A több órás jelenlét, az elhangzott beszéd, a benyomások alapján próbálom kialakítani véleményemet a Jobbik évértékelőjéről, most, ebben a cikkben objektívan. Kezdjük a pozitívumokkal, mert akadtak azok is jócskán, és az előre beharangozott fióksöprés mostani képletes elmaradását is annak veszem, hogy Vona és a legbelső köre tanult egyet s mást az elmúlt időszak alatt. Sokkal profibb szervezés, a rendezvény felépítése, a látványelemek, a nemzeti rock, a népzene bevonása, az egy beszél, a többi hallgat elv gyakorlatba ültetése a haladást jelenti. Kommunikációs szempontból megértem, hogy miért maradt el a párton belüli rendrakás hangsúlyozása, politikai szempontból viszont úgy érzem, Vona és köre egy nagy problémakövet gördít maga előtt. Vagy sikerül a szakadékba löknie, vagy agyonnyomja, de ez még a jövő kérdése.
Ha azt mondom, sokat tanult Vona, vagy belső köre a Fidesztől, akkor eleve vérben forgó szemmel üvölt fel minden radikális “vadmagyar”. Éppen ezért azt mondom, Orbán sokat tanult Clinton egykori amerikai elnöktől a politikai kommunikáció, a beszédtechnika, az irányfelvállalás terén, és ezt mondhatom, mert volt szerencsém még a múlt században, a csillagváltás utáni Magyarország kezdeti botladozásaikor megtapasztalnom. Sikerült megtanulnom és megértenem, miképpen csinálják a politikai magamutogatást az amerikaiak.
Vona mindenképpen egy magyarországi parlamenti erő vezetőjének szerepében beszélt, és ebből a megközelítésből fel is nőtt a feladathoz. Hangsúlyozom, parlamenti. Pontosabban egy olyan politikai helyzetben lévő parlamenti párt vezetőjének gondolatai jutottak el közönségéhez, aki inkább elmegy a reálpolitizálás irányába, mint álomlabdákat kerget, de azért a labdaszedőknek is ad valamit.
Nehéz dolog egy gyarmaton úgy beszélni, hogy egyformán kiváltsa a tetszését annak, aki ezt a helyzetet nem tudja felmérni, és azt hiszi, a magyar nép dönt saját sorsa felől. De annak is nehéz átadni az üzenetet, aki mindezt tudja, érzi, de érzelmileg, lelkileg nem tud azonosulni vele, és az érzelem ott benn, magában, felülírja a realitást.
Vona egy konkrét választási programmal jött elő, mintha magáénak vallaná Orbán veszélyes, de szerintem bekövetkező nagy húzásának következményeképpen szükséges politikai alternatívák időben sulykolását.
Az a meglátásom, hogy Vona alapul vette: az alkotmány elfogadtatása után Orbán Viktor 2012-ben bedönti a kormányát, és új választásokat tart, az új törvények szellemében a jelenleginél jóval kisebb létszámú parlament létrehozására. A Jobbik, ebben az új helyzetben, ha belülről nem forgácsolódik szét, egy akkora frakcióval képviseltetheti magát, amelyet az erőskezű vezető teljes mértékben kontroll alatt tud tartani. Egy hat-nyolc fős frakciót. Vona ezért állt elő évértékelőnek mondott új jobbikos választási programmal. Most jelezni akart egyaránt a barátnak, ellenségnek. Az MSZP ellenség, megsemmisítendő, a Fidesz ellenfél, a rászorítható, a mások meg felejtendőek.
Vona tehát most nem beszélt arról, hogyan akarja megregulázni a jelenlegi pártot, frakciót, amelynek vezetése jóval nagyobb politikai tudással, szakértelemmel és gyakorlattal rendelkező csúcsvezetőségnek is nagy falat lenne. Ha rendet tesz, talán sikerül. De a jobbikos szívet, azt elfelejtheti… Tapasztalhatta, hogy a jobbikos is emberből van, és a többségnél ott a jelszó: elismertség, anyagi és egzisztenciális és politikai karrier. Jól kell rostálnia, s itt bizony falakba, érdekcsoportokba fog ütközni. Most úgy látom, nagyon necces a végeredménye ennek a játszmának, ha komolyan akarja.
Vona napirenden tarja a cigánykérdést, okos politikai húzással. Ez Európa akkora problémája, hogy egyik nemzetközi áljogvédő sem fog olyan szinten megharagudni érte, mintha mondjuk azt mondaná, államosítjuk az összes bankot. A bankosoknak meg ott az igazi fricska, amit legfeljebb elhallgatnak, és magukban hörögnek. Az igazság szabaddá tesz. Tudják, volt egy tábla, nagyon értékes, még el is lopták, és ez bizony üzenet. És jó üzenet, mert ha támadják a jelmondatért, tényleg röhejessé teszik magukat.
Talán nem veszik úgy nagyképűségnek, ha leírom, azt a jobbikos őszi jelszót, hogy Budapest, a magyarok fővárosa, azt én találtam ki. De meghajtom fejemet azelőtt az ember előtt, aki a Jobbik új jelmondatát kiötlötte. Ez tényleg zseniális. Mindenki tudja, mitől megy a vonat, vagy akár mondhatnám, azt is, hogy villamos, és mégsem lehet belekötni.
Lajtabán Pál – Hunhír.info
