Péntek este a közszolgálati televíziónak adott interjút Schmitt Pál köztársasági elnök. A rövid, tizenhárom perces beszélgetés során az elnök közölte: doktori disszertációját ma is becsületes, tisztességes munkának tartja, s nem mond le. Azt is közölte az ország népével, hogy ismét megszerzi a tegnap elvett doktori fokozatot, tehát rövidesen új disszertáció készül.
Tanulságos beszélgetést folytatott Obersovszky Péter a köztársasági elnökkel. Többször is megnéztem a felvételt, s közben jegyzeteltem. Az az érzésem, hogy ezt az interjút még a kései korok nézői is emlegetni fogják. Obersovszky ugyanis közbevetéseivel, okoskodó megjegyzéseivel félrevezette a nézőket, ugyanakkor nem tette fel a legkézenfekvőbb kérdéseket Schmitt Pálnak. A Kádár-korszak kiválasztott riportereire mondták: a vezető elvtársak „mikrofonállványai”. 2012-ben ilyen ósdi mikrofonállvány Obersovszky Péter.
Az előbbiekben fölállítottam a tételt – Obersovszky nem több mint egy mikrofonállvány -, most pedig következik a bizonyítás. Ez a dolgok rendje.
Nézzük, mi mindent mondott Schmitt Pál. Az interjú során többször is közölte, hogy legjobb tudása és szándéka szerint készítette el doktori disszertációját. Azt is elmondta, hogy dolgozatának témáját a TF melegen támogatta, s „nem kaptam más instrukciót, mint azt, hogy biztattak”. Tehát nem mondták meg neki, hogy ha idéz egy műből, akkor ezt a tényt a szövegben jeleznie kell.
Schmitt Pál szerint a témavezetőnek, opponensnek kellett volna vele közölnie, hogy „ácsi, nem így kellett volna írni, többet tegyél idézőjelet, vagy írd az oldalak aljára, hogy kitől származik ez és ez”. Schmitt szerint a 90-es évek elején – mivel akkor még írógépet használtak – bevett szokás volt, hogy a dolgozat végén volt a bibliográfia, a forrásjegyzék. Schmitt többször is hangsúlyozta a beszélgetés során: ő bizony föltüntette a forrásokat dolgozata végén, majd idegenszerű magyarsággal hozzáfűzte, hogy „nem én készítettem a doktori szabályzatát a TF-nek”.
Obersovszky szerepe az volt, hogy alátámassza, igazolja az elnök vicces állításait. Obersovszky nem igazán kérdezett, inkább állított. Védte az elnököt, sőt – megbízható mikrofonállványként – nem egy alkalommal Schmitt Pál népszerűségét is szóba hozta. Pedig ez az ügy nem arról szól, hogy szeretjük-e az elnököt, vagy sem. S nem is arról szól, hogy „jobbos”-e valaki, vagy „balos”. Nem arról szól ez a történet, hogy a balliberális oldal Schmitt távozását akarja, a másik oldal pedig kiáll az elnök mellett. Nem. Ez az ügy nagyon egyszerűen arról szól, hogy Magyarország elnöke olyan kisdoktori dolgozatot írt húsz évvel ezelőtt, amelyben túl sok a forrás megjelölése nélküli „vendégszöveg”, s ezt a „módszert” a világ minden táján plágiumnak nevezik.
Obersovszky azonban ezt a bizonyított tényt nem akarja vagy nem képes megérteni. Fontoskodó arccal hosszan magyarázta a nézőknek, hogy a kezében lévő fénymásolatok perdöntőek, bár a papírokat most nem tudja bemutatni, de ezek igenis fontos anyagok, mert „minden inkriminált részletre itt vannak a bizonyítékok”.
Obersovszky a doktori disszertáció forrásjegyzékét lobogtatta, amelyben bizony feltüntette a bolgár és német szerző művét is Schmitt Pál, tehát nem igaz a plágium. Ez a lényege Obersovszky „papírlobogtató” akciójának. Aztán idézett a „korabeli szabályrendszerből” is, felolvasott egy passzust arról, hogy az egyetemi doktorátus megszerzésének feltétele „a tudományos munka módszereinek alkalmazásával készített, önálló kutatáson alapuló, új tudományos eredményt tartalmazó értekezés, vagy a társadalom számára hasznos, új és gyakorlatban hasznosított alkotás benyújtása”.
Obersovszky belekapaszkodott a „vagy” kötőszóba (kétszer is megismételte), s ennek Schmitt is nagyon megörült. Az elnök szerint ugyanis ő a második feltételt teljesítette (!?), hiszen – mint megjegyezte – dolgozata a társadalom számára hasznos alkotás (hogy az alkotás legnagyobb része nem új, hanem régi, vagyis másolat, arról viszont nem beszélt). Obersovszky most sem kérdezett semmi értelmeset, holott Schmitt elkezdte mesélni, hogy a bolgár szerzőtől idézett legtöbbet, ezért is tüntette fel a bolgár kutató művét a forrásjegyzékben az első helyen. Aztán az elnök ismét arról regélt, hogy két évtizeddel ezelőtt más volt még a világ, akkor nem használtak idézőjelet, ha valakit idéztek akár több tucat oldalon keresztül:
„Húsz évvel ezelőtt ez volt a szabály, csináltunk egy dolgozatot, én azt megvédtem.”
