Fasiszta, rohadt fasiszta! – üvöltötte az Új Színházért tüntető az Index kamerája által rögzített jeleneten Fábry Sándornak. A showdermant füttykoncert és szitokáradat kísérte le a színpadról, amiért annak az utópisztikus javaslatának adott hangot, hogy ha Márta István marad az igazgató (márpedig szerinte a pályázat visszavonása aligha kétséges), akkor meghívja társulatába a kiváló színművész Dörner Györgyöt. Borókai Gábor publicisztikája.

Fábry nagyjából úgy lett fasiszta, ahogy Dörner újnáci. Rákiabálták hangosan. Fábryra azért, mert Dörner nevét pozitív környezetben említette, Dörnerre meg azért, amiért Csurka Istvánt jelölte meg színháza mentoraként – és nyert. És itt ennyi dunszt elég. Ettől máris hőtolulás van, szitokszórás és nácizás. Feszt.

Pedig ha értelme és jelentősége lenne még a szavaknak, a címzetteknek börtönben kellene csücsülniük. Náciknak, fasisztáknak ugyanis nemhogy a közéletben, de a szabad világban sincs helyük. Ehhez képest Dörner elismert színész, radikális véleményvezér, televíziós programok és újságok interjúalanya. Náciságát nemhogy valaha is tetten érték volna, de Dörnernek még közösség elleni izgatásért sincs “priusza”. Pedig nem bujkált. Nem titokban szurkolt kedvenc politikai erejének. Nem álnéven szórt otromba mocskokat ellenfeleire az internetes fórumokon. Dörner mindig is Csurka bejegyzett, hajdan parlamenti, mostanra igen visszafogott népszerűségnek örvendő, radikális pártjának elkötelezett híveként jelent meg és tett nyilatkozatokat. Ahogy a csövön kifért.

Első számú közellenséggé csak mostanra vált. Hogy színházat nyert magának. Mások elől.

És ezen a ponton engedtessék megjegyezni, hogy a szakmai pályázatokat a szakmai pályázóknak épp annyira lenne kötelességük komolyan venni, amennyire a döntésekre felhatalmazott politikusoknak. Mert ha nem teszik, és nullához közelítő színvonalú fércművek kapnak ügydöntő szavazatokat, ahogy ezúttal is, akkor szelet is vetnek, meg vihart is aratnak. Ami pusztít.

De nem kérdés, Dörner – Csurkával a hátában – akármilyen nívós pályázatot írhatott volna, önmaga színházát akkor is az épp saját válságával küzdő globális világ kínálatával szemben határozta volna meg. És ez skandalum. Ez kánonellenes. De pusztán ezzel kritizálni kicsit sem riasztó. Hát nácizni kell. És be kell indítani azokat a lejárató gépezeteket, amelyek erre a szóra rezonálnak. Itthon és külföldön. Folyton folytatódó szervezkedéssel. És akadnak elutasító válaszok, ahogy a minapi pécsi európai kulturális fórum nem volt hajlandó beszállni a meccsbe, pedig igény lett volna rá. Ahogy akadnak együttműködők is, miként a Dohnányi leszármazott, aki az Új Színház körüli botrányra hivatkozva mondta le operaházi szereplését.

Ugyanaz ismétlődik, ami legutóbb a médiatörvény megjelenése idején is történt, amikor azt kellett hazudni üres címlapokkal országnak és világnak, hogy Magyarországon véget ért a sajtószabadság. Most meg arról kell hogy zengjen az ének, hogy fasizálódunk, mert egy náci kapott színházat Budapesten. Ami nettó baromság. De aki orrát befogva nem rohan el Dörnertől, az mindjárt fasiszta lesz. Ahogy Fábry is.

Csakhogy a szavakat már politikai megfontolásokból elkoptatták. Értelmüket, jelentőségüket elvették.

Ne bánjuk meg soha, hogy így lett!

Borókai Gábor

Hunhír.info kommentár:

Hunhír.info