Az, hogy az ügyészi indítványt az ítélettel együtt kaptam meg, már meg sem lep. Pedig ez is törvénytelen, de hát mindig így csinálják. Magára az indítványra nem érdemes sok szót pazarolni. Érvelése nulla, de hát ez is így szokott lenni. Valószínűleg egy formairatban kicserélik a neveket meg az ügyszámokat, azt kész. Botrány!

Viszont az Ítélőtábla végzése már megér egy-két szót. A végzés a Szásszal való előzetesünk „történelmének” felvázolásánál „elfelejti” megemlíteni, hogy a másik ítélőtáblai tanács 2010 novemberében levette a fogva tartás indokai közül a „bűnismétlés veszélyét”, mint akkor már indokolatlanul fenntartott okot, ami most varázsütésre visszakerült rám. Nyilván azért nem említik, hogy ne kelljen megmagyarázni az üvöltő ellentmondást. Egy ilyen másodfokú eljárásnak valójában az a lényege, hogy a fellebbezésben foglalt érveket tételesen érdemben megvizsgálja, és elfogadja vagy megcáfolja. Ehhez elengedhetetlenül szükséges a fellebbezésben foglaltak megértése, Ilyen szempontból döbbenetes, ami a végzésben ezzel kapcsolatban van. 5 oldalban kifejtett érveim felidézésének mindössze egy 10 (!) soros bekezdést szánnak.

Ebben „felidézik”, hogy kifejtettem, hogy az „ügy más vádlottjai szabadlábon védekeznek, mégsem rejtőztek el, így nekem sem áll ez szándékomban”. Ezzel szemben én számos személyes okot soroltam fel, hogy miért nem kell ettől az én esetemben tartani – amikre egyáltalán nem térnek ki -, a többieket csak a „szervezettség, mint szökési ok” ellen hoztam fel. Persze annak az ellentmondásnak a feloldásával is adós maradt a végzés, hogy ez miért csak ránk igaz. „Idézik” továbbá tőlem, hogy „az általam véghezvitt cselekményeket, nem áll szándékomban megismételni”, megelőlegezve ezzel kvázi a „beismerő vallomást”, miközben én fellebbezésemben pont az elkövetés tényként való kezelése ellen tiltakozok és megjegyzem, hogy egyébként sem merült fel semmiféle bűnelkövetési szándék sem más, sem az én vonatkozásomban.

„Idézik” még, hogy „azért hárul gyermekeim nevelése és eltartása feleségemre, mert középső gyermekemnél az apahiány miatt pszichés zavarok léptek fel”. Nos, ez két különböző dolog – laikus által is egyből láthatóan – értelmetlen összeollózása, ami így természetesen nem szerepel az én fellebbezésemben. Az egyetlen dolog, amit helyesen idéznek, hogy az „előzetes letartóztatott brutális joghátrányt szenved el egy eljárás során az enyhébb kényszerintézkedésben lévőkkel szemben, mert alkotmányos (ők csak „eljárási”-t írnak) jogait nem tudja érvényesíteni”. Viszont az ezt alátámasztó – meggyőződésem szerint cáfolhatatlan – számos érvemet már „elfelejtik” megvizsgálni. Védőm hasonlóan terjedelmes fellebbezésének még annyit se szentelnek (5 sor), az ott leírtak „idézésével” nem is nagyon foglalkoznak. Arra meg, hogy a tárgyaláson új körülményekre hivatkozva benyújtott szabadlábra helyezési indítványunkat első fokon gyakorlatilag el sem bírálták, semmit nem reagálnak, mint ahogy a megfogalmazott új körülményekre sem. Ezzel szemben megállapítják, hogy ellenem „további büntetőeljárások vannak folyamatban”, emiatt velem szemben „a bűnismétlés veszélye is fennáll”, miközben csak egy eljárás folyik még ellenem, amikor ráadásul engem hurcoltak el erőszakkal, majd pofátlanul még ellenem indítottak eljárást (2009. március 15.) (Persze a már másodfokon lezárult ügyek is hasonlóan koholtak.) Továbbá, hogy „csak az előzetessel biztosítható, hogy Szásszal az eljárási cselekményeknél jelen legyünk”, miközben ez 2011. március 1 óta nem is kötelező, de ettől függetlenül is mi vagyunk a két legaktívabb vádlott a bíróságon, és eszünk ágában nincs hagyni, hogy az ügyet nélkülünk a „hátunk mögött” elintézzék.

Most nem tudom, mit gondoljak. Túl azon, hogy börtönben tartásunknak ezek alapján most már egyértelműen láthatóan csak „kirakatper kellék” okai vannak, azért az a véleményem, hogy komoly jogászokhoz méltatlan ez a színvonalú munka. Azt gondolnám, hogy ezt a végzést a titkárnővel csináltatták, de hát 3 bíró írta alá! Azt mondják Magyarországon a bíróságok függetlenek minden hatalmi tényezőtől. Ám legyen, de akkor lássam, hogy a törvényeknek viszont betűről betűre alá vannak rendelve. Ezzel szemben azt látom, hogy nemritkán térdig járnak a jogsértésekben, és a jogot eszközként használva önkényeskednek (nyilván nem mindenki, de nem egy igen), ráadásul – ahogy Bónis Éva volt bíró (Gesztenyéskert ügy) megírta – ebben a kasztban a mai napig nem történt rendszerváltás. Ezek után azért sérelmes, hogy a kutya nem kérheti őket számon.

2011. 08. 01.

Budaházy György

Hunhír.info