A magyar sajtó két nappal ezelőtt röviden foglalkozott Efraim Zuroff cikkével, amelyben az ismert nácivadász a frissen megválasztott német elnökről mondta el lesújtó véleményét. A Joachim Gauckról szóló írást – címe: Der Rückfall – felettébb kivonatosan ismertette az MTI, s ezt a tömörítvényt vette át a honi média. Kár. Zuroff szövegében ugyanis szerepel egy olyan megfogalmazás, amellyel eleddig még nem találkoztam. Igazi nyelvi leleményről van szó. „Holocaust-Ermüdung” – írja Zuroff. Azaz: „holocaust-fáradtság”. Vagy: „holocaust-kimerültség”. Ahogy tetszik.
Elöljáróban két apró kérdésben pontosítom a honi médiában megjelent hírt.
1./ Efraim Zuroff nem a Simon Wiesenthal Center (SWC) igazgatója, hanem csupán a központ jeruzsálemi irodájának a vezetője. A kettő nem ugyanaz.
2./ Zuroff cikke nem vasárnap jelent meg a Tageszeitung honlapján, hanem két nappal korábban, pénteken. S már pénteken megérkeztek az első hozzászólások.
Zuroff már előző pénteken jelezte fészbuk-oldalán, hogy cikke jelenik meg az említet német lapban. El is olvastam a szöveget, aztán vártam, mikor és hogyan foglalkozik vele a honi sajtó. Mint írtam fentebb, az MTI rövid közleményén túl nem találtam semmit a hazai médiában (lehet, hogy rosszul kerestem). Pedig Zuroff írásáról, a német elnökválasztás körülményeiről van mit mondani.
Két részes írásom első felében a német elnökválasztásról lesz szó. Pontosabban az egyik elnök-jelöltről, Beate Klarsfeldről. Őt a baloldal pártja (Die Linke) jelölte az elnöki tisztségre, de csúfos vereséget szenvedett: míg Joachim Gauck 991, Klarsfeld mindössze 126 voksot kapott. Mivel Németországban az említett hölgy elsöprő népszerűtlenségnek örvend, a választás eredményét a németek természetesen nagy örömmel fogadták.
De kicsoda ez a Beate Klarsfeld? Mert róla keveset írt a hazai sajtó (bár az is lehet, hogy ismét tévedek, nem jó helyen kutakodtam). Beate Klarsfeld – ismert nácivadász. A férjével együtt. Évtizedeken át együtt vadásztak (többek között szerepük volt Klaus Barbie, Maurice Papon és más háborús bűnösök felkutatásában és elítéltetésében). Nem véletlen hát, hogy a német elnökválasztás előtt éppen Zuroff támadta az olykor „kommunistavadásznak” nevezett Gauckot. Ezt nevezik vadászszolidaritásnak.
Beate Klarsfeld férje 1935-ben született Bukarestben. Serge Klarsfeld zsidónak született, s már a háborús éveket is Franciaországban töltötte. Apját a németek deportálták, ő azonban nővérével és anyjával együtt – a francia ellenállási mozgalomnak köszönhetően – túlélte a háborút.
Beate Klarsfeld 1939-ben született Berlinben. Eredeti neve Beate Künzel. Keresztény családban nevelkedett, apja a Wehrmachtban szolgált. Beate 1960-ban Párizsba utazott nyelvtanulás céljából, s 1963-ban ment feleségül Serge Klarsfeldhez. Azóta vadászgatnak.
Beate Klarsfeld a hatvanas évek második felében azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy nyilvánosan támadta Kurt Georg Kiesinger német kancellárt annak náci múltja miatt. (Kiesinger 1933-ban belépett a náci pártba, s a második világháború alatt a külügyminisztérium propagandaosztályán dolgozott). De nemcsak írásban és szóban támadta, hanem végtagjaival is bántalmazta a kancellárt, méghozzá 1968-ban, a CDU kongresszusán. Miközben az ütlegelő amazont kivonszolták a teremből, azt kiabálta a megtámadott Kiesinger felé: „Náci! Mondjon le!”
