Nagyon komoly vitát, szélsőséges elégedetlenséget és szélsőséges elégedettséget váltott ki a társadalomban a Fidesz kormánynak a korkedvezményes nyugdíj megszüntetését célzó terve.

Az érintettek természetesen ellenzik, a társadalom egy része helyesli, és nem is értett egyet például a rendvédelmi dolgozók demonstrációjával. Értetlenül állnak még a Jobbikkal szimpatizálók is az előtt, hogy miért álltunk ki teljes mellszélességgel a rendőrök mellett. Merthogy a rendvédelmi szó legtöbbünk számára a rendőröket jelenti, pedig ide tartoznak a katonák, tűzoltók, büntetés-végrehajtásiak, vám és pénzügyőrök, belügyi dolgozók és még sorolhatnánk, összesen kb. 63 ezer ember.

Aki pedig nem csak a tömegoszlatásokon a könnygázt örömmel lövöldöző, ártatlanokat élvezettel verő pár száz Gyurcsány-Bajnai fan rendőrrel találkozott, hanem szóba állt a „maradék” 20 ezerrel is, pontosan tudja: a cigánybűnözés valóságát megélő, a rendvédelem sűrűjében tevékenykedők döntő többsége bizony egyetért a Jobbikkal és velünk van, még ha ezt nem is hangoztatja (mert nem meri, nehogy kirúgják miatta).

Azt is jó, ha tudja mindenki, hogy a rendvédelmisek ilyen összefogáson alapuló giga demonstrációjához már csak az utolsó csepp volt a korkedvezményes nyugdíj azonnali, a már szolgálati viszonyban lévőkre is vonatkozó megszüntetési szándéka. Évek óta próbálják felemelni a szavukat az egyre romló munkakörülményeik, a bérek befagyasztása, a béren kívüli juttatások szinte teljes megszűnése miatt – eredménytelenül.

De nézzük a nagy vitát kiváltó korkedvezmény körüli tényeket, amikre valószínűleg kevesen gondolnak.

Először is, szeretném leszögezni: a Jobbik teljes mértékben egyetért azzal, hogy egy adminisztratív munkakört betöltő, amúgy munkáját teljes mértékben ellátni képes rendőr, katona, tűzoltó, akárki se mehessen csak azért mondjuk 45 évesen nyugdíjba, mert ő ehhez a szervhez tartozik. Ez indokolatlan, teljes joggal vált ki ellenérzést, és mérhetetlenül igazságtalan is. Azonban ez már most sincs így.

Sajnos az elmúlt kb. 10 évben (pontosabban, 2008-ig) nagyon sok példa volt arra, hogy erejük teljében lévő 40 éves rendőrök, katonák mentek el nyugdíjba, és az átlaghoz képest egyébként is magas juttatásuk mellett vígan dolgoztak tovább a versenyszférában. Erre azonban csak annak volt lehetősége, aki 1996 szeptembere előtt lépett be valamelyik rendvédelmi szervhez. Ezek azonban legtöbbször nem a normális szabályozás keretei közt történtek, részben visszaélések eredményei, és jellemzően a vezető beosztású pozíciókhoz köthetők (lásd Pintér Sándor belügyminiszter…). Ezt a problémát csak igen kis mértékben lehet a nyugdíjrendszerben korrigálni, a korrupció megfékezése pedig nem a szabályozáson, hanem az ellenőrzésen és szankciókon múlik. Tehát ehhez itt kéne erősíteni.

A korai nyugdíjba vonulásra a másik jellemző helyzetet pedig maguk a Kormányok teremtették meg, a folyamatos hivatali átszervezésekkel, összevonásokkal – amikkel egyébként a csődtől próbálták pénz nélkül megmenteni az adott szervezetet hatékonyságnövelés és szervezetfejlesztés címszó alatt, hogy a még viszonylag jól működő másik szervezettel összevonták, és így egyformán alulfinanszírozott, de még valahogy működő mamutszervezeteket hoztak létre.

Ezek az összevonások mindig komoly létszámleépítéssel jártak, amit úgy oldottak meg, hogy nyugdíjba küldték azt, akit a legkisebb eséllyel is lehetett. Ugyanis rém rosszul nézett volna ki a valóságban és a statisztikákban is a több ezer állami alkalmazottból lett munkanélküli, meglehetősen megtépázta volna a mindenkori kormányok belföldi és külföldi megítélését is.

