Hatalmas üdvrivalgás fogadta a hírszerző elnevezésű ultraliberális portál egyik munkatársának publicisztikáját a belterjes rajongókörben, hiszen szerintük a liberális látnok úgy ironizált, hogy ezt megértik és átlátják a kivételezettek, a sudribunkó meg komolyan veszi az abban leírtakat. No, természetesen bátorkodunk mi is kiolvasni az egészből egy liberális mélygondolkodó magasröptű, fölényes és sziporkázó rendszer, társadalom és egyéb kritikáját, viszont tahó őseink példáján lelkesülve az írás nagy részét hétköznapi freudi elszólalásnak tartjuk.
“A megtört gerincű Németországnak leáldozott. Itt az idő, hogy befejezzük Attila királyunk nagy művét, és átvegyük az uralmat Európa felett.
Azon kiválasztottak, akik pontosan tudják, hogy vannak felsőbbrendű népek, csak a legnagyobb elkeseredéssel beszélhetnek arról a visszafordíthatatlan hanyatlásról, amely Németországot, ezt az egykor uralkodásra hivatott nemzetet, mára oly jelentéktelenné és nevetségessé tette. Hol van a régi nagyság, az eltántoríthatatlan akarat, a konok büszkeség? Sehol. Wagner fiait is rabul ejtette a nyugati dekadencia kiüresedett világa, ahol az erősek szégyellik az erejüket, ahelyett, hogy használnák.
Mindez a „nézünk szembe a múltunkkal” dologgal kezdődött, amely megzavarta és legyengítette a hazafias érzéseket. A felsőbbrendű népek történelmében nincsenek bűnök, legfeljebb tévedések, melyek ugyanakkor még sem nélkülözik a nagyságot, ezért nem is bénítják le magukat önvizsgálattal, szembenézéssel és nyilvánosságra hozott ügynöklistákkal. Ismerik a külső és a belső ellenséget, azok ellen küzdenek. Azt az országot, ahol eltűrik a nemzeti múlt össze-vissza értékelgetését, ahelyett, hogy közvetlenül az Alkotmányba foglalnák a megkérdőjelezhetetlen történelmi igazságot, semmi sem mentheti meg a pusztulástól.
A németek ezzel a buzis önmarcangolással egy időben vezették be a demokráciásdit, amit persze az amerikaiak erőltettek rájuk. A következmény: állandósuló viták és a megosztottság. Nem csoda, hogy az emberek elbizonytalanodtak, és szem elől tévesztették a valódi értékeket. Összesen két lehetőség van. Azok, akik kormányoznak, vagy képtelenek a nemzeti akaratot megtestesíteni, de akkor milyen alapon gyakorolják a hatalmat, vagy egylényegűek a nemzettel, akkor viszont mi szükség van a választásokra.
A demokrácia az egyetlen államforma, amelyben idegenszívűeket is megválaszthatnak, és az igaz nemzetieket is leválthatják. Csak törpe népeknek tetszhet az a beteg rendszer, amelyben a haza ellenzékben lehet. A nagy formátumú vezetők máris új távlatokat jelölnek ki: „a politika következő tizenöt-húsz évét ne a duális erőtér határozza meg, amely állandó értékvitákkal, megosztó, kicsinyes és fölösleges társadalmi következményeket generál. Ehelyett huzamosan létrejön egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér, amely képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza – és ezt nem állandó vitában teszi, hanem a maga természetességével képviseli.”
Igen, így beszél az, akiből még nem veszett ki a történelemformáló akarat, és aki nem azonosítja a nemzeti jólétet az üres parlamenti locsogással. A németek megfeledkeztek erről, az ő vezetőik gyengébbnek bizonyultak néhány moralizálgató értelmiséginél.
Ott van például a volt hadügyminiszterük. Aki a doktori disszertációjába átmásolt néhány oldalt forrásmegjelölés nélkül. Na bumm! Nem az Akadémia filológiai csoportját vezette, hanem a hadsereget. Hát ki nem Scheiße azt le, hogy Nagy Sándor használt-e lábjegyzetet. A miniszter mégis lemondott. Csak mert néhány gyanús újságíró és ellenzéki politikus támadta. Mi történt volna, ha idegen országok hadserege támadja tankokkal és repülővel? Hogy védte volna a hazáját, ha ennyire könnyen megfutamodik? Az efféle gyáva és puha alakoktól még az is kitelik, hogy adott esetben egy tiltott fegyverszállítást vagy egy repülőgép vásárlásos megvesztegetést beismerjen a parlamentben. Szégyen.