A Kiesinger elleni akció nem maradt következmények nélkül: Beate bíróság elé került, egy év börtönre ítélték, később azonban négy hónapra csökkentették a büntetését. Érdekesség, hogy az a (magát egyébként zsidó származásúnak nevező) Horst Mahler volt a nácivadász hölgy védője, akit az elmúlt években „holocaust-tagadó”-ként ismert meg a világ (s aki tudtommal ma is börtönben csücsül). Ma már tudjuk – hiszen megírták Németországban -, hogy a Kiesinger elleni támadás a kelet-német rezsim támogatását „élvezte”, ugyanis Kelet-Berlinből vezényelték a bonni politikusok elleni kampányt. Nemrég került napvilágra, hogy a Kiesinger elleni támadásért a Stasi kétezer márkával jutalmazta a hölgyet.
Beate Klarsfeldet azonban nemcsak Nyugat-Németországban tartóztatták le. Őrizetbe vették Lengyelországban, Csehszlovákiában, Bolíviában, Chilében és Szíriában is. 1970 augusztusában azért vették őrizetbe például Varsóban, mert tiltakozott a kormányzat állítólagos antiszemitizmusa miatt. A lengyel hatóságok azzal vádolták, hogy német kém, s zavargásokat akar kirobbantani az országban, ezért hölgyünket végül kiutasították az országból.
Klarsfeldék már a 60-as években együttműködtek a kelet-német titkosszolgálattal, a Stasival: a cél nyugat-német politikusok lejáratása volt. 1971-ben azonban Beate Klarsfeldet kitiltották az NDK-ból, mert tiltakozott a csehszlovák rezsim állítólagos antiszemita politikája ellen, s csak a 80-as években állt helyre a zavartalan kapcsolat hölgyünk és a Stasi között.
1974-ben már nemcsak Beate, hanem a férje is bíróság elé került az NSZK-ban. Két hónapi börtönre ítélték a két megrögzött vadászt, mert egy feltételezett náci bűnöst – Kurt Lischka egykori Gestapo-tisztet – német földön elraboltak, s francia területre hurcoltak. Klarsfeldék azonban végül nem vonultak börtönbe, mert nemzetközi tiltakozás (?!) hatására az ítélet végrehajtását felfüggesztették.
Néhány évvel később furcsa esettel szembesültek vadászaink: megtapasztalták, hogy vannak másfajta vadászok is, akik éppen nácivadászok „kilövésén” buzgólkodnak. 1979. július 9-én a nácivadász házaspár autóját robbantották fel ezek a másfajta vadászok, akik a járgány levegőbe röpítésével azt szerették volna elérni, hogy Klarsfeldék hagyjanak fel szenvedélyükkel. A nácivadászok háza előtt felrobbant családi autóban azonban senki nem ült, a Beate-Serge páros így tovább vadászgatott.
1986-ban nagy vadat vettek célba: ekkor választották meg osztrák elnöknek Kurt Waldheimet, az ENSZ korábbi főtitkárát. A náci múlttal vádolt Waldheim elleni hajsza azonban eredménytelen volt: kiderült – amit addig is tudott a világ értelmesebb és tisztességesebb része -, hogy az osztrák elnök elleni vádak alaptalanok.
Beate Klarsfeld azonban mindenképpen nagy vadat akart elejteni. 1991-ben Szíriába utazott, mert itt élt Alois Brunner, az egyik legismertebb náci háborús bűnös, aki Eichmann munkatársaként 128 500 zsidó deportálásáért és haláláért felelős – legalábbis Efraim Zuroff adatai szerint. (Egyébként Zuroff könyvében olvastam, hogy a Damaszkuszban élő Brunnerrel 1985-ben interjút készített a Bunte című osztrák magazin. A riporter megkérdezte az exnácit, érez-e valamiféle sajnálatot a tettei miatt. Brunner rövid és bizonyára őszinte választ adott: csupán azt sajnálja, hogy nem sikerült még több zsidót megölnie. Lásd Zuroff: Operation Last Chance. New York, 2009. Palgarve Macmillan, 185. o.) Beate tehát elutazott Szíriába, de az ottani hatóságok letartóztatták és kizsuppolták az országból a nekik nem tetsző vadásznőt.
