Szombat délben értesültem Csurka István haláláról: távol a világtól, egy Balaton környéki település külterületén éppen havat lapátoltam kicsinyke hétvégi házam körül, amikor pihenésül meghallgattam a közszolgálati rádió híreit, pontosabban a déli Krónikát. A halálhír közlése után egy hölgy röviden összefoglalta Csurka István pályájának főbb állomásait. Azt hittem, rosszul hallok: olyan marhaság hangzott el a közszolgálati rádióban, hogy kora este, a fél hatos Krónikát szintén meghallgattam, hátha én tévedtem. Nem tévedtem.

A közszolgálati rádió Krónika című műsorában Csurka István halálhíre kapcsán a következő mondat hangzott el:

„Novellái közül az elsőt, a Hamis tanút 1959-ben jelentette meg.”

Hogy ezt a hülyeséget melyik szerkesztő ötölte ki, nem tudom. Azt viszont igen, hogy a magyar irodalomban igencsak járatlan ember az, aki Csurka pályaképét összeeszkábálta a Krónika számára. Nézzük meg alaposan a rövid idézetet.

1./ A Hamis tanú – regény, és nem novella.
2./ Az első pontból következően a Hamis tanút nem nevezhetjük Csurka első, nyomtatásban megjelent novellájának.
3./ Az elhunyt író első novellája – Nász és pofon – a Művelt Népben jelent meg 1954-ben.
4./ A Hamis tanú című regény tényleg 1959-ben jelent meg. A dátum tehát stimmel, a többi azonban marhaság.

A fentiekhez hadd fűzzek még némi kiegészítést (hátha olvassa ezeket a sorokat a rádió mélyen műveletlen illetékes szerkesztője).

Csurka István szerepelt az Emberavatás című, 1955-ben megjelent prózaantológiában. A Magvető Könyvkiadó gondozásában megjelent Emberavatás a korszak egyik fontos kötete, itt jelentkezett a prózaírók új nemzedéke. A szerzők névsora: Császár Klára, Csurka István, Fazekas János, Fábián Zoltán, Molnár Géza, Nagy Piroska, Örsi Ferenc, Sánta Ferenc, Szabó István, Szabó József, Szántó Tibor, Tóth László, Varga Imre. A felsorolt írók többségének a neve már rég feledésbe merült, csak három szerző alkotott igazán maradandót: Csurka, Sánta és a fiatalon eltávozott Szabó István (negyedikként talán még a később Kamondy László néven publikáló Tóth Lászlót említhetnénk, aki a hatvanas években népszerű szerző volt ugyan, de a Kádár-kor végére már ő is kihullott a köztudatból). Az antológiában Csurka két elbeszéléssel szerepelt: Nász és pofon, Testamentum. Az Emberavatás megjelenése utáni évben látott napvilágot Csurka első novelláskötete, a Tűzugratás.

Ennyit mindenképp szükségesnek tartottam elmondani Csurka István írói pályakezdéséről. A közszolgálati rádió pedig szégyellje magát. Mert a közszolgálati műveletlenségre, tájékozatlanságra nincs mentség.

Szalay László – Hunhír.info