Végéhez közeledik az a több mint 30 éve kezdődött program, ami meghatározó szerepet játszott abban, hogy az emberi űrtevékenység az Apolló holdutazások befejezése óta nem tudott elszakadni az alacsony, bolygónk felszíne felett csupán néhány száz kilométer magasan húzódó Föld körüli pályáktól. Amennyiben a hatodik kísérletre nem halasztják el a startot, a Discovery űrrepülőgép még ezen a héten elindulhat a Nemzetközi Űrállomásra, de mindenképpen ez lesz az utolsó útja. Még egy, esetleg két repülés vár az Endeavourre, aztán örökre befejeződik a NASA legköltségesebb, ám az eredeti reményeket, várakozásokat szinte semmilyen vonatkozásban nem teljesítő programja.
Pedig Nixon elnöksége alatt, amikor megszületett az űrrepülőgép flotta megépítéséről szóló döntés, az amerikai űrhivatalnál már egy nagy – a 2001: Űrodüsszeia című filmben látotthoz hasonló – űrállomás összeszerelését és az emberes Mars utazást tervezgették Aztán semmi nem lett a nagy reményekkel induló tervekből. Igaz, megépült a Space Shuttle űrszállító rendszer, de az Apolló-program befejezése óta eltelt közel negyven év alatt még a Holdig sem jutottunk el. Mégpedig elsősorban az űrrepülőgépek üzemeltetésének iszonyatos kiadásai következtében, amelyek körülbelül egyharmadát tették ki a NASA teljes költségvetésének.
Az élet furcsa paradoxona, hogy az űrrepülőgépek megépítését éppen a költségek jelentős csökkentésének az érdekében határozták el. A hatvanas évek végén ugyanis egy kilogramm hasznos teher Föld körüli pályára állítása körülbelül 2-3 ezer dollárba került, amit száz dollár alatti szintre kívántak csökkenteni.
Ezt a célt pedig egy többször felhasználható szállítóeszköz megépítésével és alkalmazásával kívánták megvalósítani. Addig ugyanis minden rakétát és űrhajót egyszeri használatra építettek. Az űrhajókat szállító, százmillió dollár nagyságrendű értéket képviselő rakétafokozatok kiégtek és megsemmisültek, végül az egész rendszerből csak egy szűk kapszula tért vissza, az is annyira megrongálódva, hogy ismételt felhasználásra alkalmatlan volt. Az eredeti elképzelések szerint a Space Shuttle flottát éppen a többszöri felhasználhatóság tette volna minden korábbi űreszköznél olcsóbbá, kifizetődőbbé.
A kitűzött cél technikai részét az 1980-as évek elejére sikerült megvalósítani, és pontosan 20 évvel Gagarin repülése után, 1981. április 12-én John Younggal és Robert Crippennel a fedélzetén elindulhatott a Columbia, az első űrrepülőgép, amellyel az akkori elképzelések szerint akár száz űrutazást is végre lehetett volna hajtani. Csakhogy a megépítés költségei a többszörösét tették ki az eredetileg tervezettnek, és az új szállítórendszer túlságosan is bonyolultra, összetettre sikeredett.
Bár a nagy üzemanyagtartály kivételével a Space Shuttle valamennyi eleme többször felhasználható, még csak megközelíteni sem sikerült a tőle eredetileg remélt költségcsökkentést. Az ismételt felhasználhatóság ugyanis költséges karbantartást igényelt, de a legnagyobb kiadások a rendszer bonyolultságából következtek. Miután az eszközzel repülésenként általában hét űrhajós is utazott, továbbá az egymilliárd dollárnál is drágább Shuttle komoly értéket képviselt, minden lehetséges óvintézkedést meg kellett tenni a biztonság érdekében.
Ugyanakkor ez az űrszállító rendszer több millió alkatrészből áll, és közöttük százezres nagyságrendben vannak olyanok, amelyek meghibásodása végzetes lehet. Valami azonban mindig meghibásodott, és szinte soha nem fordult elő, hogy a tervezett időpontban sikerült felbocsátani az űrrepülőgépet. Ez viszont jelentős csúszásokhoz vezetett, drasztikusan csökkentve a tervezett repülések számát. A biztonsági ellenőrzéseken történt lazítás pedig a Challanger felrobbanását és a Columbia szétesését eredményezte. Megölve összesen 14 űrhajóst és megsemmisítve körülbelül 3 milliárd dollár értékű műszaki berendezést.
Több mint száz repülés tapasztalata azt mutatja, hogy a Shuttle nemhogy olcsóbb, hanem ellenkezőleg: lényegesen drágább az egyszer használatos rakétáknál! Egy kilogramm hasznos terhet körülbelül 50 ezer dollárért képes Föld körüli pályára állítani, míg a hagyományos rakétákkal ugyanez legfeljebb a tizedébe kerül. A balesetek, tragédiák ráadásul azt is megmutatták, hogy az űrrepülőgép elképesztően veszélyes, nem szerelhető fel azokkal a mentőeszközökkel, amelyeknek például egy felrobbant Szojuz utasai köszönhetik az életüket.
Most már eldöntött tény, hogy az embert szállító űrrepülőgépeket 30 év szolgálat után végleg kivonják a forgalomból, de az amerikai űrkutatás jövőjét illetően teljes a bizonytalanság. Az izraeli érdekek globális védelme, illetve a Nyugat értékrendjének a muzulmán világra erőltetése nagyon sok pénzt emészt fel, javarészt értelem és eredmény nélkül. A költséges világcsendőri szerep mellett nem marad pénz az űrkutatásra.
Törölték a Holdra való visszatérés programját, a Shuttle felváltására tervezett Orion űrhajó és hordozóeszköze, az Ares rakétacsalád körül teljes a bizonytalanság. Talán néhány év múlva a Dragon magánűrhajó szállíthatja az amerikai űrhajósokat. A távlati tervek között még szerepel néhány kisbolygó meglátogatása, és a Mars-utazás is, amiről körülbelül harminc éve ígérik az amerikaiak, hogy harminc év múlva megvalósul.
Mindenesetre az emberes űrrepüléseket illetően Amerika jó néhány évre ki lesz szolgáltatva az oroszoknak, ami könnyen nagyhatalmi szerepének a gyengüléséhez vezethet. A jelenkor tendenciáinak ismeretében könnyen elképzelhető, hogy néhány évtized múlva kínai lesz az első Marsra lépő ember.
Varga Imre – Hunhír.info