Nézzen mindenki magába, és válaszolja meg a kérdést: ha ő kerül olyan helyzetbe, hogy mondjuk 50 évesen, 25 év szolgálat után munkáltatóval közös megegyezés alapján választania kell a családja számára is biztonságot jelentő, a kormányzat által is támogatott, törvényes nyugdíj és tuti versenypiaci éhenhalás közt, akkor melyiket választaná? Ugye… Mert azért a nyugdíjba vonultak többsége nem tudott olyan munkát vállalni, amiből tisztességgel el is tudta volna tartani a családját, a legtöbbjének csak némi plusz jövedelmet jelentett, még főállásban is. (És természetesen itt sem a Pintér típusú emberekről beszélek, zsíros vezetői, vállalkozói állásokkal.)

Vannak persze kiragadott, extrém példák országszerte, amik joggal háborítják fel az embereket. De muszáj körbenéznie mindenkinek, hogy lássa: nem ez az átlag, nem ez a nagy többség, nem lehet egy elenyésző mértékű korrupt, tisztességtelen kisebbség miatt kollektíven büntetni egy szakma dolgozóit.

És akkor nézzük, hogy mi szól a mai – egyébként végóráit élő – nyugdíjrendszerben a korkedvezményes nyugdíj megtartása mellett.

1. Melyikünk szeretné, hogy 65 éves tűzoltókon múljon az élete. Azon, hogy lesz-e elég ereje teljes felszerelésben, mondjuk a 7. emeletig elég gyorsan felmásznia a létrán, felmennie a lépcsőn, tűzben, füstben. Vagy valóban elvárjuk-e, hogy 65 évesen 24 órás szolgálatban járőrözzenek az utcán hóban, fagyban, kánikulában, szükség esetén szaladjanak a tizenéves rendbontók után, szembeszálljanak velük? Tudomásul kell venni, hogy vannak bizonyos munkakörök, ahol jóval hamarabb elhasználódnak az emberek, alkalmatlanná válnak fizikailag és pszichikailag is (gondoljunk a nap mint nap kocsikból hullákat kivágókra, brutális bűncselekményeknél helyszínelőkre, a rendszeresen életveszélyben őrlődőkre is!), mint egy átlag munkakörülményben tevékenykedő. És bizony legtöbben már 50 körül kiégnek, elérik azt az állapotot, amit normál esetben 60-65 körül szoktak. Ezek az emberek egy része a 65 éves nyugdíjkorhatárt meg sem éli, vagy csak kicsivel éli túl. (Az várható élettartam ebben a szférában mint egy 10 évvel rövidebb az országos átlagnál, mindössze 63 év!)

2. Igen, erre jön az adminisztrációs munkakörbe áthelyezés megoldása. Mondjuk, 50 körül, kapjanak valami kényelmes, irodai munkát. Csakhogy a szervezeti felépítés piramis alakú, tehát többszöröse a szolgálatot teljesítők száma az adminisztrátorokénak. Akkor, hogyan tovább? Kreáljunk „kamu” munkahelyeket látszattevékenységgel? Ez nem a költségvetést, a társadalmat fogja terhelni? Vagy mindegy, legalább csináljon úgy, mintha dolgozna, mert így könnyebb a társadalomnak elviselnie lelkileg?

3. Felmerülhet még, hogy teremtsünk lehetőséget a képzésükre. Ez talán még a legjobb kilátásokkal kecsegtető megoldás, azonban érdemes belegondolni, hogy mihez kezd egy 50-55 éves, fizikailag, pszichikailag lestrapált, gyakorlatilag nagyon beszűkült munkavállalási képességgel rendelkező pályakezdő… Valóban ilyen kilátásokkal akarjuk erre a hivatásra csábítani az embereket? Gyere hozzánk dolgozni, és 55 éves korodra garantáltan rokkant, kiszolgáltatott és kilátástalan, pályakezdő munkanélküli leszel! Az igazsághoz tartozik, hogy van példa a sikeres civil életbe átvezetésre, főleg a katonaság terén, de összességében véve nagyon sok esetben nem kivitelezhető ez a megoldás sem.

4. És itt jön a tervezett intézkedés leginkább megkérdőjelezhető része: azonnali hatállyal szüntetnék meg a korkedvezményes nyugdíj intézményét. Akik már 15-20 éve dolgoznak a szakmában, a pályával járó előnyök tudatában vállalták ezt a hivatást és az ezzel járó lemondásokat (a családi élet abnormalitását, számos állampolgári jogtól való megfosztottságot, a versenyszférához képest mindig is jóval alacsonyabb bért és esetleg az ezért járó életveszélyt, stb…), most szembe kell nézniük a ténnyel: nem elég, hogy az elmúlt évek alatt mindent megvontak már tőlük, sokan 80-100 ezer forintért kockáztatják az életüket, pár éven belül teljesen kiégnek és szolgálatra alkalmatlanok lesznek, de most még az utolsó fizetségüket is elveszi a Kormány. Ez minden normális gondolkodásban szerződésszegésnek minősülne: két fél megállapodik valamiben, ennek tudatában az egyik fél elvégzi a munkát, és amikor már majdnem kész, akkor a másik fél közli vele, hogy mégsem kapja meg az érte járó, megígért ellenértéket. Ugye, ezért mindannyian fel lennénk háborodva?