„CsináltUNK egy dolgozatot”? Schmitt dolgozatát? Kik? De hagyjuk ezt, bizonyára nyelvbotlásról van szó. Térjünk vissza inkább Obersovszky szerepére, mert ő az, aki hülyének nézi a magyar polgárt.
Obersovszky tehát meglobogtatott egy köteg fénymásolatot, komoly ábrázattal közölte velünk, hogy „itt vannak a bizonyítékok” (Schmitt ártatlanságának a bizonyítékai), csak azt nem árulta el a nézőknek, hogy ezek a „bizonyítékok” hónapok óta ismertek. Azt ugyanis senki sem tagadta, hogy az egyetemi szenátus tegnapi döntése után kukában landolt Schmitt-dolgozat végén valóban szerepelt forrásjegyzék, bibliográfia. Sőt: a plágiumra éppen azért derülhetett fény, mert csak elő kellett venni a forrásjegyzékben megjelölt műveket, s össze kellett vetni a schmitti szöveggel.
Ebben az ügyben az a kulcskérdés: miért nem tette ki dolgozatában a szükséges idézőjeleket Schmitt Pál? S az idézetek után miért nem jelölte meg pontosan a forrást, az idézett mű szerzőjét, címét és az idézet pontos helyét, vagyis az oldalszámot? A hagyományos írógépeken is szerepelt idézőjel, a technika korabeli „elmaradottsága” tehát sánta érv.
Közbevetésül javasolnék valamit a Schmitt-dolgozattal foglalkozóknak: az elnök a Közgazdasági Egyetemen diplomázott egykoron, nézzék meg a szakdolgozatát. Lehet, hogy abban sem szerepelnek idézőjelek, lábjegyzetek? Lehetséges, hogy ilyen „tudással” szerzett diplomát?
De ha már az írógépnél tartunk, hadd mondjam el, az én bölcsészkari szakdolgozatom is írógépen készült. Saját kezemmel gépeltem, nem volt segéderő. Ez Schmitt Pál disszertációjának megszületése – tehát 1992 – előtt volt. Most elővettem ezt az irományomat: közel száz oldalhoz ugyanennyi jegyzet társult. Igaz, nem az oldalak alján, hanem a dolgozat végén szerepeltek a jegyzetek (szerző neve, mű címe, kiadás helye és éve, oldalszám megjelölésével). Engem sem instruált senki, hogy ezt így szokás. Valahogy egyetemi éveim során már tudtam, hogy ha idéz az ember, megjelöli az idézet forrását (még egy egyszerű szemináriumi dolgozatban is). A baj az, hogy Obersovszky éppen ezt a kérdést nem tette föl az elnöknek: „Ha idézett innen-onnan sok tucat oldalt, miért nem használt idézőjelet, s miért nem adta meg az idézet pontos lelőhelyét?” Nem. Ilyesmit Obersovszky nem kérdezett. Nem erre idomították. Vagy lehet, hogy ő sem tudja, hogy néz ki az idézőjel, s mi a szerepe. Az is lehet, hogy Obersovszky is csak puszta másolat. Mikrofonállvány-másolat.
Schmitt Pál tehát szolgálatkész mikrofonállványi segédlettel közölte velünk, hogy tiszta a lelkiismerete, mert becsületes munkát végzett. Kár, hogy az elnök úr nem érti, miről szól ez a történet. Lelkiismeret ide, becsületes munka oda – dolgozata nem „a tudományos munka módszereinek alkalmazásával” készült, ezért az illetékesek most visszavonták a kisdoktori címét. Ráadásul az is kiderült – ezt a több mint ezer oldalas vizsgálati anyag is rögzíti -, hogy dolgozatának sok részletét szó szerint (idézőjelek nélkül) átvette más munkákból, márpedig ennek a „módszernek alkalmazását” nevezik plágiumnak. Az idegen szavak szótárában olvasom:
„plágium lat idegen szellemi alkotás részbeni vagy teljes eltulajdonítása; idegen műnek (műrészletnek) saját névvel való közlése”
(Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések kéziszótára. Bp., Akadémiai Kiadó, 1999, 602. o.)
Schmitt Pál (hiába szerepeltetett dolgozata végén forrásjegyzéket) disszertációja szövegében – tehát a saját neve alatt – idegen szellemi alkotás egyes részeit közölte mindenféle hivatkozás nélkül. Ez plágium. A dolgozat születésekor, tehát 1992-ben is az volt.
Erről kellett volna Obersovszkynak faggatnia a megfáradt elnököt. Nem így történt. Szánalmas és nevetséges volt ez a szerencsétlen, közszolgálati mikrofonállvány. Schmittnek pedig – az ország, a polgárok és a kormány érdekében – távoznia kellene. Úgyis készül az új disszertáció megírására, az idézőjelek pontos kitételéhez pedig nyugodt légkör, családi béke és sok szabadidő szükségeltetik.
(A Publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség véleményével.)
Szalay László – Hunhír.info
