Írásom címét FankaDelitől, egy nemzeti elkötelezettségű rappertől kölcsönöztem, csupán egy kérdőjelet illesztettem hozzá. Mert lehet, hogy egy szép nap „a parancs elillan, és több ezer rendőr rájön, hogy velünk van”, ám a rendőri mentalitás ismeretében ez a nap a távoli jövő ködébe vész.

Még 1979-ben, kötelező sorkatonai szolgálatom letöltését követően engem is igyekezett elcsábítani a rendőrség. A Rendőri Forradalmi Ezredtől, a Készenléti Rendőrség elődjétől kaptam egy levelet, amelyben – különböző juttatásokat, kedvezményeket kilátásba helyezve – felkértek az állományhoz való csatlakozásra. Abban az esetben is keressen fel minket, ha nem kíván belépni a rendőrséghez – állt a levél végén, de teljes mértékben figyelmen kívül hagytam a kérést.

Kétévnyi bohóckodás után, amit a néphadsereg egyenruhájába bujtatva erőszakoltak rám, elegem volt a parancsokból és a parancsolgatásból. Főleg a fegyveres szervezetek politikai eszközként való használata volt számomra teljesen elfogadhatatlan. Kifejezetten taszított az a lehetőség, hogy egy rendőrnek a kötelességei közé tartozik az ellenzéki tüntetők elleni erőszakos fellépés. Pedig, ha csupán bűnüldözésről lett volna szó, esetleg elgondolkodtam volna az ajánlaton.

Akiknek persze nem voltak ilyen fenntartásaik, elmentek rendőrnek, és ma – Pintér Sándor belügyminiszterrel az élen – közülük kerülnek ki a rendőrség legfelsőbb irányítói. Azok a parancsnokok, akik büszkék a kommunista rendőrségnél leszolgált éveikre, akiknek irodájában még ma is ott díszeleg a vörös csillag vagy a Lenin-kép.

A rendőrségre is igaz az a mondás, hogy fejétől bűzlik a hal. Amilyen a vezetőség, olyan a rendőri állomány túlnyomó többsége is. 2006. ősze megmutatta, hogy a rendőrség tele van könnyen fanatizálható, manipulálható szadista alakokkal, akik egyenruhába bújva, fegyverrel a kézben igyekeznek kompenzálni kisebbrendűségi érzéseiket, és akkor érzik igazi férfinak magukat, ha hordába tömörülve bántalmazhatnak a fegyveres erőszaknak kiszolgáltatott ártatlan utcai járókelőket.

Sokunk közös tapasztalata a nemzeti oldalon, hogy a rendőr csak akkor jelenik meg életünkben, ha büntetni kell. Amennyiben elkövetünk egy ártalmatlan közlekedési szabálysértést, vagy megiszunk a téren egy doboz sört, máris ott van, és szigorúan intézkedik, de bűnözőkkel szemben gyáva nyuszi. Jellemző példa erre az az eset, amikor az intézkedő rendőrtől egy cigányasszony elvette a fegyverét.
Bizonyára akadnak becsületes rendőrök is, akik nem a törvénytisztelő állampolgárok zaklatását tekintik elsőszámú kötelességüknek, de napjainkban nem az ő akaratuk a meghatározó.

Rendőrségre nyilvánvalóan szükség van, de nem a társadalom hulladékából kéne kiválogatni az állományát. Ahhoz, hogy a magyar rendőr velünk legyen, elengedhetetlen a teljes megtisztulás. 2006. felelőseinek eltávolítása, és olyan típusú rendőrök szolgálatba állítása, akik – hasonlóan a gárdistákhoz – önzetlenül szolgálják és védik a magyar társadalmat.

Varga Imre – Hunhír.info