Fölgyűrt ingujjban mutatott be a kormánynak az éhségmenet egyik résztvevője. Tóth Imre Miklós olvasztár aligha hirtelen jött indulattal nyilvánított véleményt az Országházban. Nagyon is nekikészült a baloldali lapok fotósai által rögzített attrakciónak (miért csak ők fordították kamerájukat a vendégpáholy felé?), hogy a megjelentetett képek jelképezzék a nép viszonyát a hatalomhoz.

Persze, reprezentatíve. (A biztonság kedvéért az MSZP-s Gúr Nándor rendezésében.)

A Népszabadság annak az államtitkári mondatnak tulajdonítja a reakciót, amely szerint az Orbán-kormány idején a köz- és a magánszférában is többen dolgoznak, mint korábban. A Népszava viszont az olvasztári mozdulatot azzal a – kampánytétellé tett – mondattal magyarázza, hogy az államtitkár szerint meg lehet élni 47 ezer forintból… Ami ebben a formában és tartalommal nem hangzott el, de a kampányszervezőket a valóság sosem tudta eltéríteni céljuktól.

A lényeg ezúttal is az indulatkeltés, a követelés. Hogy valamit nem adnak oda, ami jár. Ahogy az elégedetlenséget kifejező csupasz kar is. (Munkásököl, vasököl…) Holott már majd’ mindenki tudja, hogy hiába jár valami, ha nem jut. És hogy sehol a világon nem lehet szétosztani azt, amit nem termeltek meg. Hát dolgozni kell, szakadásig, ha a válság ad rá helyet. Ezért aztán az elkeseredettség bár tekintélyes, a nagy többség méltányos. Az utcákat nem lepik el tízezerszám kormányellenes erők, mi több, a közvélemény-kutatások a Fidesz jelentős fölényét mérik ma is. Az MSZP-nek így alig marad más eszköze, mint a Parlamentbe vonultatni néhány látványmunkást. Velük ingujjat gyűretni. Kamerába beintetni. Erőt fitogtatni. Munkáshatalmat játszatni.

Pótcselekedtetni.

Borókai Gábor – Heti Válasz

(A publicisztika rovatunkban megjelent írások nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjával.)

Hunhír.info