A hazai Népszava honlapján közölt cikket az amerikai népszavás Bartus László. Pontosabban szólva: a szerző „exkluzív” interjút készített az „elüldözött” Kertész Ákossal, s ennek summázatát adta közre a rövid írás. Bartustól megtudjuk, valóságos pogrom elszenvedője volt a Kossuth-díjas író: többször is meg akarták ölni, de ő túlélte a megsemmisítésére szőtt terveket.
Kertész Ákost megkergették az utcán, a metrón leköpték, bele akarták fojtani egy úszómedencébe – a mindennapi „holocaust” ilyesféle kitüremkedései miatt távozott hazánkból az író. Legalábbis ezt állítja Kertész, ezt írja Bartus.
Az utóbbi fél évben folyamatosan támadták, zaklatták az írót, aki így mesél sanyarú sorsáról:
„Háromszor kergettek meg az utcán, de megtámadtak bevásárlóközpontban is, egy alkalommal majdnem a villamos alá löktek a járdáról, a metrón leköptek, az uszodában, ahova járok, vízbe akartak fojtani.”
Azt is elmeséli a túlélő, hogy utóbbi esetben – az uszodában – egy férfi elúszott mellette, majd visszafordult, s „trágár szavak kíséretében” fojtogatni kezdte. Kertész azonban nem volt rest, kiabálni kezdett – miközben torkára tapadt a fojtogató kéz! -, ekkor a férfi elengedte, majd Kertész autóján egy cédulát hagyott ezzel a szöveggel: „Büdös zsidó, ússzál a Vörös-tengerben, egyenek meg a cápák.” Kérdés: honnan tudja Kertész, hogy a fojtogató lénytől származik a Vörös-tengeri útra invitáló szöveg? Bizonyára fénykép is volt csatolva a küldeményhez.
Kertész Bartusnak adott „exkluzív” nyilatkozatában ismét alattvalónak nevezi a magyart, a magyar népet, de ezt a szövegrészt nem idézem, nincs benne semmi új.
Nemcsak Csonka-Magyarországról támadták a jeles írót, támadások érték „az egész Kárpát-medencéből”. Bizony, Erdélyből és Felvidékről is kapott „zsidózó fenyegető leveleket”. Kertész Ákos szerint ennek a támadássorozatnak az a vélemény az oka, hogy „egy zsidó ne beszéljen így a magyarokról. De én magyarként mondtam azt, amit mondtam, egy másodpercig nem gondoltam, hogy ezt bárki így foghatja fel”.
Itt álljunk meg egy pillanatra. Kertész tehát „magyarként” beszélt tavaly augusztusban, vagyis önmagát is ostorozta. Akkor – idézem a kertészi szavakat – ő is „röfög és zabálja a moslékot”, akkor Kertész is felelős az ún. „holocaust”-ért, s Kertész sem vallotta be, nem gyónta meg a bűneit, tehát „töredelmes bűnbánatot nem tanúsított”, és „bűnbocsánatért nem esdekelt”. S ez a kertészi mulasztás az oka, hogy a Kossuth-díjas író „nem is kapott soha feloldozást”. Jól értelmezem Kertészt? Ha igen, miért nem jár elő jó példával, s vallja be például „holocaustos” bűneit? Miért nem esdekel bűnbocsánatért, hátha többen is követnék a példáját?
Kertész szerint a magyar zsidóság annyira asszimilálódott, hogy a mentalitása is hasonló a magyarokéhoz. Hoppá! Akkor a honi zsidók is alattvalók? Bizony – igen. Így beszél az elmenekült író:
„Ennek megfelelően a magyar zsidók is alattvalók. A zsidótörvények után is azt mondták, hogy nem kell tenni semmit, meg lehet úszni, túl lehet élni, ha betartjuk a törvényeket. Erre a tévedésre sokan már csak akkor jöttek rá, amikor rájuk csukódott a gázkamrák ajtaja.”
Reméljük, zsidó berkekben nem váltanak ki vihart a fenti sorok, amúgy is elég megosztott a honi zsidóság. Mert az még rendjén van, hogy mi, magyarok alattvalók vagyunk, de a honi zsidók is? Például Feldmájer Péter is? Köves Slomó rabbi is? Ők mit szólnak vajon a simogató, kertészi szavakhoz?
Kertész nyilatkozatából egyébként megtudjuk, hogy nemcsak a „szélsőjobboldal fogadta ellenségesen” genetikai tárgyú dolgozatát, hanem zsidó oldalról is érte kritika: „A Kertész csak ne pofázzon, mert csak rosszabb lesz, növekszik tőle az antiszemitizmus.” Emlékszünk, néhai Csurka István is azt írta tavaly szeptemberben: Kertész genetikai dolgozata provokáció, célja, hogy fölkeltse az antiszemita érzületet. Csurka óvott ez elhamarkodott reakcióktól, mert érezte a csapdát (Csurka István dolgozatáról majd máskor írok – részletesebben).
Végül Kertész Ákos azt is elárulta, miért választotta menedékül Kanadát. Kedves gyermekkori olvasmányának, a Tamás bátya kunyhójának két szereplője – két rabszolga – Kanadába menekült Amerikából. „Azóta nekem Kanada a szabadság földje” – nyilatkozta a Kossuth-díjas író. Egyébként Kertész munkakedve nem csökken, sőt… Új regényén dolgozik, nagy esszét tervez „az európai és amerikai fejlődésről” (?!), s természetesen publicisztikai munkásságát is folytatja.
Izgatottan várjuk az életmű újabb darabjait.
Utóirat, avagy „ne légy szeles”, kedves Bartus!
Igazi sajtótörténeti csemege: a HunHír előbb ismertette Bartus László írását, mint saját lapja, az Amerikai Népszava. Történt ugyanis, hogy a New York-i székhelyű Bartus a magyarországi Népszavában tette közzé Kertész Ákossal folytatott „exkluzív” eszmecseréjét, mi pedig ebből a forrásból merítve tettük közzé a Kossuth-díjas író magvas gondolatait 9 óra 19 perckor – a kertészi magvak pedig csak 11 óra 7 perckor landoltak az Amerikai Népszavában. Hiába, két kontinens között még a magvak is eltévednek.
Van azonban egy kis gond az amerikai honlappal: Bartus rosszul idézi Bartust. Meg persze Kertészt. A New York-i tollnok ugyanis ezt a címet adta írásának:
Kertész Ákos: „A magyar zsidóság is alattvaló”.
Az „elmenekült” író nem egészen ezt mondta, s Bartus sem ezt írta a cikkében. Mi pontosan idéztük írásunk címében a Bartus által lejegyzett kertészi szavakat: „A magyar zsidók is alattvalók.” (Ne feledjük: a másik Kertész – a Nobel-díjas Imre – azt vallja: olyasmi, hogy „zsidóság” – nem létezik. Zsidók viszont szerinte is léteznek.)
Bartus tehát úgy adott címet az írásának, hogy nem olvasta el, mit idézett Kertésztől Bartus.
Bartus túlontúl „szeles” volt.
Kertész Ákos egyik legkedvesebb költője József Attila. Az ő híres sorait küldjük az óhazából megszívlelendő tanácsként Bartus Lászlónak:
„Ne légy szeles.
Bár munkádon más keres –
dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
úgy érdemes.”
Szalay László – Hunhír.info
