Rozgonyi Ernő: A „bőgatya” és mások

2009.10.07.

A magyargyűlölők közben hol liberálisnak, hol szocialistának netán tán jobboldalinak álcázzák magukat, miközben sem az egyik, sem a másik szellemiségéből, értékeiből nem képviselnek semmit sem. De azt tudják, hogy egy nemzet felett nem lehet uralkodni, nemzetből népet, népséget csinálni, pedig hatékonyan akkor lehet, ha deheroizált, meghamisított történelemmel és a keresztény erkölcsiség lerombolásával, valamint az oszd meg és uralkodj elvének alkalmazásával szellemileg is megnyomorítottá, teszik, az anyagilag már tönkretett, kifosztott országot.

„Szabad ország, ahol azt gondolok,
amit akarok és azt mondok, amit gondoltam”.
(Baruch Spinoza zsidó bölcselő 1675.)

Nemrég írtam egy tiltakozó hangvételű cikket Sólyom mélyrepülésben címmel. Olvasóim jelentős hányada 40 évnél fiatalabb és ebből származott egy kis galiba. Többen mondták nekem, hogy igen, értik a cikket, sőt egyetértenek minden mondatával, de miért alacsonyítom le magamat, számukra teljesen érthetetlen módon amikor befejezésül ezt írom:

„Elnök Úr! Mindezt lejegyezte egy bőgatyás, műveletlen, buta magyar (sajnos fütyülős barackra már régen nem telik).”

A kérdés következtében rádöbbentem arra a teljesen érthető, természetes dologra, hogy az esemény, amire célozva ezt írtam, 1993 februárjában kavart vihart. Ebből következik, hogy azok, akik akkor gyermekek, vagy hamvas arcú ifjonc urak és hölgyek voltak, nem ismerhetik ezt az affért. No meg az emberek könnyen felejtenek, ezért nem árt egy kis felfrissítés.

Olyan eseményről van azonban szó, amit – szerintem – feltétlenül érdemes megismerni már csak azért is, mert erre az első durva nyilvános nemzetgyalázásra azóta, mindmáig, szervesen illeszkedik az „uralkodó köreinkben” általánossá vált magyargyűlölet. Ennek ismerete tehát nem teljesen érdektelen, ha úgy tetszik, mára szóló aktualitása van.

Íme az esemény rövid összefoglalása:

A Heti Magyarország 1993 február. 26.-i számában megjelent egy riport, amelyben Ományi Kálló Györgyi „beszélget” Zoltai Gusztávval, a MAZSIHISZ és a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatójával, az Európai Zsidó Kongresszus V.B. tagjával és Landeszmann György budapesti vezető főrabbival. A „beszélgetés” során, mindkét interjú-alany egymásra licitálva elképesztő dolgokat mond, de a botrány azon tört ki, hogy Landeszmann főrabbi úr a következőket méltóztatott kinyilatkoztatni: „Ha felsorolnánk azoknak a zsidóknak az értékeit a magyar kultúrában, amit ha kivonnánk Magyarországról, akkor nem maradna más, csak a bőgatya és a fütyülős barack.”
Ez kiverte a biztosítékot, egy könyvre való írás foglalkozott ezzel és óriási viták zajlottak országszerte. Még Antall József miniszterelnök is írt ez ügyben levelet az akkori izraeli nagykövetnek. (Ma már ez elképzelhetetlen, ezen már régen túl vagyunk, a mai „államférfiak” már csak a maguk vagyonával, hatalmával és a gyarmatosítók kiszolgálásával vannak elfoglalva és maguk is, gyűlölnek mindent, ami magyar).

