Sajnálatos, de ugyanakkor mélyen jellemző is, hogy több ezoldali elemző, megszólaló, újságíró sem képes a tartós liberális nyomás alól felszabadítani magát és a Mennyei Béke terén történtek miatt aggályosnak tartja a kommunista Kínával való barátkozást, de legalábbis kötelességének érzi a felemlítését. Ahelyett, hogy megállapítaná: nyertünk végre legalább egy csatát és egy lépéssel közelebb kerültünk a rendszerváltáshoz.

Tudomásul kell venni, hogy Kínában ugyan a kommunista párt a legfőbb hatalom birtokosa, de Kína már nem csak kommunista ország, hanem kapitalista nagyhatalom is, és a kommunizmus exportjára semmilyen módon nem törekszik. Azt viszont ma sem engedi meg, hogy diszkózenés ügynököket építsen be városaiba az a másik nagyhatalom, amelyik ma már neki van eladósodva. Még ha annak pillanatnyilag még sokkal nagyobb a katonai ereje, de ahhoz már régen nem elég, hogy háborút indítson ellene. Ezért próbálkozott a behatolással. Örülhetünk tehát a kormány megtervezett, nyílt kínai nyitásának, mert ez egyúttal a piros lap felmutatását is jelenti a liberális, kozmopolita kispályásoknak, akik eddig nagypályán játszottak és „oxfordokkal” rugdosták a gólokat a magyar kapuba. A magyar szociálliberális hatalom húsz éve New Yorkhoz van láncolva, Kínában eddig egy Surányi-féle bankár sem tett látogatást – írja Csurka István a Magyar Fórum eheti számában.

Találó ez a minősítés. Minden szempontból. Surányi ugyanis halmozottan kátrányos helyzetű. Bankár, hiperliberális, bilderberges szabadkőműves és még valami.

Hunhír.info