Nem sikerül. Sok-sok embernek, bűnösnek, bűntelennek, nem sikerül az őrlőmalmok között épen, emberhez méltón, emberi életet élni. Az okok nem több, egy gyökerűek: Azok, akik nem tudnak hazudni, csalni, akik nem képesek arra, hogy semmibe vegyék az épp érvényben lévő törvényeket, akik főnökeik talpát képtelenek nyalni, vagy komprádor-levegőt lélegezni, nos azoknak nem jut.

Ilyen egyszerű a lejtőn való megindulás! Mert, mivel Júdásfaj-diktatórium lett a trend, és akiknek jut, csak azok hangját lehet hallani, így feldolgozatlan, kies versengés az emberélet, a rosszak, csak a rosszak között, mert a jók nem akarnak legyőzni senkit, a jók nem akarnak különbek lenni, a jók emberek akarnak maradni.

Lehet-e kérni igazságot attól, aki maga is igazságtalanul kerül hatalomra? Lehet-e elszámoltatni azt, aki megörökölte a hamis statisztikai mutatókat és kénytelen azok alapján ítéletet alkotni? Érhet-e ott valamit a jog, ahol megöröklik a létbizonyosság egzisztenciális alapjait? Van-e alapja az emberi érzésnek, vagy csak korkiszolgáló-egzisztenciák léteznek?

Vajon az ügyvédi munkaközösségeket érdekelte-e valaha, hogy milyen társadalmi berendezkedés szerint működik az ország? Rongyként használni mások tulajdonát, bűnbe taszítani az ártatlant, kiközösíteni – faji, vallási, egzisztenciális alapon-, megszabni intellektuális nívót, a társadalmi tudatot irányított gondolatokkal működtetni, gázolni a humánus létezést, megannyi bűnbölcsőben fogant gyakorlat szerint semmibe venni a lelki fájdalmat! Mikor kaphatjuk vissza az emberi méltóságunkat?

Méltón az ember szemébe nézni, büszke tartással hirdetni:

A jóság vezérelt, nem a dicsőség!

Észrevehető-e a hétköznapokban, hogy tudomása van a hatalomgyakorlónak, arról miként érintik az egyént a nagyvilág gondjai: – S kit érdekel a nagyvilág gondjai, ha éhség, fagy, kirekesztettség, vagy lepra marja a még épen maradt sejtjeit? – együttműködésre, szociális együttérzésre apellált törvények kit érdekelnek-, hisz, már rég, csak az életben maradás egyetlen és legfőbb törvénye diktálja minden cselekedetét! Nem igaz, hogy nem látják a gondolkodók, hogy nem érzik a fenntarthatatlanság kézenfekvő sikítását, de mégis, mégis kihalt eszmék diktatórikus ismételgetése árán tud csak picit, iciri-picirit előrébb jutni a világ!

A lehetetlen szolgálata emberellenes.

Soros György többszöri kijelentésére, miszerint vége a liberális-kapitalizmusnak (Egy bűnös bűneinek vallomása), nem hajlandó reagálni a már világkormánynak képzelt pénzhatalom! Mi várható mégis a jelenlegi, értékeket átrendező Júdás-struktúrától? A felépült rend megköveteli az elvi azonosulást; az épp egzisztenciális vágyakat szövögető ifjútól a toleranciát, a véntől a meghasonlott némaságot, az értelmiségitől a kibogozhatatlan szálak gömbölyítését – és mindenki érdemei szerint meríthet a bőség kosarából! Egyfajta meghasonlott gondolkodást követelve mindenkitől, csak azoknak nyújt egzisztenciális érvényesülést, akik hajlandóak elfogadni az erőszak-világ egyetlen és megkérdőjelezhetetlen igazságát, miszerint azok az emberek az életre valók, akik hajlandóak a Júdási tettre. De fogalmazhatunk úgy is, hogy azok az emberek az életre valók, akik hajlandóak bármilyen érdek szolgálatába állni!

Megfosztatott, tehát az ember a gondolat-értékelés logikájától.

Muszáj sorban állni a legkisebb jutalomcsepp Júdás-patakjában csörgedező örömpillanatért, mert különben a depresszió, a pszichoszomatikus kezelhetetlen elváltozásokat idéz elő, azaz úgy lehetetlenít el, hogy az ember önmagában keresi, a tőle független események következményét. Egyetlen hazám lakossága már rég, évszázadok óta küzd, e kérlelhetetlen emberemésztő ellehetetlenülés iszap-valóságos mindennapjaival. Nem nyújt megoldást erre semmilyen eszmeáramlat, semmilyen kinyilvánítás, sőt, semmilyen megalkuvó megnyugvást sugárzó hintapolitika. Nem megdőlt ideológiák, nem strukturális rendszerek statisztikai mutatója az ember, hanem ugyanolyan érző lény, mint bármelyik oligarchia megtört, kényszert működtető tulajdonosa. Az, hogy a médiát pont a gazdasági hiéna működteti, az csak a jelenlegi tehetetlenségi (nullponti), emberi amplitúdó realizmusa engedi meg. Hisz, mert különben az lehetetlenség, hogy az érzékelhetetlen tröszt-haszon mindent birtokoljon.

A feladat inspirálja az embert.

Gondoltuk rég, hogy más lehet (1956), de nem, nem lehet az elit nélkül még, önfeledt áldozat sem lehetsz, nem, az önazonosság feladása nélkül még, – ma már áldozat sem lehetsz-, így, vagy mások akaratából úgy: Se hős, se áldozat nem lehetsz! Majd az uralkodó eszme-hatalom (szocializmus, kapitalizmus, liberalizmus), majd az érdek, eldönti gondolat-igazságod, vagy örök kalodába (elszigeteltség halált ordító otthonába száműz), s magyarázza, nem létező bűneid! A körülmények, a megalázó törvények, az egzisztenciális kiszolgáló réteg, a Júdás-valósága, a tegnap és a ma vasvalósága, nem hagy gondolkodni, nem hagy élni, csak és kizárólag meghasonulni, győzni, győzni hagy! Bizony-bizony így marad a társadalomra a gond, az otthontalan, a munkanélküli, a beteg, mert öndicshimnuszába fúl az érdekhízott-tudat, és semmibe nézi lélek-téttársát. Gőg vezérli az erőt, és a gyengékre érvényes minden törvényes és törvénytelen beteg, önfejű gyilkos valóság.

Megszűnt, avagy létezik a szabad-kőmívesség, arcomon, vagy a léten telepszik a rút-remény, létezik a mások fölött álló önremény? Magyar, vagy gyaur, senki, senki vagyok-é?

Gavallér János – HunHír.Hu