Egy kellemetlen, ugyanakkor tanulságos esetet szeretnék olvasóim elé tárni, konkrét bizonyítékokkal (dokumentumokkal) alátámasztva. Nem először fordul elő velem, hogy bizonyos „láthatatlan háttérerők” beleköpnek a levesembe.

Az előző kommunista rezsimben ezen nem is csodálkoztam túlzottan. Akkor minden hazai sajtótermékből szigorúan kigolyóztak, azaz több mint 10 éven át feketelistára kerültem. A gengszterváltás után 2-3 esztendeig publikálhattam néhány újságban és folyóiratban, ill. szólhattam olykor különböző rádiókban, televíziókban is. Aztán lassan megint bezárult előttem minden ajtó, s ha az internet nem volna, akkor teljes némaságra lennék kárhoztatva ma is. Számos esetben betiltották vagy megtorpedózták tervezett rendezvényeimet, előadásaimat, közszerepléseimet is. Mivel a hatalom berkeiből sem lekenyerezni, sem megfenyegetni nem tudnak, azaz tollamat és becsületemet soha semmilyen szekértábornak, csoport(osulás)nak nem adtam el; hanem kizárólag az egyetemes magyarság ügyeit és érdekeit igyekeztem szolgálni legjobb tudásom, legtisztább lelkiismeretem szerint, ezért mindig a lehető legalattomosabb módszerekkel és eszközökkel jártak el velem szemben.

Fölsorolni is komoly teljesítmény lenne, mennyi megaláztatást, kudarcot kellett elszenvednem a magyar igazságért és szabadságért folytatott sok évtizedes tántoríthatatlan küzdelmeim, valamint korlátokat nem tűrő szókimondásom miatt. S ami a legszomorúbb az egészben, hogy legtöbbször még azt sem tudhattam pontosan, hogy kiktől és honnan ered az ellenem irányuló „megfontolandó figyelmeztetés”, vagy éppen durva beavatkozás.

Idén március végén, április elején egy erdélyi (7-8 helyszínes) előadássorozatra kértek föl, amit örömmel vállaltam, s komolyan készültem rá, hogy egy kis világosságot, bátorítást, vigasztaló nemzeti szolidaritást csempésszek tragikusan elszakított honfitársaim szívébe-lelkébe. Pár napja mélyen megdöbbentett meghívóm jelzése, hogy körutamat mégsem tudja megszervezni, mert egyéb fontos közéleti események következtében „most nem aktuális”. Vajon ilyenkor mire gondolhat az ember? Vajon miért megint pont velem történt ugyanaz, ami már korábban is annyiszor? Ki lehet az a sunyi, arctalan féreg, aki a ködös homályból utasítgat másokat, anélkül, hogy szemtől szembe elém merne állni? Nyilván sohasem kapok e kérdésekre kielégítő választ. (Ilyenkor szoktam mondani: nekem nincs üldözési mániám, hiszen valóban üldöznek!)

De menjünk tovább. Nem jobb a helyzet a Csonkaországban sem. Még erdélyi utam előtt (március 20-án) Debrecen külvárosában (Józsán) tartottam volna egy előadást, egy helyi civil szervezet megkeresését elfogadva. Rendben megtörténtek az ilyenkor szükséges egyeztetések, azaz „sínen volt” a dolog. Említenem se kell, immár ebből se lesz semmi. Az már szinte mellékes, hogy ennek lemondása külső behatásra, avagy a vezető (elnök) „öncenzúrája”, oktalan gyávasága miatt következett-e be. Pedig itt már a hivatalos meghívó is elkészült, de kinyomtatását és terjesztését mégis elszabotálták.