Ha ez az ember nem lett volna teljesen alkalmatlan a tisztségére, és Németország sem korcsosult volna el, akkor a minisztériuma kiad egy közleményt, hogy minősíthetetlen bulvárkacsa (Boulevard-Ente) az egész vád, mert ő nem másolt, hanem mondjuk törzsanyagot vett át. Ennyi férfiasság nem volt bennük, végül több mint húszezer német akadémikus írt levelet a kancellárnak (aki egy nő, na ná) azt firtatva, hogy miért van még mindig posztján a minisztere. Ez a vég. Olyan országokban, amelyekben még számít a tekintély és a becsület, egyetlen tudós sem vetemedne ilyen aljasságra, hanem bátran és egyenesen visszautasítaná a felkérést a vizsgálóbizottságba. Azután a miniszter többet nem nyilatkozik a kérdésről, és kész, az ügy le van zárva, oszt guten Tag.
Amúgy már megállíthatatlan a folyamat. Most a köztársasági elnök mondott le. Úgy értem a német. Mert valami kölcsönt kapott a barátjától, akivel üzletelt is azelőtt. Na és akkor mi van? Most volt taggyűlés vagy nem volt? Nem volt. Érthetetlen min siránkoznak. Az a gond, hogy vannak egy vezetőnek barátai? Hogy meg akart élni valamiből? De hát, ki akar olyan vezetőt, aki még a saját boldogulását sem tudja megoldani? Csak a jövő nélküli, puhány népek. Náluk botrány keletkezik abból, ha egy miniszterelnök nyilvános jövedelmei nem fedezik a főváros legelőkelőbb részén vett házát, a szőlőbirtokait, vidéki kúriáját. Akkor is, ha nincsen fényképes bizonyíték a kenőpénzek átadására, pusztán mert számolási alapon nem jön ki az egyenlet.
Életerős nemzeteknél éppen az ellenkezője figyelhető meg. Ott az emberek úgy tartják helyesnek és igazságosságnak, ha közülük a legügyesebb és leggátlástalanabb zsivány lesz a vezető. Ezért nincs botrány a figyelemreméltó vagyongyarapodásokból, ha valaki mégis kérdezősködik, akkor azt válaszolják neki, hogy írtak egy szakácskönyvet, és abból futotta mindenre. Ezt ugyan senki nem veszi komolyan, az se, aki mondja, de ez nem okoz problémát, mert a vezető megnyugtatóan elmagyarázta, hogy amikor lopnak, akkor nem maguknak szereznek, hanem az ellenségtől vesznek el. És az nagy ugyanaz. Különben sem ő nyerte a legtöbbet.
A szánalmas német elnök, aki nem ilyen karizmatikus, felhívta az ügyleteiről cikkező szerkesztőséget, és üzenetrögzítőre (!) beszélve, megfenyegette a főszerkesztőt. Ami elfogadhatatlan. Egy komoly állam vezetője ilyet nem csinál. Vagy lelöveti a firkászt, vagy legalább létrehoz egy médiahatóságot, amelyik nem ortodox jogkörökkel és frekvenciagazdálkodással elfojtja ezt a sajtószabadságnak nevezett liberálbalos, nemzetközi összeesküvést. Jobb helyeken ez így megy, arrafelé a vezetők is sokkal nemesebbek és önfeláldozóbbak annál, minthogy lemondásukkal felesleges riadalmat váltsanak ki a nép körében.
Szomorú így látni a németeket, de nekünk ki kell tartanunk. Egyes nemzetek elsüllyednek, mások felemelkednek, ez a történelem dialektikája. A megtört gerincű Németországnak leáldozott. Itt az idő, hogy befejezzük Attila királyunk nagy művét, és átvegyük az uralmat Európa felett.”
Hírszerző
Hunhír.info
