Még a lábvízszagú Kádár-érában történt. Diákként Bécsben voltam pár napig. Egyik este az idős rokonnal a tévé előtt ültünk, néztük a híradót. Egyszer csak az öregúr megszólalt: nálatok hány kanális van? Fogas kérdés – gondoltam magamban -, s némi habozás után azt mondtam, hogy a települések többségében van kanális, de hogy pontosan mennyi, azt nem tudom. Az öregúr tátott szájjal nézett rám, s a tévére mutatva felkacagott.
Mert azt óhajtotta megtudni, hány tévécsatorna van lepusztult hazánkban. Ezt a szót azonban – tévécsatorna – nem ismerte: amikor emigrált, még nem volt televízió. A német szóból így lett tükörfordítással kanális. Én pedig félreértettem. Aztán az azóta eltelt idő ezt a félreértést is átértelmezte. Ma már több tévécsatorna is működik a még jobban lepusztult honban, ráadásul megjelentek a különböző internetes hírportálok. Hirszerző.hu, Index.hu, stop.hu és társaik. Megannyi büdös, patkányszagú csatorna. Akarom mondani: kanális. Zubogtatják napról-napra a szennyet, és sok patkány fészkel egy-egy ilyen kanálisban. Egyik „kedvencem” az előbb említett stop.hu. Ez különösen büdös hely, jól meghízott patkányok hona. Az elmúlt napok terméséből egyetlen patkány-ürüléket csippentek ki ebből a kanálisból, hogy az Olvasó lássa, hogyan is képződik a patkányszar a kanálisvilágban.
Nem oly rég történt, a HunHír.Hu is beszámolt róla. Néhány fiatal a sünöket emlegette a főváros valamelyik utcáján, a magukat sértve érző rendőrök pedig rögvest ütöttek. Igazi pavlovi reflex. Újabban ez a módi, lassan megszokjuk. Izraelből importálta a torzszülemény Draskovics és macesz-zabáló bandája: ott a palesztinok látványa indítja el a pavlovi reflexet.
Más médiumok mellett az egyik napilap is szóvá tette az ügyet, mondván, hogy ártatlan viccről volt csupán szó, és a rendőröknek nincs humorérzékük. A stop.hu nevű kanális patkánytársulatának egyik förtelmes példánya, Tamás Tibor rögvest a rendőrök védelmére kelt. Tamás-patkány fontosabb patkány a többinél. Neki blogja van. Ide szarik olykor egyet-egyet, bődületesen büdöseket. Október 2-án, éjjel is ezt tette, mert a patkányok szeretik a setétet, a kései órák nyugalmát.
Nos, október 2-án, éjjel Tamás-patkány azon morfondírozik, hogy miként engedhetnek meg „a járókelők ilyen beszólásokat”. Mert hiszen három fiatal „sün! sün! kiáltásokkal pimaszkodott a rendőrökkel”, s ez patkány-aggyal felfoghatatlan. Hogy a sünök emlegetése miért pimaszság, az számomra érthetetlen. Bizonyára azért, mert nem vagyok patkány. De lépjünk is tovább, mert Tamás-patkány a pimaszsággal szemben odaállítja elénk a tekintélyt. Mármint a rendőrökét. Hogy állítólag ez a tekintély sértetett meg sünök emlegetése által, s ezt a tényt az említett napilap cikke bagatellizálja. Tamás-patkány éjjeli szarása így zárul: „Ha százezrek szemében mértékadó napilap így viszonyul a rendőrséghez, vajon kitől várhatjuk, hogy értesítsen három éretlen fiatalembert, hogy – miközben az őket ért erőszakot joggal kifogásolják – nincs joguk a rendőrség tekintélyét bármilyen módon kikezdeni? Különösen nem a nyílt utcán, a nyilvánosság előtt?” Szép, ugye? Nézzük a kulcsszavakat.
A sünöket emlegető fiatalemberek éretlenek – mondja a hízott (tehát érett) Tamás-patkány. Hogy miért éretlenek? Mert nem tudják, hogy „nincs joguk a rendőrség tekintélyét bármilyen módon kikezdeni”. Persze, hogy nem tudják – teszem én hozzá -, mert ami nincs, azt nem is lehet kikezdeni. Ezt Tamás-patkány nem tudja, ami érthető, hiszen a patkányvilág más szabályok szerint működik. De az utolsó kérdő mondat a legszebb: a nyílt utca, a nyilvánosság emlegetése. Hát persze, Tamás-patkány a kanálisból szeretne kijutni. Az utcára, a napfényre. Hogy aztán majd ő szabja meg patkánytársaival, mit szabad, s mit nem szabad. Hiú remény. Az ő világuk örökre a kanális. Onnan nincs menekvés. Ott élned, halnod kell, kedves Tamás-patkány.
S most a tamástibori patkányfosás rövid vegyelemzése után térjünk a lényegre. A sünözésre. Ami állítólag a pimaszság jele a patkány-univerzumban. A sün kedves lény. Tüskés, bizalmatlan, de elbűvölő. Én is ismerek néhányat, egyik kedvencemnek a neve: Sanyi sün. Van egy kicsinye: ő a Kissanyi. Ha estelente találkozom velük a ház melletti bokor táján, önkéntelenül köszönök nekik. Van tekintélyük előttem. Gondolom, mások is így vannak ezzel. Nem találkoztam ugyanis még emberrel, aki ha sértő szót keresett, a sün szót halászta volna elő belső szótárából. Akkor miért baj a sünözés? A válasz egyszerű: a sün békés lény – a rendőr nem az. A sün szeretni való teremtmény – a rendőr nem az. A sün nem veri meg az embert – a rendőr igen. A sün hasznos alkotása Istennek – a rendőr többnyire kártékony.
Tehát: a sün a fejlődés magasabb fokán áll, mint a rendőr. S ezt az átlagrendőr is sejti. Mert a gumibotjába szerelmes lény hülye ugyan, de annyira nem, hogy ne érzékelné a sünök magasabbrendűségét. Ha tehát rendőrszerű kreatúra mellett visz el az utunk, s hangos szóval a sünöket éltetjük, akkor a rend tiszteletre nem méltó őreit arra noszogatjuk, hogy kemény munkával emelkedjenek fel a sünök szintjére. Nem pimaszság ez tehát, hanem jócselekedet. Ha ugyanis rendőreink példát vesznek a sünökről, előbb-utóbb az is megjön, ami ma oly vészesen hiányzik. A tekintély. Ez az, amit Tamás-patkány a stop.hu förtelmes kanálisában nem ért. És nem is fog soha megérteni. Ahogy azt sem, hogy ha egy rendőr megüt, akkor nekem is jogom van visszaütni. Önvédelemből, na meg a megsértett emberi méltóság helyreállítása érdekében.
Jó, ha ezt az egyedfejlődés alsó fokán megrekedt rendőreink is tudják.
Tamás-patkány helyzete reménytelen. A kanálisban ugyanis nincsenek tekintélyt parancsoló sünök. Tamás-patkánynak tehát nincs kitől tanulnia. Ezért ő a rendőrökért rajong. Én nem, Én a sünöket kedvelem. Éljenek a sünök!
F. M. – HunHír.Hu
