Társadalmunk dekadenciájának talán legszembetűnőbb jele volt a vezetői felelősség szinte teljes eltűnése. Mostanáig a politikában, a gazdaságban, a kultúrában és az élet minden más területén irányító pozíciót betöltő személyek úgy tehettek szert mesés, az átlagember számára felfoghatatlanul magas jövedelemre, hogy hibás és ártalmas döntéseiknek, cselekedeteiknek rájuk nézve nem volt semmiféle hátrányos következménye.
Persze egyértelmű, nyilvánvaló törvénysértés esetén az ő számonkérésük is bekövetkezhetett, mint például Zuschlag, Hagyó vagy Hunvald esetében, de bizonyítható bűncselekmény hiányában még a legrosszabb, legkártékonyabb vezetőnek sem kellett számolnia érdemtelenül magas jövedelmének számottevő csökkenésével. Legfeljebb leváltották és érdemei elismerése mellett más felelős beosztásba helyezték. A legmegdöbbentőbb pedig az, hogy ez a szemlélet az úgynevezett magánszféra egy részében is általánossá vált. Például a Budapest Airport uniós leminősítéséért (ami miatt hónapokon keresztül kellemetlenségek sokaságával kellet számolniuk a Ferihegyről induló vagy oda érkező utasoknak) egyetlen vezetőt sem vontak felelősségre, a magáncég néhány beosztott alkalmazottjának elbocsátásával vélte megoldani a biztonsági téren tapasztalt súlyos hiányosságokat. Az pedig már világbotrány, hogy a vörös iszap katasztrófáért nyilvánvalóan felelős milliárdos gazemberek – bízva a kapcsolataik és a vagyonuk révén remélt büntethetetlenségben – még az áldozataik iránti emberi együttérzés leghalványabb megnyilvánulásaitól is elzárkóznak. Csupán a saját pénzükért aggódnak és nyilvánvaló felelőtlenségük halálos következményeit igyekeznek a természetre hárítani. Igaz a világban sem sokkal különb a helyzet. Jól jelzi ezt a British Petrol leköszönt vezérigazgatójának – aki egyébként továbbra is a cég vezetőségében maradt – négymilliárd forintnak megfelelő fájdalomdíja. Ennyi pénzért nagyon is megérte olajjal beszennyezni az Egyesült Államok teljes déli partvidékét.
Persze a magas vezetői juttatások mellett érvelve lehetne hivatkozni arra is, hogy ezzel a pénzzel a tudást, az átlagot kiemelkedően meghaladó szakértelmet és iskolázottságot kell elismerni, csakhogy a valóság egészen más. Szemléletesen mutatja ezt az a tény is, hogy egy semmiféle szakképzettséggel nem rendelkező, csupán nyolc általánost végzett, a számítógép használatát nem ismerő és idegen nyelveket sem beszélő fiatalember – hamisított diplomával – éveken át éveken át kiválóan boldogult banki felsővezetőként. Sőt, ha Kulcsár Attila, valódi diplomával rendelkező beosztottjai tanácsára, nem bonyolódik súlyosan csalásgyanús ügyletekbe, a mai napig megkérdőjelezhetetlen szaktekintélye, megbecsült tagja lehetne a hazai bankár elitnek.
Tulajdonképpen az a helyzet, hogy a politikában, illetve az állami vállalatoknál és a közpénzekből támogatott magáncégeknél olyan dilettáns személyek kerülhettek – akár alacsony iskolázottsággal is – rendkívül jól fizetett magas tisztségekbe, akik mindent tönkretesznek, a társadalomnak hihetetlen károkat okoznak, miközben elhárítanak maguktól bármiféle felelősség vállalást. Mostanáig a tényleges szakértelem és a rátermettség helyett szinte csakis a politikai, rokoni és haveri kapcsolatokon múlott a döntéshozói tisztségek elnyerése és a privatizálandó állami vagyonból való részesedés.
Sajnos sok jel mutat arra, hogy ebben a tekintetben a jelenlegi kormányzó pártok, sőt a Jobbik döntéshozói sem sokkal különbek Gyurcsányéknál. Pedig a vezetésre alkalmatlanok gyors és végkielégítés nélküli eltávolítása a hatalomból, elengedhetetlen előfeltétele bármiféle érdemi fejlődésnek. Ám csakis abban az esetben, ha az új többség képviselőinek csókosai helyett valóban felelős vezetőkkel váltják fel őket.
Varga Imre – Hunhír.info