A vita során sok zsidó szervezet, közéleti szereplő és médiában dolgozó is tiltakozott az interjúban megfogalmazottakkal szemben. Ez teljesen érthető is, hiszen az idézett állítás olyan nyilvánvaló badarság, hogy még felháborodni sem érdemes rajta normális körülmények között. Az egész legfeljebb a nyilatkozót minősíti. Véleményem szerint két eset lehetséges. Vagy a főrabbi úr egy műveletlen, szokatlanul buta ember, vagy szándékosan kívánta megalázni a magyarságot. Az minden estre biztos, Landeszmann úr igen gyatrán beszéli a magyar nyelvet, valamint az egész interjú alatt csöpögött, mit csöpögött, ömlött belőle a gyűlölet irántunk, amit sűrün részleteiben is kifejtett.

Azt is megtudhatjuk ebből az interjúból – ez Zoltai úr méltóztatott kijelenteni – a „mi a zsidóság?” kérdésre válaszolva: életforma. Hát, ha ő mondja. Ő csak tudja.

Egy régi vicc jut erről eszembe. Még a Kárpátok Géniusza (Ceausescu) volt hatalmon Romániában.
„Kérdés: Mit jelent ma románnak lenni?
Válasz: Foglalkozás”.

A gyalázkodási folyamatba tartozik – többek között – az SZDSZ megnyilvánulásaiban, hogy szerintük a Szent Korona „tökfödő”, vagy „micisapka”, valamint Szent István jobbja „húscafat”. Az Interneten egy blogban reagál erre valaki a következőkkel: „ha azt mondják erre válaszul, hogy a tóratekercs WC papír, ne legyünk meglepődve.”

Ez azonban esztelen vagdalkozás lenne, aminek semmi értelme sincs. Aki ilyen formában nyilatkozik meg – és erre sajnos sok példa van – legyen az kisebbség, vagy többség, az ezzel önmagát minősíti. Nem hagyhatom szó nélkül azonban azt a tapasztalati történelmi tényt, hogy a 19-es „hős forradalmárok” és utódaik, elő szeretettel nézik le a gójt, elsősorban a magyart, valami érthetetlen gőggel és gyűlölettel. Különösen akkor veszélyes ez, ha éppen közvetve, vagy közvetlenül hatalmon vannak. Ilyenkor ugyanis a gyűlölet és valami atavisztikus bosszúvágy hihetetlen helyzeteket produkál és itt aztán semmi sem drága. Megélhettük ezt az elmúlt 60 évben, valamennyi változatában. És itt újból fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy mindez nem általában vonatkozik a zsidóságra, hanem azon belül egy viszonylag szűk, de annál agresszívabb, a lelki és fizikai terror alkalmazásától sem visszariadó cionista-talmudista kisebbségre, hisz ez ellen is egyre több zsidó honfitársunk emeli fel szavát.

Emlékszem, valamelyik zug-rádióban (Tilos rádió, 2003. szenteste. a szerk.) elhangzott a habzó szájú riporter (Bajtai Zoltán. a szerk.) mindent túllicitálni kívánó lihegésében, hogy: „kiirtanám az összes keresztényt”. Ha ez Izraelben hangzik el, nem okozhat különösebb feltűnést, bár ott is tiltakoznának a jobb érzésű emberek. Hogy ez büntetlenül elhangozhat a túlnyomó többségében keresztény-keresztyén Magyarországon nyíltan, nagy nyilvánosság előtt, az egyenesen elképesztő és egyben felháborító is. Fordított esetben ugyanis, közösség megsértése címén az elkövető végrehajtható börtönbüntetésre számíthatna. Sok egyéb mellett ez az úgynevezett „kettős mérce” egyik díszpéldánya.

Aztán az egyik ismert zenész (Somló Tamás. a szerk.) azt üvöltötte a tömeg felé kihívóan és gőgösen, hogy „hatezer éves nép fia vagyok”. Ez persze lehet, de szegénykém biztosan nem tudja, hogy a Kárpát-medence ősnépe legalább tízezer éve írástudó és ezt az írást ma székely-magyar rovásnak nevezik. A leletek olvashatók és érthetők. Nekünk. Magyaroknak. És mi még sem ezt ordítozzuk, legfeljebb kínunkban üvöltünk.

