Az alábbi írás kitalált, bár a nyolcadik kerületi társadalmi viszonyokra, élethelyzetekre jellemző történet. Azokat az elemeket, amelyekből felépítettem, egy ott élő barátomnak, Restár Sándor költőnek köszönhetően ismertem meg. A cselekményt egyes szám első személyben elmesélő cigányasszony nem létezik, illetve több példából lett összegyúrva. A szereplők bármely élő személlyel való hasonlósága, csakis a véletlen műve lehet. (A szerző)

Tegnap este megint nagyon berúgott a Józsi. Kora délután még csak kannás bort ivott, majd engem küldött le a kisboltba sörért és körtepálinkáért. Már régen aludtam, amikor valamikor éjfél után beesett mellém az ágyba. Elkezdett fogdosni, de én csak annyit mondtam: részeg disznó, hagyjál békén. Erre hátat fordított nekem, és néhány pillanattal később már hangosan horkolt.

Amikor válásom után összekerültem Józsival még nagyon szerelmes volt, és rendesen dolgozott. Az egyik tévéműsorokat szolgáltató cég megbízásából szerelt fel parabolaantennákat, hetente fizették, és kimondottan jól keresett. Akkor még én voltam a drága kis Magduskája, akit még a széltől is óvni kell. Igazi házi cica voltam, aki mindent megkapott, és némi otthoni munkát leszámítva, még dolgoznia sem kellett.

Pedig férjem mellett, éveken át, más élethez szoktam. Dénes, ő volt a férjem, az egyik leghírhedtebb józsefvárosi bűnöző família, a Várfiak tagja volt. Évekig uralták a kerületben folytatott kábítószer kereskedelmet, de lányokat is futtattak, és benne voltak az olajszőkítésekben is. Úgy a 90-es évek elejére tehető a család fénykora.

Dénes engem is ekkor ismert meg. A nálam 10 évvel idősebb, akkor 26 éves férfinek saját lakása, Mercedes kocsija, és rengeteg pénze volt. Abbahagytam az iskolát – egyébként gépírónőnek tanultam –, és hozzá költöztem. Szegény cigány családból származom, volt, hét testvérem. Szüleim még örültek is annak, hogy eggyel kevesebb éhes szájat kell etetniük.
Dénessel a nyarakat a Balatonnál töltöttük, Ausztriába és Németországba jártunk vásárolni, sőt, a tunéziai tengerpartra is eljutottunk.

Arany életünk volt egészen addig, amíg Bandi, a férjem bátyja, a család feje börtönbe nem került. A magyar apától és oláhcigány anyától született öt testvér között ő volt a legokosabb, ám egy gyilkossági ügyön rajtavesztett. Most a szegedi Csillagban tölti 25 éves büntetését, amiből hátra van még vagy tíz.
Bandi nélkül nagyon rövid idő alatt elúszott a család felhalmozott vagyona. Férjem lakása is semmivé vált, és két fiunkkal albérletbe kényszerültünk, majd eltartási szerződést kötöttünk főbérlőnkkel, egy akkor 78 éves nénivel. Aztán annak is eljött az ideje, hogy Dénes engem állított ki a Mátyás térre.
Csinos, fiatal cigánylány voltam, és akkor még nagyon jól lehetett keresni a kerületben. Pedig hát a Mátyás téren hajdanában több volt a bájait kínáló prosti, mint a fa és a lámpaoszlop együttvéve. A 90-es évek második felében még pörgős volt ott az élet. Egymás után csináltam az üzleteket. Még télen sem volt időm arra, hogy megfázzak, pedig rövid bundában és miniszoknyában álltam az út szélén.

Ám a könnyen jött pénz könnyen el is ment. Férjem rászokott a játékgépezésre, ráadásul egyre többet ivott. A népes Várfi család eltartásának feladata is javarészt rám hárult, rendszeresen hozzánk járt ebédelni az egész lecsúszott família. Ha pedig nem akartam kiállni, az uram ostorral vert el engem.
Kicsit könnyítette a helyzetemet, hogy rászoktam a fűre, és egymás után szívtam el a dzsangikat. Így hívjuk a dohánnyal kevert marihuánát. Ettől mindig jó kedvem támad, sokkal könnyebben viselem el a különféle őrülteket. Pláne, ha megiszom hozzá egy-két fél vodkát is.

