A hazai kiadású Népszava hű maradt korábbi önmagához: a trianoni békediktátum évfordulóján, a nemzeti összetartozás napján sem volt képes mellőzni a pártpolitikát. Németh Péter főszerkesztő „Nemzeti? Összetartozás?” című vezércikke annak a destruktív sajtónak a szellemét idézi, amely ellen egykor „pajzzsal és dárdával” harcolt a katolikus egyház két kiemelkedő személyisége, Prohászka Ottokár és Bangha Béla.
A Népszava című destruktív nyomdatermék az alábbi, magyar nyelven íródott szöveggel „emlékezett” a trianoni évfordulóra:
„Már a szándék sem erről szólt: nem a nemzetről és nem az összetartozásról. Amikor két éve Kövér László és Semjén Zsolt javaslata alapján június 4-ét, a trianoni békeszerződés – diktátum – napját törvénybe iktatott megemlékezéssé emelte az Országgyűlés, fideszes és jobbikos szavazatokkal, a valódi cél a kirekesztés volt.
Kirekeszteni azokat, akiknek, bár fájjon ugyanúgy az igazságtalan béke, a sok-sok elcsatolt magyar terület, ezt a fájdalmat nem a konfliktusok kiélezésére használják, hanem keserű történelmi tényként kezelik. Kövér és Semjén, s velük együtt párttársaik, már akkor is a szélsőjobb szavazók vissza-, vagy meghódítására koncentráltak, mint ahogy ma is ezt teszik. Június 4.-e ennek a furcsa versenynek ad keretet, csak azt felejti el Orbán és csapata, hogy ezt a párharcot nem lehet megnyerni.
Győzhetnek ők ugyan a baloldal kirekesztésében, de a fasisztoid gondolatok megfogalmazásában mindig egy lépéssel hátrább járnak, mint a neonácik. Mondanám én, hogy nem érdemes azért küzdeni, hogy utolérjék őket, de felesleges. A Fidesz benevezett erre a versenyre, s nem azért, hogy megnyerje a nemzetet és elérje az összefogást. Sokkal inkább egy pártért, az egypártért…”
Nézzük csak a kulcsszavakat: „kirekesztés”, „szélsőjobb”, „fasisztoid”, „neonácik”. A békediktátum napján is csak ezeket az unt, térdig koptatott szótári egységeket tudta felböfögni az idegenszerű nyomdaipari termék. Szánalmas.
A fenti idézet után lássunk egy másik idézetet. A trianoni gyalázat előtt közel hatvan évvel születtek az alábbi sorok:
„Ha tűrni kell, tűrni fog a nemzet, hogy megmentse az utókornak azon alkotmányos szabadságot, melyet őseitől öröklött. Tűrni fog csüggedés nélkül, mint ősei tűrtek és szenvedtek, hogy megvédhessék az ország jogait; mert amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják, de amiről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindég nehéz és mindég kétséges. Tűrni fog a nemzet, reménylve a szebb jövendőt, s bízva ügyének igazságában.”
Deák Ferenc, „a haza bölcse”, írta ezeket a sorokat – az önkényuralom éveiben. S amit akkor a császárnak üzent, érvényes a trianoni diktátumra is: a nemzet nem mondhat le a jogairól. Még akkor sem, ha a némethi destruktív csapat „kirekesztésről” óbégat.
Ha én lennék a Népszava vezércikkfirkantója, s csak pár mondatnyi helyet kapnék június 4-én, nagyon egyszerű szöveget írnék. Jól tudjuk, van egy – egyetlen egy – történelmi esemény, amelyért időről-időre rituális bocsánatkérést (és hozzá némi borravalót) követelnek az áldozatok örökösei. Az ország csonkolásért, a magyar „holocaustért” mikor kérnek bocsánatot a trianoni böllérek utódai? Mikor halljuk majd a mea culpát francia elnök, angol kormányfő szájából?
Szalay László – Hunhír.info