Az igazsághoz pedig hozzátartozik egyrészt az, hogy korkedvezményes munkakörben dolgozók után már évek óta magasabb járulékot fizetnek a munkáltatók (elismerem, ez az állami alkalmazottaknál az állami költségvetést terheli, de ilyen logika alapján fizetést se kapjanak, mert az is…), másrészt, hogy korkedvezményes nyugdíj nem csak a rendvédelmi dolgozóknak jár, és nem is csak tőlük akarják megvonni. A kormány meg kívánja szüntetni a három műszakban dolgozók (nagyon komoly egészségkárosodásokat okoz hosszú távon), veszélyes vegyi anyagokkal dolgozók, bizonyítottan fokozott egészségügyi, fizikai elhasználódással járó munkakörök (pl. a bányászok) nyugdíjkorkedvezményét is. A harc tehát igazából értük is folyik, csak éppen a leghangosabban a rendvédelem 63 ezer embere tudja most hallatni a hangját. És igen, melléjük kell állni. Ugyanis ma róluk húzzák le az utolsó utáni bőrt, holnap pedig másokról már a húst is. Ha hagyjuk. Ha ahelyett, hogy megpróbálnánk összefogva a másikat is védeni – mert akkor mellettünk is lennének majd, akik kiállnak, mikor mi kerülünk sorra… -, mi inkább azt lessük, hol ránthatjuk le a másikat is, hogy nehogy neki egy fikarcnyival is könnyebb legyen, jobb legyen, több legyen.

Hát kérem, senkit nem tart és nem tartott vissza semmi attól, hogy állami alkalmazottnak, rendőrnek, tűzoltónak, bányásznak álljon, és részesüljön a korkedvezményből! Azok a körülmények, amik miatt az emberek legtöbbjének eszébe sem jut ilyen munkát vállalni, nos ezt kell valamilyen módon kompenzálni. Ezt lenne hivatott az életpálya modell, aminek része volt a korkedvezményes nyugdíj is, mára gyakorlatilag semmi egyéb nem maradt.

Igen, igaza van a szakmunkásoknak, akik 65 éves korukig űzik az ipart, és valóban, ennyi idősen, de még fele ennyin sem könnyű munkát végeznek. Azonban igen komoly különbségek vannak a szűken szabott lehetőségeket tartalmazó, kötött pályás állami szolgálat, valamint a szabad versenyt, és annak lehetőségeit is tartalmazó piaci munkapálya közt. Míg egy szakmunkás megfelelő színvonalú munkával, folyamatos önképzéssel komoly önállóságra tehet szert, és végső soron, mire fizikailag kimerül, már jó eséllyel munkaszervező „főnökké”, saját vállalkozása urává válhat, illetve saját maga osztja be a munkamennyiségét, és az érte kért ellenszolgáltatásról is ő dönt. Addig ilyen típusú, saját teljesítményére alapozott, önmaga által irányított előrejutásra az állami szférában nincs lehetőség.

Igen, tudom, most semmi nem úgy működik, mint egy normális gazdaság esetén, nem, hogy előrejutni nem lehet, de a lét a tét a szakmunka területén is. Csakhogy a másik lehúzása nem fogja megoldani a válságot, nem fog több munkahelyet teremteni, viszont összességébe véve tovább rontja a helyzetet.

Megszüntethetünk minden kedvezményt, mindent megvonhatunk, ha valóban ez a társadalmi igény. Csakhogy akkor magunkra vessünk, hogy milyen emberek mennek majd erre a területre dolgozni. A selejt, a söpredék. Azok célzónájává válik az állam szolgálata, akik sehova máshova nem jók, és nem is marad más lehetőség nekik, mint a minden szempontból előnytelen, megvetett, alulfizetett közszolgává váljanak. Ők lesznek az ország oszlopa, rájuk fog épülni a rend? Ezeknek az embereknek a kezébe adunk majd fegyvert, ők védik majd a hont, ha szükség lenne rá, ők vágnak ki minket az autóroncsból, velük próbáljuk majd megfékezni a tüzet, vizet, no és a korrupciót…?

