Csurka István temetése napján a fenti címmel tervezett sorozat első részét azzal zártam, hogy az elhunyt író-politikus műveiből szemelgetve a Rónay György által jellemzett csurkai írásmód néhány jellemző példáját fogom megosztani az olvasókkal. Rónay – idéztem az első részben – a „pontos” és „igaz” jelzőkkel méltatta Csurka irályát. Sok-sok nap telt el a végső búcsú óta, mostantól minden héten egy-egy rövid írással igyekszem emlékezni „a golyófogó” szerepét fölvállalt íróra.
Amikor azon töprengtem, mivel is indítsam a sorozatot, első gondolatom az volt, hogy bevezetésként a pályakezdő elbeszélések egyikét mutatom be az olvasóknak. Miután azonban újra elolvastam az eltávozott író-politikus pályáját baloldali nézőpontból „méltató” írásokat, eldöntöttem: először a rászórt rágalmakkal kell szembenéznem.
Amikor tavaly napvilágra került, hogy Dörner György lesz az Új Színház új igazgatója, felcsendült a régi nóta – némi átigazítással. Korábban Csurkát „csak” antiszemitának, nácinak vagy fasisztának nevezték, most azonban előkerült a lomtárból a „nyilas” stempli is. Sőt: az új vezetésű Új Színház minősítésére új epitheton ornans született: „újnyilas”. Ha már Új Színház, a „nyilasság” is legyen új!
Kertész Ákos az Amerikai Népszava honlapján 2011. október 30-án megjelent írásában azt panaszolta, hogy Csurka „köztudottan nyilas lapja mellé most közpénzből még színházat is kapott”. Írt még más egyebet is a Kanadába kivándorolt Kertész, kedvem is lenne idézni sületlenségeit, de ezt a műveletet a következő részre hagyom.
A lényeg: Csurka István élete utolsó hónapjaiban azzal szembesült, hogy nevét a balliberális média legtöbbször a „nyilas”, „újnyilas” jelzők kíséretében említi. Pedig aki ismeri az elhunyt író munkásságát, tudja: Csurka mindig „pontos” és „igaz” szavakkal beszélt a nyilasokról – nem is egyszer. Lássunk két példát.
2003 nyarán Csurka arról értekezett, hogy ma már nem a múlt – a Horthy-korszak – bűnösnek nyilvánított vezetőiről kellene beszélni, hanem a jelenkor bűnöseiről. Idézem:
„Ma nem arról kell beszélni, hogy milyen bűnösök az akkori vezetők – különben valamennyit, aki akkor kormányférfiú volt, halálra ítélték és kivégezték. Nem a nyilasokról beszélek, akik szörnyű bűnt követtek el a haza ellen, a Horthy-rendszer ellen, a magyarság ellen azért, mert saját hatalmuk érdekében akkor is tovább folytatták a háborút, amikor már nem volt értelme, és iszonyú károkat okoztak. Háború utáni rossz megítélésünk részben nekik köszönhető. De voltak államférfiak, és volt egy egész vezetőréteg, tisztességes, tehetséges magyar vezetőréteg, amelyet félretettek, bebörtönöztek, megöltek, és amely most hiányzik.”
(Csurka István: Magyar szemmel IV. Bp., 2004., Magyar Fórum Kiadó, 95. oldal)
Olvassuk csak el figyelmesen a rövid szöveget, s latolgassuk a nyilasokat minősítő jelzőket. Szálasiék „szörnyű” bűnt követtek el a haza, a magyarság ellen, „iszonyú” károkat okoztak. Könyörtelen, de pontos szavak. És igazak.
2007. október 23-án – a Hősök terén – a Gyurcsány-kormányt jellemezve így beszélt a MIÉP elnöke:
„Ez az első eset a magyar történelemben, hogy kormányra nem egy politikai garnitúra kerül, hanem egy bűnszövetkezet. Szálasi is véreskezű, gonosz, megszállott, sorsát megérdemlő gazember volt, de politikus, vezérkari tiszt, akit Horthy bebörtönzött, és aki mániákusan vágyott a politikai hatalomra.”
(Csurka István: Ellenállás. Bp., 2008, Magyar Fórum Könyvek, 238. oldal.)
Ismételten kérem: olvassuk el figyelmesen a rövid szöveget, s latolgassuk a Szálasit minősítő jelzőket: „véreskezű, gonosz, megszállott”. Ezek is könyörtelen, de pontos szavak. És igazak.
Íme a Csurka elleni vád és a cáfolat – rövid előadásban. Mert persze lehetne még idézni rengeteg Csurka-szöveget, de a lényegen ez sem változtatna: a MIÉP egykori elnöke Szálasit és társait nem sorolta be a tisztességes, tehetséges magyar vezetőrétegbe, a rövid és – a magyarság nagy tömegeinek támogatását soha nem élvező, egy törpe kisebbség érdekeit képviselő – véres nyilas uralmat világosan, kertelés nélkül elítélte. Mert Csurka is jól tudta: idegen fegyverekre támaszkodva megragadni a hatalmat – közönséges hazaárulás. Teljesen mindegy, hogy Kádár Jánosnak vagy Szálasi Ferencnek nevezik a puccsistát.
Ma egyesek Szálasi Ferencre és társaira emlékeznek. Az emlékezéshez mindenkinek joga van, ezt korlátozni, tiltani nem lehet és nem is szabad. Azt azonban nem árt tudatosítani, hogy sokan, sőt vélhetően rengetegen vannak, akik nem példaképként tekintenek Szálasira. Sokan, sőt vélhetően rengetegen vannak, akik nem „nemzetvezetőnk”-ként emlegetik az 1946-ban ezen a napon kivégzett nyilasvezért. Közéjük tartozott a nyilasokat soha el nem fogadó, soha nem méltató, a „nyilasságot” pontos és igaz szavakkal mindig elutasító Csurka István (és természetesen – sok más jeles magyar mellett – egyik nagy elődje, példaképe, Szabó Dezső is). Jelen sorok írója természetesen osztja az elhunyt író-politikus álláspontját.
Szalay László – Hunhír.info
