Alapvetően az a legnagyobb gond a Jobbikot illetően, hogy a párt nem rendelkezik erős, ütőképes és befolyásos saját sajtóval. Létezik ugyan a Barikád című hetilap, és ugyanezen név alatt egy internetes hírszolgáltató is működik, ám ezek üzenetei nem jutnak el a párt szavazóinak túlnyomó többségéhez. A csupán néhány ezer példányban eladott Barikád hetilapot főleg a nagyvárosiak veszik és olvassák, a világhálón hozzáférhető változatához pedig számítógép és internet-kapcsolat szükséges. Ugyanakkor a Jobbik szavazóinak többsége a halmozottan hátrányos helyzetű, cigánybűnözés által sújtott kelet-magyarországi kis falvakban él. Miután hozzájuk legfeljebb korlátozott mértékben jutnak el a párt üzenetei, joggal érezhetik úgy, hogy a Jobbik cserbenhagyta őket.
Tavaly áprilisban, az országgyűlési választások eredményének köszönhetően olyan esélyt kapott a magyarság, ami csupán ritkán adódik egy nemzet életében. Nyolc, de inkább húsz év nemzetpusztító politizálását követően, pártként eltűnt a közéletből a magyar történelem egyik legkártékonyabb szervezete, az SZDSZ, a nevével ellentétben kirívó szociális érzéketlenséget tanúsító szocialista párt pedig húsz százalék alá zsugorodott. Ugyanakkor a nemzeti oldal kiütéses győzelmet aratott. A Fidesz megszerezte a kétharmados többséget, míg a leghatározottabban magyar elkötelezettségű párt, az egy évvel korábban még jelentéktelen támogatottságú társaságként számon tartott Jobbik 17 százalékkal a parlament harmadik legerősebb pártja lett. A Fidesz és a Jobbik együttesen a képviselői helyek több mint négyötödét szerezte meg.
Persze, a magyar társadalom nemzeti radikalizmus mellett elkötelezett részének voltak kétségei a nagyon is vegyes összetételű, liberális, globalista érdekcsoportokat is magába fogadó Fidesz ellen, ám abban is bízni lehetett, hogy a megalkuvásmentes nemzeti politizálást hirdető Jobbik kedvező irányba fogja befolyásolni a Fidesz-kormány lépéseit. Az elszakított magyarság kettős állampolgárságát lehetővé tevő törvény, a legnagyobb nyereséget bezsebelő cégekre kivetett különadó, a kötelező magánnyugdíj-pénztárak felszámolása igazolta is a Fidesszel szemben támasztott radikális elvárások egy részét.
Ennek ellenére a Jobbik parlamenti politizálása nem igazán mondható sikeresnek. A párt képtelennek bizonyult a nyilvánosság elé tárni, hogy az Orbán-kormány által hozott magyar érdekű döntések a Jobbik ösztönzése és közreműködése nélkül nem, vagy csak jóval visszafogottabb formában valósulhattak volna meg. Továbbá szervezési és kommunikációs hibák tömkelege jellemezte a Jobbik tevékenységet. Gondoljunk csak Vona Gábor lemaradására a kettős állampolgárság megszavazásáról, vagy arra a díjra, amelynek átvételét visszautasította az InfoRádió.
Alapvetően az a legnagyobb gond a Jobbikot illetően, hogy a párt nem rendelkezik erős, ütőképes és befolyásos saját sajtóval. Létezik ugyan a Barikád című hetilap, és ugyanezen név alatt egy internetes hírszolgáltató is működik, ám ezek üzenetei nem jutnak el a párt szavazóinak túlnyomó többségéhez. A csupán néhány ezer példányban eladott Barikád hetilapot főleg a nagyvárosiak veszik és olvassák, a világhálón hozzáférhető változatához pedig számítógép és internet-kapcsolat szükséges. Ugyanakkor a Jobbik szavazóinak többsége a halmozottan hátrányos helyzetű, cigánybűnözés által sújtott kelet-magyarországi kis falvakban él. Miután hozzájuk legfeljebb korlátozott mértékben jutnak el a párt üzenetei, joggal érezhetik úgy, hogy a Jobbik cserbenhagyta őket.
