Hónapok óta olvasom az írásait. A művek többségét természetesen újraolvasom, hiszen az elmúlt években egyszer-kétszer már végigböngésztem az életmű javát. Regényeit, drámáit, novelláit lapozgatom, s természetesen közéleti-politikai írásait, beszédeit. A tagadhatatlanul súlyos életmű néhány – számomra fontos – részletét az alábbi folytatásos írásban osztom meg az olvasókkal.

Csurka István maga is egyik legfontosabb írásaként emlegette azt az 1983-as levelet, amelyet az írószövetség akkori elnökének, Hubay Miklósnak írt. Ebben a levélben jelentette be, hogy a Csoóri Sándor elleni politikai retorzió miatt lemond elnökségi tagságáról és kilép az írószövetségből. Csurka a kilépés gesztusával „egy élete keserű pontjához érkezett vígjáték-író elszántságát” mutatta fel, aki előtt „hirtelen megvilágosodott valami, s aki ettől kezdve saját élete e megvilágosodásból származó erkölcsi parancsának engedelmeskedik.”

Aztán eltelt néhány év. Lakitelek, 1987. szeptember 27. Csurka István ott és akkor nagyon fontos beszédet mondott. Ekkor hangzott el a jóslatszerű önjellemzés, amelynek egyik szavát – golyófogó – írásom címébe emeltem. Idézek a beszéd végéből:

„Végezetül egy vallomás formájú kérdés – önmagamhoz. Hogy honnan merítettem a bátorságot és a judíciumot ahhoz, hogy ezeket a húrokat megpendítsem, hogy a megengedettnél többet s hosszabban szóljak. Hiszen nem vagyok hivatottabb és felkentebb, és főleg nem vagyok képzettebb és tudósabb. Nos, ennek egyszerű és gyakorlatias oka van. Én az imígyen szólásra valamicskét már befizettem. Ha zászlóvivőnek nem is, golyófogónak talán megfelelek.”

Találó szavak. Ez elmúlt több mint két évtizedben csak úgy záporoztak a golyók Csurka Istvánra. Dőltére Tökmag Jankók lestek, de az író-politikus jó golyófogónak bizonyult. Bizonyíték rá gazdag, terjedelmes közírói munkássága.

Amikor Csurka második novellás kötete, a Százötös mellék 1964-ben megjelent, a kiváló katolikus író és kritikus Rónay György hosszú írásban méltatta a fiatal írót. Többek között megállapította, hogy „Csurka István írásmódja majdnem mindig pontos és igaz. Legföljebb azt szeretnénk: bár lenne mélyebben igaz.” Igen, az az író, akit ma utolsó útjára kísérünk, a pontos és igaz írásmód megszállottja volt. S ahogy telt az idő, egyre mélyebben volt igaz az, amit leírt.

A folytatásban a Rónay által jellemzett csurkai írásmód néhány példáját fogom megosztani az olvasóval. Felidézem majd egy-két elbeszélését, néhány közéleti írását, s talán az a két évtizeddel ezelőtti interjú is terítékre kerül, amelyet fiatal sajtómunkásként készítettem Csurka Istvánnal.

Szalay László – Hunhír.info