Föltétlenül bosszantó az ügy, nem könnyű megbarátkoznom vele. Ennek dacára nincs bennem harag vagy düh, máskor is előfordult már velem ilyesmi. Annyit azonban csöndesen megjegyeznék – általános tanulságként leszűrve –, hogy amíg ilyen élhetetlen, önfeladó, szervilisen megalkuvó a népünk zöme, addig az elszántabbak sem sokat tehetnek sorsunk jobbra fordításáért, s addig bizony a gyökeres rendszerváltás csupán tünékeny ábránd marad (függetlenül a küszöbön álló választások eredményeitől!). Kár, mert ez a kór azokat is sújtja, akik megérdemelnének egy magasabb rendű, minőségi életet, s helyette egy hitvány biológiai vegetációra kényszerülnek, mivel tulajdon nemzettestvéreik lépten-nyomon elárulják és hátba szúrják őket. Bizony érdemes kinek-kinek eltöprengenie ezen, és sürgősen változtatni érthetetlen, elfogadhatatlan viselkedésén.

A fönti rövid összefoglalóm után alant publikálom – okulásként, nem bosszúképpen! – azt a dupla internetes levélváltást, amely köztem és a debreceni szervező között zajlott, ill. a tervezett plakát és szórólap szövegét is. (Mivel csak a puszta jelenség számít, s egyébként sem kívánok kellemetlenséget okozni senkinek, ezért partneremet nem nevezem meg, annál is inkább, mivel nem rajta múlott elutasításom.) Hát akkor lássuk a medvét!

1. levél

Tisztelt Siklósi András!

Nagyon örülök, hogy sikerül a március 20-ra tervezett előadását megoldani.
A megbeszélt írásos anyagot, ami a hónap első felében megjelenő helyi kiadványunkban fog eljutni a józsai lakosokhoz, kérem az e-mail címemre elküldeni.
Sajnos a honlapunkat még nem volt erőnk megcsinálni, bár már folyamatban van. A Domain-nevet beregisztráltuk, néhány dolgot felraktunk, s reméljük, hamarosan végleges formája is kialakul.

Tisztelettel ***

2. levél

Kedves ***!

Küldöm a kért anyagokat: egy rövid és egy hosszabb prózámat, valamint 6 hazafias versemet. Bármelyiket közölhetik tetszésük szerint, ill. a rendelkezésre álló helynek megfelelően.
Ha plakátot vagy szórólapot készítenek, ill. újságban, interneten meghirdetik az előadásomat, akkor nagyjából a következőket kérem föltüntetni a pontos helyen és időponton kívül.

Előadó: vitéz Siklósi András, költő, író, a Tárogató főszerkesztője, a Turul Szövetség elnöke.
Előadásának címe: „A pusztulástól a magyar újjászületésig”.
Az előadás után szegedi vendégünk kötetlen beszélgetés keretében válaszol a hallgatóság kérdéseire.

Én megteszem a tőlem telhetőt. A többi már önökön múlik. Ha bármi további probléma fölmerül, bátran keressen meg e-mailben vagy telefonon.

Minden jót! Üdvözlettel Siklósi András

3. levél

Tisztelt Siklósi Úr!

Egy idézettel kezdeném az EMM anyagából:
„… mert az elmúlt húsz évben bizonyítható módon minden hazafias szervezetbe beépültek a bomlasztó ügynökök. A szerveződések stagnálása és belső viszályai mögött szinte minden esetben ott találhatjuk ezeket az elemeket, akik kihasználva a tapasztalatlanságot és a visszás demokratikus gondolkodásmódot, nagy károkat okoztak az adott szerveződésnek.”

Sajnos úgy néz ki, hogy mi is hasonlóan jártunk. Még folyamatban vannak az események, de a márc. 20-ra lekötött előadás időpontja már időhiányt valószínűsít, ezért nem halogathatom tovább értesítését arról, hogy az előadását nemigen tudjuk megszervezni.

A következő történt:
Febr. 13-án volt dr. Drábik János előadása. Előtte tájékoztattam társaimat az Önnel megbeszéltekről, körbe adtam a kapott írásos anyagot, amit egy ütős kis kiadványban állított össze a társunk (mellékelem). Megbeszéltük, hogy 200-300 példányban a Drábik-előadáson szétosztjuk, majd márc. 10-15. között a szokásos havi újságunkban és a plakátokon hívjuk fel a lakosság figyelmét az előadására. A sokszorosítást az elnökünk vállalta. Meglepődve tapasztaltuk, hogy ez nem történt meg, sőt az elnök úr be sem jelentette a következő előadás időpontját és előadóját (vagyis Önt).