Számos kedvezőtlen tapasztalat és az ellenséges médiumok által adott megszégyenítő pofon után, végre itt lenne az ideje annak, hogy a Jobbik felhagyjon a liberális sajtó kegyeinek keresésével, és hozzáfogjon a párt fennmaradását tekintve létfontosságú saját média kiépítéséhez. Amihez persze pénz is kellene az akarat mellett. Csakhogy az összességében körülbelül évi egymilliárd forint állami támogatásban részesülő nemzeti radikális párt valamilyen okból elzárkózik attól, hogy komolyan beruházzon a saját sajtójába. Állítólag mindössze évi ötmillió forinttal kívánják támogatni a párthoz kötődő médiumokat, ami elképesztően alacsony összeg.
Úgy tűnik, hogy a Jobbik vezetői – köztük volt MIÉP-esek is – nincsenek tisztában azzal, hogy Csurka István pártja milyen eszközökkel győzte le a teljes elhallgatására, kirekesztésére törő ballib médiahatalmat, és került be a parlamentbe az 1998-as választásoknak köszönhetően. A titok az volt, hogy az 1994-es választásokon elért másfél százalék alapján a MIÉP-nek járó kevesebb, mint 20 millió forintot szinte teljes egészében a Magyar Fórum megerősítésére fordították.
Csurka nem sajnálta arra a pénzt, hogy szakmailag felkészült és népszerű szerzőknek biztosítson publikálási lehetőséget a tulajdonában lévő hetilapban. Lovas Istvántól Szentmihályi Szabó Péterig nagyon sok olyan szerzője volt akkoriban a Magyar Fórumnak, aki napjainkban a fideszes sajtót erősíti. Továbbá valamennyi újságírónak kivétel nélkül átutalták a megjelent cikkekért járó honoráriumot. Akkoriban a Magyar Fórum nem keresett ürügyeket és kifogásokat – mint napjainkban a Barikád –, hogy az elvégzett munkáért ne kelljen fizetnie. Pedig 1994 és 1998 között a MIÉP-et megillető állami támogatás csupán körülbelül hatvanad része volt annak az összegnek, amelyben napjainkban a Jobbik részesül.
Meg is lett az eredmény. A korábban tízezernél is kisebb számban megvásárolt Magyar Fórum eladási példányszáma megközelítette az ötvenezret. A MIÉP tömegrendezvényeinek létszáma elérte a százezer főt, és az összes közvélemény-kutató által teljesen esélytelennek tartott nemzeti radikális párt bekerült a magyar Országgyűlésbe. A MIÉP-es médiától – Magyar Fórum hetilap, Havi Magyar Fórum folyóirat, Pannon rádió, Függetlenség internetes hírportál – Csurka később sem sajnálta a pénzt. Ennek köszönhetően egy időben a Pannon volt a leghallgatottabb budapesti rádió. Az már más kérdés, hogy a pártelnök élettársa által folyamatosan gerjesztett személyi konfliktusok a nemzeti radikalizmus meggyengüléséhez vezettek, és az azóta már lelepleződött csalásokkal a 2002-es választásokon a MIÉP-et kiejtették a parlamentből.
Lehet, hogy a Jobbikban vannak olyan érdekcsoportok, amelyek saját zsebre dolgoznak, egyéni meggazdagodásra kívánják felhasználni a pártot megillető állami támogatást. Mivel a belső erőviszonyokat nem ismerem, biztosat nem mondhatok. Az mindenesetre érthetetlen, hogy – miközben folyamatosan keresik a ballib sajtó kegyeit – szinte figyelemre sem méltatják az önálló kommunikációt. Továbbá egymilliárd forint is kevés számukra annak a feladatnak a megoldásához, ami Csurkának 16 millióból sikerült.
Mindenesetre a Barikádnak az LMP-s szavazók életmódjának taglalása és a szudáni belpolitikai helyzet elemzése helyett illene többet foglakoznia olyan kérdésekkel is, amelyek közvetlenül érintik a Jobbik vidéki szavazótáborának mindennapi életét. Persze ehhez felkészült, az országjárástól sem idegenkedő, a szakszerű riportkészítéshez értő újságírók is kellenének. Olyanok, akik például egy cigányputri felkeresésétől sem idegenkednek, és némi gyakorlati tapasztalattal is rendelkeznek. Ám a minőségi munkát nem csak a liberális oldalon illene megfizetni.
Még nem késő. Csupán a Jobbik felelős döntéshozóin múlik az erős és hatékony nemzeti radikális média megteremtése. A pártnak és alapítványának járó állami támogatás több mint elegendő ennek a nélkülözhetetlen feladatnak a teljesítéséhez.
Varga Imre – Hunhír.info
