Léptei magánügyek, akár pipogyák, de szaváért a görög Erósz és útjelzéséért a római mitológia szerelem istene, Cupido felelős a világnak, melynek kalauzává szegődött Valentin katolikus pap, aki a szent szerelem védelmében a 3. században vértanúként halt meg.

Ugyanez a jelenség figyelhető meg az Európában jelenleg használatos és elismert nyelvészeti alapelvek, legtöbb nyelv esetében. Léptei, – semmiképpen nem pipogyák! – az ókori görög filozófusok logikáról szóló műveik forrására vezethetők vissza (Platón és Arisztotelész). Természetes, ott van – útjelzőként – a kor alapvető gondolkodásban mind az igazság, mind a szabadság, mint princípiumok az egyéni és népi, illetve nemzeti közösségek legnagyobb kincseként. Ezek a döntő és sajátos vezérelvek, mint a „bűn és rabság”, „igazság és szabadság” képezték a későbbi európai iskolák tanait, majd vele együtt nyelvtani alapelveit is.

Ők voltak e tárgy első jelentős úttörői, és valóban nagyon jó munkát végeztek: az ógörög nyelvet alaposan átvizsgálták, és az akkori kor igényeinek megfelelő elemzési rendszert állítottak össze; bár eredetileg, – mint erre utalást tettem – csak a logika tudományát kívánták kidolgozni. Munkájuk közismert – és e téren egyetlen volt, – ezért később ezt tekintette kiindulásnak a modern egyetemek sora is. Az európai nyelvek és így a gondolkodás jelentős részébe szinte változtatás nélkül át lehetett ültetni a rendszert, hiszen a latinon keresztül sok mindent örököltek belőle. Így alapulvétel tekintetében lényeges változtatásra nem is szorult; így csupán néhány kiegészítést, pontosítást tettek hozzá. Ezt tették a mi 19. századi tudósaink, gondolkodóink, nyelvészeink is: átvették az európai iskolák tanait, nyelvtani alapelveit. A kisebb kiegészítésektől eltekintve, a ma alkotott nyelvtan lényeges elemei egyeznek az ógörög nyelvtannal.

Csupán a nemzeti öntudattá szegődött nemzetállamban gondolkodók egyre határozottabban érzik egy sötét hatalomnak, a bűnnek átkát, amely rongálja és őrli az életet. Hogy ebbe a világba belenyúlik egy másik világ: egy elfeledtetett tudat a maga eredetiségével, gondolatvilágával, nyelvtanával együtt. Ez a mi egységben gondolkodni merő Kárpát-medencei magyarságunk tudta, hogy itt van a bökkenő: a magyar nem görög!

Igazság, – szabadság nem a magával tehetetlen, együgyű, pityepotya emberek búvópatakja, hanem a függetlenség legveszélyesebb jele, a magyar szótár logikája. Mégis a görög nyelvtan szerint próbálják elemezni a magyart… Ez bizony gondot okoz! És valóban: ez akkora zavarokat okozott, hogy a nyelvújítás korában az igeragozások sorát törölték el, tiltották be csak azért, mert nem illettek bele a szent és sérthetetlen ógörög nyelvtani rendszerbe. Emiatt bevezetett önkényes szabályok hosszú sorát pedig felsorolni is nehéz volna… A fejet szabták hozzá a kalaphoz!

Akárcsak az EU-parlamentben

A nyelv tanulmányozása nagyon régi korokra nyúlik vissza: már a sumérok is írtak szótárt. Mint ismeretes, sokkal későbbi, ám jóval a honfoglalás előtti hun nyelvemlékekben felbukkan a „szótár” szó, amiből arra lehet következtetni, hogy őseink szintén használtak szótárt.

Az óceánok hajósai gyakran találkoznak sarkvidékekről úgy tavasz nyíltán leszakadt óriási jéghegyekkel, amelyek a tenger vizében lassan úsznak melegebb égövekbe. Egy ilyen jéghegynek nagyon mozgalmas az élete; rengeteg sarkvidéki madár tenyészik rajta, de olykor egy-egy jegesmedve is, amelyet az úszó jéghegy elszakított az ő hideg, fehér honából. És a hajósok azt mondják, hogy talán nincs is megrendítőbb látvány annál, amikor az a szerencsétlen jegesmedve az ösztönével rájön arra, hogy úszó palotája folyvást melegebb vizekbe jutván, folyvást kisebb és kisebb lesz: kétségbeesetten, szívtépően bömbölve jár köröskörül, az egyre szűkülő felületen, de mindhiába, már ott örvénylik alatta az irgalmatlanul bizonyos szörnyű vég. A madarak ezalatt nyugodtan tollászkodnak tovább az olvadó jéghegyen: őnekik szárnyuk van!

A tegnap pályára állt az első magyar műhold.

Pásztori Tibor Endre – Hunhír.info