Tagságunk egy része ezt számon kérte rajta. Először másik előadó meghívásával próbálkozott, majd mikor ezt több alkalommal leszavazta a tagság, kijelentette, hogy amíg ő az elnök, addig Siklósi András nem fog egyesületünkben előadást tartani. Okként azt jelölte meg, hogy Ön karakteresen nevén nevezi az ellenségeinket. (Legfőképpen a hazai és nemzetközi zsidóságot – S. A.)

Azóta megállt az érdemi munka. Bár lemondását felajánlotta, azt mégsem tette meg, így az alapszabályunk szerinti új választás lefolytatása van terítéken.

Nagyon szégyellem magam a történtek miatt, s a további fejleményekről tájékoztatni fogom. Abban a reményben, hogy fog még Ön Józsán előadást tartani, nagy-nagy tisztelettel üdvözli Önt: *****

4. levél

Kedves ***!

Sajnálattal nyugtáztam különös elutasításomat, ill. az elnökük furcsa hozzáállását. Szeretném leszögezni, hogy az előadásaimban elhangzó gondolatokért mindenkor egyszemélyben vállalom a jogi és erkölcsi felelősséget, tehát se őt, se az általa vezetett szervezetet emiatt nem érheti hátrányos következmény vagy elmarasztalás. Önmagamnak sem vagyok ellensége, azaz semmi olyat nem kívántam Józsán se mondani, ami (egyébként törvénytelen és nemzetrontó) törvényeinkbe ütközne, vagy éppenséggel az isteni parancsokkal s az emberi humánummal nem harmonizálna. Persze nyilván arra törekedtem volna, hogy napfényre hozzam a lehető legteljesebb igazságot, amire hosszú küzdelmeim és bőséges élettapasztalataim során jutottam. Annak ugyanis nem látom értelmét, hogy beérjem „virágnyelven megfogalmazott maszatolásokkal”, vagy sokat sejtető elhallgatásokkal. Erre nyilván könnyen találnak más „alkalmas” személyeket, ám én csak olyan helyekre megyek el, ahol korlátozások nélkül, szabadon beszélhetek. Tehát, ha előre megkötéseket támasztanak (így lett volna korrekt), akkor el se fogadom a meghívásukat. Ahhoz túl drága az időm, hogy félmegoldásokra pazaroljam. (Egyébként nem vagyok „verbális terrorista”, hogy bárkinek félnie kelljen tőlem. Leszámítva persze hazánk elvetemült vérszívóit és tönkretevőit; nekik ugyanis nincs bocsánat és kegyelem, se földön, se égen!)

Azért is kellemetlenül érint a dolog, mert föllépésemről már értesítettem Debrecen környéki barátaimat, ráadásul folyamatban van, hogy egy füst alatt talán a közeli településeken (Püspökladány, Kaba és Hajdúszoboszló került szóba) is szerveznek még 1-2 hasonló előadást számomra. Az önök visszakozása miatt most fogalmam sincs, hogy mitévő legyek.
Hogy mentsük, ami menthető, a következőt javaslom. Tartsuk meg az előadásomat Józsán is, mint privát rendezvényt, ami nem kötődne sem a (volt?) elnökükhöz, sem pedig a szervezetükhöz, hanem csupán hozzám. Ennek megfelelően lehetne módosítani – kinyomtatásuk előtt – a szórólapokat és a plakátokat is.
Sürgősen tudnom kellene, hogy mire számíthatok, mert döntésem ettől függhet az esetleges további előadásaimat illetően.

Kérem, hogy mielőbb vitassák meg a problémát, s a lehető leghamarabb értesítsenek az eredményről.
Várom válaszát vagy hívását. Üdvözlettel Siklósi András

U.i.: Még annyit, hogy a történet konzekvenciáit (függetlenül annak további alakulásától) másoknak is elérhetővé teszem, vagyis a nyilvánosság ítéletére bízom. A levelezésünket tartalmazó, magyarázó előszóval bővített anyagot ezennel önnek is csatolom. Remélem, nincs különösebb kifogása ellene.

Siklósi András – HunHír.Hu