„10 éves az Élet Menete Magyarország” – adja hírül a menetelést szervező alapítvány felhívása. Nem tudom, igaz-e a szép évfordulóról szóló hír, mert nem emlékszem arra, hogy 2003-ban is meneteltek volna az életmenetelők. Azt viszont tudom – mert az alapítvány honlapján olvastam -, hogy Az Élet Menete Alapítványt 2004-ben hívta életre a két alapító atya, Kézdy György és a nemzeti himnuszunkat évekkel ezelőtt pajzán viccelődésre felhasználó Székhelyi József. 2004 óta pedig nem telt el még tíz év – legalábbis az Európában honos Gergely-naptár szerint. Mindenesetre a mára időzített menetelés egy szempontból egyedi és kivételes: az egyik beharangozott szónok, Lezsák Sándor tegnap este visszalépett. Többek között – legalábbis ez a hír kereng az interneten – Prohászka Ottokár miatt.

Április 13-án, pénteken jelent meg a meghökkentő című írás a Népszabadság honlapján: „Meghökkentő: Lezsák is beszél az Élet Menetén”. Vajon miért hökkent meg a cikket jegyző Czene Gábor Lezsák Sándor tervezett szerepvállalásán? Azért, mert Czenénk szerint Lezsák nem igazán „kóser.” Íme a czenei hökkenés felvezetője:

„Lezsák Sándort eddig nem zavarta az általa nagyra becsült személyek antiszemitizmusa, és kevés jelét mutatta annak, hogy különösebben foglalkoztatná a vészkorszak áldozatainak emléke. Ideiglenes házelnökként azonban vasárnap beszédet mond az Élet Menetén.”

A fenti idézetben két állítás gabalyodik össze, de igazából a második a fontos: Czene mester szerint Lezsák Sándor eleddig kevés jelét adta annak, hogy a vészkorszak áldozatainak az emléke különösebben foglalkoztatná. Milyen jelekre gondolt Czene? S honnan tudja, hogy mi minden foglalkoztatja az egykori MDF egyik alapítóját?

De olvassuk tovább Czenénk szövegét:

„Mindenesetre Lezsák Sándor részvétele – amit titkárságán is megerősítettek – meglepő. A jobboldali politikus példaképként tekint arra a Prohászka Ottokár katolikus püspökre, aki a Páva utcai holokauszt emlékközpont kiállításán – teljes mértékig megalapozottan – a ’konzervatív antiszemita ideológia egyik vezéralakjaként’ jelenik meg.”

Prohászka antiszemitizmusáról beszélni – ma már felettébb unalmas. Nem nehéz kiragadni az egykori fehérvári püspök írásaiból olyan részleteket, amelyek zsidóellenességét támasztják alá. De éppen az önkényes, a szövegösszefüggéstől eltekintő idézgetés jelzi az előítéletes gondolkodást. Ami Czene jellemzője. Meg a Páva utcai csapaté. Elég alaposan végigolvastam Prohászka Ottokár írásait, s rasszizmusnak nyomát sem találtam. Olykor általánosítva fogalmazott, ez tény, de ezért rögvest ráaggatjuk az amúgy ma már semmit sem jelentő (mert már agyonkoptatott) „antiszemita” jelzőt? Engem mellesleg egyáltalán nem érdekel, mi szerepel a Páva utcai kiállításon. Maga a Páva utcai intézmény sem érdekel. Amíg a Páva utcában az oktatási programok vezetője lehet az a Pécsi Tibor, aki a Képíró Sándor volt csendőr százados elleni hajszában gyalázatos, a büntetőtörvénykönyvbe is ütköző szerepet játszott, s aki nemcsak műveletlenségéről, hanem mély lelki züllöttségéről, a gyűlöletre való hihetetlen fogékonyságáról is tanúbizonyságot tett a nagy nyilvánosság előtt – nos, addig én a Páva utcát nagy ívben elkerülöm.
De térjünk vissza Czene írásához. A Lezsák-Prohászka viszonyhoz.

„2008 őszén Lakiteleken, Prohászka mellszobrának avatásán Lezsák azért méltatta a püspököt, mert ’szót emelt a kozmopolita-parazita réteg visszaszorításáért, a magyarság felemelkedéséért’. Ismerve az antiszemiták szóhasználatát, és tudván, hogy Prohászka püspök milyen kifejezésekkel támadta a zsidóságot, Lezsák Sándor szavait nehéz lenne másnak minősíteni, mint burkolt zsidózásnak.’