Beate Klarsfeld – finoman fogalmazva – nem népszerű Németországban. Ez érthető: a Stasinak dolgozó hölgyek és urak megítélése német földön egyértelmű, ráadásul vadásznőnket kétszer is elítélte német bíróság. A Klarsfeldek Stasi-kapcsolatait egyébként dokumentumok támasztják alá, s maga Beate is elismerte, hogy együttműködött az egykori kelet-német rezsimmel (azt is bevallotta, hogy a Kiesinger elleni támadásért tényleg kétezer márka volt a „Júdás-pénz”).
Mindezek fényében nem meglepő, hogy éppen a kelet-német kommunista párt jogutódja – a baloldal pártja, német nevén: Die Linke – kétszer is a Német Szövetségi Köztársaság érdemkeresztje kitüntetésre javasolta a vadásznőt. Első alkalommal Joschka Fischer külügyminiszter utasította el a javaslatot, másodszor pedig utódja, Guido Westerwelle 2009-ben. Első alkalommal a német külügyminisztérium meg is indokolta az elutasítást: Beate Klarsfeld méltatlan a kitüntetésre. Második alkalommal már nem volt szükség indoklásra…
2012-ben a német kommunista utódpárt (Die Linke) Beate Klarsfeldet jelölte német elnöknek. A választás még a párton belül sem aratott sikert, mert többen például agresszív cionizmusa miatt nem kedvelik a hölgyet. Tény, vadásznőnk Izrael lelkes támogatója, s élesen palesztinellenes. A vezető német lapok is többnyire gúnyosan írtak a jelölésről, hiszen az említett párton kívül szinte mindenki Joachim Gauck jelölését támogatta. Volt olyan német lap, amely azt írta Beate Klarsfeld jelölése kapcsán: Margot Honecker – az egykori kelet-német kommunista vezető Chilében élő özvegye – jelölése tisztességesebb választás lenne a baloldal részéről.
Nem lehet elhallgatni egy apró, de fontos adalékot. Német földön az elnökjelöltek minden frakció előtt bemutatkoznak, mielőtt a szavazásra sor kerül. A CDU/CSU, a szabaddemokrata és a szociáldemokrata frakciók azonban visszautasították a baloldal kérését, s nem biztosították ezt a lehetőséget a vadásznőnek. A CDU főtitkára – Hermann Gröhe -„teljességgel elfogadhatatlannak” nevezte a baloldal jelöltjét, mert Klarsfeld együttműködött a kelet-német kommunista rezsimmel, s azt is hozzáfűzte: a vadásznő jelölése azt mutatja, hogy a kommunista baloldal „lenézi a mi demokráciánkat és szabad társadalmunkat”. A CSU főtitkára az egykori kelet-német kommunista párt „bábjá”-nak nevezte Klarsfeldet, a szabaddemokraták vezetője pedig úgy értékelte a vadásznő jelölését, hogy az „országunk valamennyi demokrata polgárának arcul csapása” (félreérthetetlen az utalás a Kiesinger elleni támadásra).
A fentiek ismeretében nem meglepő, hogy a vasárnapi elnökválasztáson Beate Klarsfeldnek esélye sem volt. Nemcsak a Bundestag, hanem a német társadalom elsöprő többsége sem kért a züllött múltú hölgyből. Egy ismert nácivadász ellen összefogtak a német demokraták, s megválasztottak egy olyan férfiút, aki a kommunista bűnök föltárásában szerzett nagy érdemeket. Olyan elnöke van ma Németországnak, aki nem tesz különbséget a totalitárius rendszerek között, aki egyazon mércével méri a náci és a kommunista bűnöket, s nem hajlandó a bűnök és a bűnösök között különbséget tenni.
Bízvást elmondható: Joachim Gauck megválasztásával új korszak köszöntött be Európában. Eljött az idő, hogy az öreg kontinens végre szembesüljön a kommunista bűnökkel, a kommunisták által elkövetett háborús és emberiesség elleni – el nem évülő – rémtettekkel. Érthető tehát, hogy a hazánkban is nagy népszerűségnek örvendő Efraim Zuroff az elnökválasztás előtt cikket írt a biztos befutó Joachim Gauck ellen. A „kommunistavadász” győzelme a „nácivadász” asszony fölött ugyanis azt jelzi, hogy a kettős mérce, a történelemhamisítás kora lejárt. Joggal szimatol tehát veszélyt Efraim Zuroff – a „holocaustipar” számára ugyanis Gauck megválasztása az elkerülhetetlen csőd előjele.
Szalay László – Hunhír.info
