Írtam már korábban róla: egy fészbukos, zsidó közösség kezdeményezésére ma egy kisebb bűnöző horda eredt Csatáry László nyomába, akit a jeruzsálemi nácivadász, a züllött Efraim Zuroff a világ legkeresettebb háborús bűnöseként tálalt fel a sajtónak.
A fészbukos zsidó horda mai garázdálkodásáról az MTI is hírt adott. Ím, a közlemény:
„Csatáry-ügy – Demonstráció a háborús bűnös lakásánál
Budapest, 2012. július 16. Aktivisták és önkéntesek összeragasztott kézzel tiltakoznak, a Simon Wiesenthal Központ által háborús bűnösként számontartott egykori katonatiszt, Csatáry László feltételezett lakhelyéül szolgáló épülete előtt a budapesti Jagelló utcában, ahol az EUJS aktivistái és önkéntesi követelik, hogy a rendőrség mielőbb tartóztassa le 97 éves Csatáry Lászlót, aki a The Sun című brit lap szerint 15.700 zsidó auschwitzi deportálásában működött közre.”
Figyeljünk csak a hír címére: a nevében „magyar” távirati iroda szerint Csatáry László háborús bűnös. Ítélet ugyan még nincs, de a nevében „magyar” intézmény már rásüti a bélyeget Csatáryra. Vajon miért? Csatáryt nem illeti meg az ártatlanság vélelme?
Emlékszünk, ugyanezt játszották el dr. Képíró Sándor esetében is. A züllött megélhetési zsidó, Efraim Zuroff, évekkel ezelőtt Képíró lakásával szemközt tartott sajtótájékoztatót a Frankel Leó úti zsinagógában, melynek rabbija, a szintén mélyen züllött Verő Tamás rabbi készséggel biztosított helyet imaházában a bosszúrendezvénynek. A sajtótájékoztató után a jelenlévő újságírók Képíró háza elé tódultak, megvárták, míg az idős, egykori csendőrtiszt hazatér, s szabályosan letámadták. Érdekes: a hatóságok némán tűrték, hogy egy idegen állampolgárságú züllött zsidó magyar földön uszítson, rágalmazzon – s végül halálba kergessen egy ártatlan embert. Akinek halálát purimi „emelkedettséggel” fogadta.
Csatáry László ügyét nem ismerem alaposan. Nem tudom, bűnös-e, avagy sem. Egy biztos: nem ő a legkeresettebb háborús bűnös a világon. A valódi háborús bűnösöket az USÁ-ban és főként Izraelben kell keresni. Például a jelenlegi izraeli kormányfő biztosan háborús bűnös – tudjuk valamennyien. Őt mégsem üldözi senki. Azt is tudjuk, miért.
Szóval a nevében „magyar”, szintén züllött távirati iroda nemes egyszerűséggel háborús bűnösnek nevezi Csatáryt. Ennél is érdekesebb, hogy a hírben egyetlen szót sem olvasunk arról, hogy a bűnöző horda bejelentette-e szabályosan a rendezvényt. Nem jelentette be. A rendőrség pedig nem lépett fel ellenük, mert zsidó horda ellen nem mernek intézkedni. Ez a parancs.
Írtam már korábban: a zsidó horda azzal is bűncselekményt követett el, hogy nyilvánosságra hozta Csatáry László lakcímét. Ez nem maradhat következmények nélkül.
S végezetül egy fontos adalék a nevében „magyar” intézmény idézett szövegében. Mi az az EUJS, melynek aktivistái ma a Jagelló úton garázdálkodtak? Ímhol a megfejtés: EUJS = European Union of Jewish Students. Szóval nem magyarok, hanem idegenek, bosszúszomjas zsidó diákok grasszáltak ma Budán. Ez még egyszer nem történhet meg magyar földön.
A mellékelt képen a bűnöző horda egy része látható. Jobboldalon a kommunista Vajnai Attila áll. A mellette mosolygó, horogkeresztes ifjú talán néhány olvasónak ismerős. Elárulom: ez a zsírfejű alak a tavalyi Képíró-per elején és végén bandájával együtt a bírósági teremben rontotta a levegőt, s amikor a bíró kihirdette a felmentő ítéletet, szomorú ábrázattal elkullogott. Mit elkullogott! Elhordta büdös páráját. A zsírfejű nevét nem tudom, de azt igen, hogy a Hit Gyülekezete cionista rohamosztagosainak az egyike. Ő is azok között volt, akik a Képíró-per kezdetén, az utcán tapsolva köszöntötték a züllött megélhetési zsidót, Efraim Zuroffot.
Ugyanazok a jellegzetes arcok tehát, s ugyanaz az ősi gyűlölet. Nehéz ezt elviselni.
Szalay László – Hunhír.info