Amíg majd félezer ember, az ország szemetje hazugságokat hadar tömegek előtt – mert be akar kerülni a törvényhozásba -, s teszi ezt az adófizetők pénzéből, fejenként 1 millió forintból, addig gyermekek ezrei éheznek Magyarországon. Pedig majd félmilliárdból jutna mindenkinek, nem csak azoknak, akik tönkre tették, akik hagyták tönkre tenni, vagy akik tönkre fogják tenni az országot.

„A székelyföldi Hargita megye Románia egyik legszegényebb térsége, ennek ellenére a megyében a magyarországi rászorulóknak gyűjtenek. Előzetes becslések szerint 600 zsák krumpli gyűlik majd össze az alcsíki és felcsíki gazdák jóvoltából a Hargita megye tanácsa által kezdeményezett karitatív gyűjtési akció során, amelyet a Békés Megyei Önkormányzat gyermekvédelmi szakellátási rendszerébe tartozó gyerekek javára szerveztek. (MNO)”

Amíg majd félezer ember, az ország szemetje hazugságokat hadar tömegek előtt – mert be akar kerülni a törvényhozásba -, s teszi ezt az adófizetők pénzéből, fejenként 1 millió forintból, addig gyermekek ezrei éheznek Magyarországon. Pedig majd félmilliárdból jutna mindenkinek, nem csak azoknak, akik tönkre tették, akik hagyták tönkre tenni, vagy akik tönkre fogják tenni az országot. Ígérgetéseket hallunk immár húsz éve, a tettek azonban Antall József vészkorszaka alatt is, és a következő Orbán-kormány alatt is elmaradnak majd. Nem volt sem Antall idején felelősségre vonás, és nem lesz Orbán idején sem. Ez – ahogy ma mondják – tuti! Viszont van egyfajta erő, amely akkor is működik, ha erre senki nem ad utasítást, parancsot. Igaz, ezt az erőt is igyekeznek bizonyos elmebeteg, kommunista, liberális vagy épp fideszes, egyházi (Caritas) vagy világi szervezeti vezetők (gyermekotthon vezetője) megakadályozni. Ugyanis nem egy alkalommal fordult elő, hogy a gyermekeknek gyűjtött adományokat a Magyar Gárdától nem vették át ott, ahová azt szánta a közösség. (Az árvízi gátépítéstől nem zavarták el őket!) A lényeg, hogy működik ez az erő, ami nem más, mint a szeretet, a segítőkészség, a nemzeti összefogás.

Ma ennek a gyönyörű példájáról olvasok… Erdélyből segítik a magyar rászorultakat. És eszembe jut, hányszor és hányan röhögtek nagyot, amikor évekkel ezelőtt erről beszéltem, ezt vizionáltam mondván: „- meglátjátok, lesz még olyan, hogy a magyarországi jön adományért ide.” És biza jön! A székely ember pedig elhessegeti a kettős állampolgárság népszavazási emlékét, hiszen nem a gyalázatos hazudozó Gyurcsány, vagy Kuncze éhezik, hanem magyar gyermekek szeme kopog Békés megyében, s nekik pityóka kell. S ha kell, hát a székely ember összegyűjti. Nem törődik azzal, hogy a békés megyei városnak vitt ajándék székelykapuért megbüntették őket a magyar vámosok, s azzal sem, hogy leolájozzák őket olykor-olykor. De még az sem érdekli a székely embert, ha magyar gyermekről van szó, hogy sok száz „anyaországi” mocsok vállalkozó nem fizette ki az ő munkáját, amikor pedig az ő gyermeke volt éhes a Hargita tövében… Hisz ezt sem a gyermek tette.

Ez a pityóka tehát mindent elárul. Múltat, jövőt, jelent. Múltat azért, mert ami tudás és bölcsesség, hazaszeretet és nemzettudat volt a történelmi Magyarországon, az csupán a legminimálisabb mértékben sem származott a mai Magyarország területéről, a mai társadalomból. A jelent azért, mert a dölyfös, nagypofájú „anyaországiak” (akik azt sem tudják hol vagy Erdély, s mi az a Kolozsvár) odáig jutottak, hogy a székely pityókát kénytelenek enni, mert otthon a veres brigantiktól, akikre szavaztak nemigen kapnak még pityókát sem, tekintve, hogy azok nem magyarok, nem magyar célokat és nem a magyar embereket szolgálják. Csak magukat, abból a pénzből, amit legalább részben a gyermekeknek adhatnának.

A jövőt meg azért mutatja meg ez a gyermekeknek szánt székely pityóka, mert biza azt is régen mondom, hogy ha magyarul beszélő emberek maradnak ezen a nyomorú földön, akkor azok Erdélyben maradnak, mert hitük, szeretetük, magyarságuk páratlan ezen a világon. Áldás rájuk a pityókáért, és a nagyböjti példamutatásért… S ne csak pityókát adjanak, ha kérhetem, hanem egy fohászt is a magyarországiakért … a Csíksomlyói Máriához…

Stoffán György – HunHír.Hu