Őrültekkel, pedig naponta lehetett találkozni ebben a szakmában. Volt például a vendégeim között egy Herének csúfolt vénember, aki csak akkor tudott kielégülni, ha megjátszottuk a kiherélését, majd átadunk neki egy dobozt azzal a megjegyzéssel, hogy bele raktuk a golyóidat, vidd haza a feleségednek. Aztán rendszeres kuncsaftom volt egy Agyarasnak becézett alak is, aki nem tudott semmit, ezért viagrát kér tőlem az aktus előtt. Persze csak kékre festett aszpirint kapott 4-5 ezer forintért. Ettől ugyan nem áll helyre a férfiassága, de rendületlenül visszatért, és újra próbálkozott.

Gyakran kértek tőlem popószexet is, de azt nem vállaltam be. A legörültebb alakot, akivel még elmentem, Hugyosnak hívták a lányok Ő, azt élvezte, ha a szájába vizeltek. Édesen habzó, arany zuhatagnak nevezte a pisinket, és még sört is vett azért, hogy produkálni tudjuk az elvárt mennyiséget. Rengetegen vannak azok is, akik dominára vágynak. Talán őket kedveltem a legjobban, mert van bennem szadista hajlam, és nem tagadom: élvezem, ha megalázhatom őket, és még fizetnek is ezért.
Egyébként senki ne higgye azt, hogy csak az aljanép látogatja, vagy a mai helyzet alapján, inkább csak látogatta, a Mátyás teret. Többnyire a társadalom felső rétegéből kerültek ki a vendégeink. Voltam orvos szakértővel, politikussal, ismert színésszel, népszerű zenésszel, neves íróval, televíziós műsorvezetővel, egyetemi professzorral, gazdag vállalkozóval, de persze kukással is.

A Várfiaknak végzett több éves rabszolgamunka után ismerkedtem meg Józsival. Ő egy falusi születésű, sváb származású, nálam jóval idősebb elvált férfi volt, aki egyből belém szeretett. Hozzá menekültem a Dénestől, de fiaimat az uramnál kellett hagynom. Még szerencse, hogy tőlük csak három háztömbnyire lakom.

Új élettársam azt mondta, hogy jól keresek, Magduskám, neked soha többé nem kell dolgoznod a téren. Amikor ez történt, úgy hét évvel ezelőtt, már nem is igen akadt munka a Matyin. A területet – hivatkozva a közeli iskolákra – védett övezetté nyilvánították, és bekamerázták. A rendőrök persze továbbra is engedélyezték a kurválkodást, de csakis azoknak a lányoknak, akik hajlandóak voltak ingyen kielégíteni perverz vágyaikat. Mindenki másra a Pogány Józsiban (a Víg, korábban Pogány József utcában álló kerületi rendőrkapitányságot becézzük így) kialakított fogda, majd egy szabálysértési eljárás várt.
Még a kilencvenes évek legvégén, én is 18 napot ültem Mélykúton, egy Csongornak becézett rendőr miatt. Néhány évvel később sikerült hátulról elgáncsolnom a Teleki téri piacon. Egyenruhában, két lángossal a kezében esett pofára egy pocsolyában a szemét. Mint már mondtam, kissé szadista vagyok, és a bosszúállásra való hajlam is bennem van.

Eleinte Józsival is minden rendben volt, tejben-vajban fürösztött de később egyre többet ivott, ami a munkájára is kihatott. Pedig iskolázott ember. Eredetileg villanyszerelőnek tanult, majd a technikusi oklevelet is megszerezte, és a mai napig parabolaantennák felszereléséből él. A baj csak az, hogy hol dolgozik, hol nem.

Ma reggel sem tudtam életet verni belé. Hagyjál békén Magduskám, mondta, és átfordult a másik oldalára. Pedig a pénzre szükségünk lenne. Józsi önkormányzati lakásán máris van vagy félmillió forint a lakbér és a közüzemi tartozás. Ráadásul az orvos is azt mondta, hogy 58 évesen illene vigyázni az egészségére. Amennyiben nem hagy fel az itallal, valószínűleg nem éri meg a nyugdíjkorhatárt.

Ha meghal, reménytelen helyzetbe kerülök. Közel járok a negyvenedik évemhez, de valódi munkát még soha nem végeztem. Ennyi idősen már a szexiparban sem nagyon kellenék. Legfeljebb csak mélyen az egykori árfolyamom alatt. Kiöregedtem, és a kerületben egyébként is vége az utcai prostitúciónak. A fűről sem tudok lemondani, ami bizony még akkor is belekerül napi néhány ezer forintba, ha visszafogom magam, és kevesebbet szívok. De még jól nézek ki, és hízelegni, kedveskedni is tudok. Esetleg találok egy férfit, aki hajlandó lesz gondoskodni rólam.

Hunhír.info