elnököktől és igazgatóktól a tudományos vagy egyszerű munkatársakig.

Mert nem csak Petőfiről van szó. És nem csak a már sírba szállt Szuromi Lajosról, a Debreceni Egyetem verstan tanáráról, aki azonosította az orosz nyelven írt verseket, de teljes szakmai elszigeteltség kísérte haláláig, kedves tanítványa által megszégyenítve. Nem is csak Józsa Antal hadtörténészről, aki meggyőződéssel és őszinte bizalommal levélben kérte az MTA elnökét, hogy kutassanak a Szibériába elhurcolt szabadságarcos honvédek és tisztek után, akikről bűnös módon feledkezett és feledkezik meg ma is a magyar állam. Vélhetőleg éppen Petőfi Sándor miatt. Hogy le lehessen söpörni az asztalról a Barguzinban feltárt Petrovics-sír csontjainak tudósok, szakemberek által dokumentált azonosítását.

Ma már a jövőnk a tét! Nem lehet új jövőt, országot építeni, ha lemondunk múltunk őszinte és tárgyilagos vizsgálatáról. Az egyenes beszéd nemcsak a magánélet, de a társadalom egészséges fejlődésének is alapeleme. A tudomány nem szegődhet a politika szolgálatába. A romokból csak az igazság ereje fakaszt új életet.

Hogyan juthattunk ide, kinek volt az érdeke az egész nemzet, sőt az egész világ megtévesztése? Legyen türelmünk, erőnk, szerencsénk kikutatni!

Fuksz Sándor
A szerző az MVSZ Petőfi Bizottságának koordinátora

Hunhír.info