A demokratikus koalíció nevű képződmény vezére ma mondta el szokásos évértékelő beszédét, amelyet a hírek szerint az atv nevű csatorna élőben közvetített. Nem néztem meg a közvetítést (épp Kertész Ákos egyik könyvét olvastam, de erről majd később), viszont elolvastam az említett kanális honlapján olvasható bőséges tudósítást. Nagy élmény volt, mindig is rajongtam ezért a Pápáról elkószált szép gyerekért.
A gyurcsányi szövegből mindössze egyetlen göndör szálat húztam ki, ez bőven elegendő a mai napra. Sok más egyéb mellett azt fejtegette a pápai fiú, hogy ha egy ország bajban van – márpedig Magyarország bajban van, ez a napnál is világosabb, hiszen Orbán, s nem Gyurcsány a miniszterelnök -, tehát ha egy ország bajban van, szövetségesekre van szüksége. Nagyszerű felismerés, mély bölcselem! Gyurcsányunk szerint ilyesféle, a bajban kéznél lévő, segítő-bátorító szövetségesek lehetnek az egyházak, de szerinte egyrészt fájdalmas, másfelől kiábrándító, hogy a keresztény felelősség, a szeretet, az elesettek iránti alázat ügyében – idézet jő – „lényegesen kevesebbet látunk a magyar történelmi keresztény egyházaktól, mint ami munka, feladat lenne”. Az évértékelő ember szerint az a kép alakul ki (hogy kiben-kikben, azt nem pontosította), hogy az egyházak számára fontosabb a befolyásuk megőrzése, mint az elesettek megsegítése.
Érdekes, elgondolkodtató okfejtés. A történelmi keresztény egyházakkal szemben viszont Iványi Gábor egyháza – pontosítsunk: szektája – példát ad a keresztény szeretetre, az alázatra, miegymásra. Legalábbis a Pápáról szalasztott ember szerint. A szónok annyira belefeledkezett a történelmi keresztény egyházak csepülésébe, hogy még az általa hőn szeretett cionista szektavezért is átkeresztelte: Iványi Viktor. Aztán elnézést kért – hangsúlyozottan Iványitól, mert mint közölte, Orbántól nem kér bocsánatot (miért is kellene??) -, majd közölte a szavain áhítattal csüngő közönséggel: „Az országnak sokkal több Iványi Gábort és sokkal kevesebb Orbán Viktort kívánok.”
Itt ér véget a gyurcsányi szövegből kihúzott göndör szál. Megilletődve a nagy ember szavaitól – mindössze néhány szerény szóval kommentálom az elmondottakat.
1./ Ha a magyar történelmi egyházakat bírálat érte, miért maradtak ki az eszmefuttatásból például a zsidó egyházak (közülük három darabot ismer el hivatalosan az állam). A zsidóknál minden rendben van, náluk a szeretet, az alázat él és virul, ők bőséggel kiveszik részüket az elesettekkel kapcsolatos össznépi feladatokból?
2./ Iványi Gábor a gyurcsányi partszakaszon igen kedvelt figura. Én azonban nem kedvelem ezt a szakállas, húsmennyiségre súlyos embert. Túlteng benne a gyűlölet. Azok közé tartozom, akik kevesebb Iványit akarnak. Elég – sőt sok – belőle egy is.
3./ S végül a legfontosabb megjegyzésem. Évekkel ezelőtt hallottuk-olvastuk Gyurcsányunk vallomását, miszerint ő „bérmálkodni is szokott”, sőt egy időben a papi hivatás szinte mágnesként vonzotta. Aztán inkább a kommunista ifjúsági mozgalmat, majd a pénzt választotta, de azért a régi vonzalom nem hűlt ki a lelkében. Keresztény lélek tehát ő, viszont eddigi pályáját tekintve őszintén kimondom (persze lehet, hogy tévedek): fájdalmas és kiábrándító, hogy a keresztény felelősség, a szeretet, az elesettek iránti alázat ügyében lényegesen kevesebbet látunk Gyurcsány Ferenctől és elvbarátaitól, mint ami munka, feladat lenne. Kár, hogy számukra a befolyás, a megszerzett pozíció fontosabb, mint az elesettek megsegítése.
Gyurcsányról korábban is tudtuk: szívből rühelli a történelmi keresztény egyházakat, különösen a katolikus egyházzal nem tud megbékélni (lásd elhíresült vatikáni szereplését). A mostani beszédéből kihúzott, fentebb kisimított göndör szálacska is újfent ezt bizonyítja. Nincs új a nap alatt.
Szalay László – Hunhír.info