Ebben a helyzetben vergődik hazánk és süllyed egyre mélyebbre minden vonatkozásban a hazugsággal, ámítással, csalással fölénk kerekedett hatalom szándékainak megfelelően. A mélyponton túl mindent el lehet majd foglalni, minden nagyobb rizikó és lárma nélkül. Gondolják.

Erkölcsi romlásunkról, identitásunk szétrombolásáról igen széles palettán gondoskodnak: oktatás, kultúra, média, kettős mérce, az általuk a teljes kilátástalanságba taszított cigányság tömegeinek magyarellenes uszítása, elképesztő törvények alkotása, rendőrség direkt utasítása és alkalmanként kiegészítése ismeretlen személyekkel, akik nem, vagy rosszul beszélnek magyarul, örökös fasisztázás, nácizás, rasszistázás, ha valaki szót emel magyar érdekekért.

Nem tudom, hogy amennyiben valaki úgy zsidózna a parlamentben, vagy egyéb helyen, ahogyan a magyarságot sértegetik nyíltan és pofátlanul, mit szólnának hozzá elfajzott uraink? Bár sejtem. Rasszistázásuk igazolását látnák benne. Mi mit lássunk abban, ami hazánkban szemérmetlen helytartóink által történik, és elhangzik naponta?

A legszomorúbb ebben az egészben az, hogy paktumos pártjaink, akik megszállták az ország összes vezetői stallumát, összezárnak a legteljesebb mértékben, ha valami veszélyezteti egyeduralmukat, vagy valaki fellép romboló tevékenységük ellen.

Az identitás, a nemzettudat lerombolására, a magyar népben mindig magas szinten jelenlévő erkölcsiség fellazítására és megsemmisítésére való törekvés nem teljesen új keletű. Már a Habsburgok is alapos munkát végeztek ezen a téren, de az kismiska ahhoz képest, amit a bolsik és a liberálisok műveltek, művelnek velünk. Mint minden hazánkra nézve negatív folyamat, az erkölcs és az ifjúság „védelme” kapcsán is felgyorsulni látszanak az ártó események az utóbbi 20 évben. És ez így kapcsolódik össze a Landeszmann-affér gyűlölködő, lenéző, becsmérlő hangvételével és gőgjével. Ez az állapot, amibe kerültünk, ez a megalázó helyzet ugyan olyan tűrhetetlen, mint kifosztásunk és megszállásunk, gyarmattá válásunk. Az ebből a katasztrófa halmazból kivezető utat, az újjászületés menetét a paktumos pártok egyike sem tudja felmutatni, végrehajtani. Nagy valószínűséggel nem is akarja.
Ezért van hihetetlen jelentősége a Jobbik térnyerésének, ezért az a veszett rágalomhadjárat ellene, mert ők is tudják: mi nem adjuk fel. Mert mi magyarok élni akarunk és élni fogunk. A hazánkban. A mi hazánkban.

Befejezésül pedig a korban utánam felnőtt generációknak, a még csak ébredezőknek és harcos-társaimnak, minden nemzet-testvéremnek egyaránt hadd adjak át egy útmutatást. Ezt egy olyan magyar ember üzeni, hagyta ránk, akire méltán büszkék lehetünk, akit tisztelünk, és akit mindnyájan bizton példaképnek tekinthetünk.

Wass Albert, aki kő maradt, így szól hozzánk:

„Emelkedjünk tehát nemzetté újra, leljünk önmagunkra és az Úristen, ki Úr városától idáig elkísért, erőforrásunkká válik megint! Vagyis: cseréljük föl kizsákmányolóink erkölcsét a régi, jól bevált magyar erkölcsre, nyújtson valóban testvér kezet minden magyar minden magyarnak és az Úristen erőt ad újra, hogy megszabadulhassunk a gonosztól, s így építhessünk együtt egy szabad és igaz új Magyarországot.”

Úgy legyen.

Rozgonyi Ernő – HunHír.Hu

Bejegyzés nyomtatása