A fővárosi önkormányzat megtartotta utolsó ülését, és Demszky elbúcsúzott. Gondolom a kijárat felé menet még egy jót röhögött a markába, hogy ezt a sok svindlit, és a fővárossal szemben elkövetett bűneit egy hátba veregetéssel megúszta.
Az egyik fideszes képviselő méltatta, hogy ezt a “teljesítményt”, amelyet főpolgármesterként véghez vitt, nehéz lesz utánozni. A fideszes Tarlós, pedig egy pillanatig sem állítja, hogy váltás után komolyan számon fogják kérni a húsz éves enyészetet.
Erről a húsz éves “teljesítményről” ugyebár elmondhatjuk, hogy fővárosunk a kaotikus közlekedés, a pöceszag, a kutyagumi, az utcára vitt deviancia, a kéregetők tanyája, a prostitúció melegágya, és a korrupció fellegvárává alakult. A leköszönt főpolgármester (?) mossa kezeit, és hát persze, hogy nem ő tehet róla, hogy milliók, mi több százmilliók tűntek el kézen közön. Nyilván nem ő a felelős az beosztottjai csalásaiért, sikkasztásaiért, a parkolódíjjak ismeretlen társaságokhoz kerüléséért, a BKV csődközeli állapotáért, a közbiztonság zéró eredményéért. Mit is tehetne ő, hisz nem a főváros Kép ügyeinek intézése, az önkormányzat felelősségteljes vezetése volt a feladata. Elég gondja akadt szegény túlterhelt városnagyatyánknak a saját pénzeinek igazgatásával, a horvátországi villa építésével, és a nemzeti ünnepek aljas felszólalásaival történő meggyalázásaival.
Igen, igen, a hitvány harmadik köztársaság ezen figurája is nyugodtan futhat, mint azt az elmúlt húsz évben már megszokhattuk. Volt valami kis tárgyalás, egy két kishalat látszólag megdorgáltak, de teljes vagyonelkobzásról, több tízéves büntetésekről nem lehetett hallani. Legalább is a cápák esetében sosem. A következmények nélküli köz elleni bűntények elkövetői vidáman élnek a milliárdjaikkal, miközben mi, adófizető szerencsétlen kis rabszolgák görnyedhetünk a mindennapjainkban, hogy megtermeljük a GDP-t amit eddig is, és ez után is a hasonló haramiák koffer számra, büntetlenül hordhatnak haza. Közben elvárják, hogy mindenben megfeleljünk az előre jól kitervelt törvényeiknek, és egyébként meg pofa be!
Éppen ma négy éve, 2006. szeptemberében, majd a rákövetkező években többször is felléptünk egy rezsim ellen, amely nyíltan elárulta a hazát, tönkre tette az embereket, és cinikusan röhögött a képünkbe. Követeltük a számonkérést, a felelősségre vonást. Most nem vagyunk az utcákon, és igyekszünk bizalmat adni az új kormányzatnak, remélve, hogy ezúttal nem a levegőbe beszélt, és valóban tenni fog az ismert bűnösök ellen. Mindegyik ellen! Várunk, és figyelünk, de a kés éle, a nemzeti radikálisok és a nemzeti civilek nem birkák, és nem megtéveszthetőek. Nincs végtelen türelem és megértés. Ha “itt az idő”, akkor történjen is valami, mert különben a narancs is mehet az emésztő aljára a szegfűvel együtt!
Hunhír.info