És ennek egészen addig nem fogjuk majd fel a jelentőségét, amíg nem a mi házunk ég le, robban fel a tűzoltó hozzá nem értése miatt, amíg nem a mi szerettünk hal meg a közönyük miatt, amíg nem a mi kiszolgáltatottságunkkal él vissza a rendőr, amíg nincs háborús helyzet, amíg nem szökhetnek meg tömegével a börtönökből az elítéltek jó pénzért, amíg nem minket zsarol a vámos, amíg katasztrófa esetén nem minket hagy cserben a tűzoltó. Ilyen mély mocsárba akarunk zülleszteni kulcsterületeket?

Senki ne gondolja már, hogy a költségvetés hiánya a korkedvezménnyel nyugdíjba vonuló, egyébként 25 évet ledolgozott, a nyugdíjkorhatárt talán meg sem élő tűzoltók, börtönőrök miatt van! Ha körbenézünk, épp elég valódi potyautast találunk a szociális rendszeren, kezdve a megélhetési gyermekvállalástól, a segélyen élősködésen át az üdülőtelepként működő börtönökig tucatjával lehetne spórolási lehetőséget találni – igen, ide tartoznak a mutyival nyugdíjba ment, erejük teljében lévő negyvenegynehány éves rendőrök is.

De nem, a Kormány mindig azokon akar spórolni, akik egyébként dolgoznak, és hasznos tagjai a társadalomnak. És a többi dolgozót pedig az éppen terítéken lévő, megszorítandó munkaügyi réteg ellen hangolni: pedagógusok, közalkalmazottak, köztisztviselők, vállalkozók, orvosok, bírók, most éppen a rendvédelmisek. Mindenkivel ezt csinálják, csak az emberek nem veszik észre, engedik hergelni, megvezetni magukat. Egységben az erő, tudja ez az országot uraló jelenlegi erő is, ezt megakadályozandó pedig remekül alkalmazza, az oszd meg és uralkodj elvét. Sajnos, egyelőre, sikerrel.

És ismét hozzáteszem: vannak súlyos igazságtalanságok a mai korkedvezményes rendszerben, de a Kormány hű maradt önmagához. Verébre ágyúval lő, átesett a ló túlsó oldalára, és még sorolhatnám a találóbbnál találóbb mondásokat. Sajnos dakota nem jut eszembe.

A társadalmi feszültségek megszüntetéséhez a nyugdíjrendszer teljes átalakítására van szükség.
A Jobbik által támogatott elképzelés valóban igazságos lenne, mert az állam által kezelt, egyéni számlán nyilvántartott befizetések alapján, szigorúan vett nyugdíjkorhatár nélkül is működhetne a rendszer, és az egyes kockázati csoportokat, ahol az átlagéletkor bizonyítottan alacsonyabb, azokat külön lehet venni, és egyedi, magasabb járulékszintet megállapítani, ami lehetővé teszi nekik, hogy hamarabb fizessenek többet, és így hamarabb vonulhassanak nyugdíjba – akár 50 évesen megkaphassák azt, amit egy normál kockázati csoportba tartozó csak 65 évesen ér el. Így, kombinálva a szülőtartási életjáradékkal (amikor a felnevelt, dolgozó gyermek adója bizonyos részét nyugdíjas szüleinek ajánlhatja fel járadékként) mindenkinek olyan időskorra lehetne esélye, amilyen életpályája volt, amilyenért tisztességgel megdolgozott magának, jelentsen az 5 gyermek szorgalmas, dolgos felnőtté nevelését, vagy munkaerőpiaci sikereket, egyéni döntés alapján kiegészítve önkéntes magánnyugdíjpénztári megtakarítással.

És akkor nem is kérdés, hogy bárki is élősködik-e valakin, hiszen mindenki nagyjából azt kapja vissza, amit befizetett, befektetett.

Az időskori szegénység problémáját pedig a szociális rendszerben kell kezelni, megoldani, így lesz igazságos és átlátható, társadalmi feszültségektől mentes a rendszer.

De persze ez nem volt érdeke az eddigi kormányoknak, a mostaninak sem az. Egyik sem szerette volna elveszíteni egy majd 4 milliós szavazói réteg könnyű manipulálásának lehetőségét, hogy adott esetben egyszeri, 19 ezer forintos nyugdíjemelési ígérettel kormányra juthasson…

Bertha Szilvia
Jobbik országgyűlési képviselője

Hunhír.info