Igen, ezt a czenei értelmezést képviselte 2008-ban egy másik akkori Czene, a szintén önjelölt Prohászka-szakértő, a volt Szdsz „fenegyereke”, Gusztos Péter. De erről majd később. Nézzük, mit ír még a Gusztos-klón Czene:

„A mostani házelnököt régi barátja, Csurka István antiszemita kirohanásai sem aggasztották. Idén februárban, az író temetésén közvetett módon még azt is tagadta, hogy Csurka egyáltalán antiszemita lett volna. Lezsák szerint Csurka az ’új magyar önépítés jegyében élt’, ezért ’sütöttek rá gyalázatos bélyegeket’.”

Ez is érdekes szövegrészlet. Czenénk szerint nemcsak Prohászka miatt nem „kóser” Lezsák, hanem azért sem, mert Csurka István temetésén „közvetett módon” tagadta az elhunyt író-politikus antiszemita mivoltát. Úristen! Ilyet leírni 2012-ben, ráadásul a magyarhoz nagyon hasonlító nyelven! Mi az, hogy „közvetett módon” tagadta? S miért nem kellett volna Lezsáknak tagadnia a czenei tagadnivalót? Netán törvény, rendelet, nemzetközi egyezmény rögzíti, hogy Csurka István „antiszemita” volt, s aki ezt tagadja – akár „közvetett”, akár nem „közvetett” módon -, az nem „kóser”? Nem tudom, hányan ismerik Lezsák Sándornak a temetésen elhangzott beszédét. Tessék elolvasni, szép szöveg. Sokkal mívesebb, mint a czenei nyelvi téblábolás.

Lezsák Sándor tehát pénteken megkapta a magáét a Népszabadság ilyen ügyekre szakosodott megmondó emberétől. Másnapra változott a helyzet: kiderült, Lezsák mégsem beszél az „életmenetelőkhöz”. Tegnap, tehát április 14-én este ennek okát is megvilágította Czenénk újabb opusza, melynek címe: „Élet Menete: Lezsák visszalépett”. Czene szerint a menetelés szervezői arról tájékoztatták a Népszabadság szerkesztőségét, hogy Lezsák jelezte a visszalépését. S most olvassuk tovább a czenei magyarázatot:

„Hivatalosan nem indokolta elhatározását, de döntése feltehetően összefügg a NOL-on megjelent írásunkkal. Cikkünkben arra hívtuk fel a figyelmet, hogy Lezsákot nem zavarta az általa nagyra becsült személyek – például Prohászka Ottokár és Csurka István – antiszemitizmusa. Ugyanakkor eddig kevés jelét mutatta annak, hogy különösebben foglalkoztatná a vészkorszak áldozatainak emléke.”

Czenénkről nem állítható, hogy szerény ember. Azt írja ugyanis, hogy Lezsák visszalépése feltehetően összefügg az ő – tehát Czene – pénteki írásával. Elképzelem Lezsák Sándort, ahogy vidéki házában üldögélve olvassa Czene szövegét, s mire a végére ér, megrémül. Ráébred arra, hogy eleddig őt nem foglalkoztatta kellően a zsidó áldozatok emléke, viszont annál többet törődött két virtigli ún. „antiszemitával”, Prohászkával és Csurkával. Lezsák tehát töredelmesen bevallja bűneit, meghajol Czene parádés érvelése előtt, s lemondja „életmenetelő” fellépését.
De írt ám mást is Czene Gábor, ami szintén „érdekes”. Íme:

„Internetes fórumokon heves tiltakozást váltott ki Lezsák Sándor részvétele. A szervezők is felháborodott telefonokat kaptak. Tartani lehetett attól, hogy sokan lesznek olyanok, akik a rendezvényen is hangot adnak nemtetszésüknek. Valószínű, hogy a házelnök mérlegelte a körülményeket, ezért lépett vissza.”

Ha igaz, amit Czene állít a heves tiltakozásról, a telefonokról, meg a rendezvényen várható „nemtetszésről”, akkor Lezsák tényleg helyesen cselekedett. Mert – tartja a mondás – aki a korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók. Jobb ezért megelőzni a bajt. Lezsák helyett az Országgyűlés fideszes korelnöke, Horváth János fog beszélni, s a meghirdetett programtól eltérően Erdő Péter bíboros szerepvállalása is a Lezsák lemondásával keletkezett úr betöltését szolgálja.
Foglaljuk össze a Prohászka-Lezsák viszonnyal kapcsolatos tényeket. Prohászka Ottokár születésének 150. évfordulóján – 2008. október 10-én – a Lakiteleki Népfőiskola kertjében fölavatták Prohászka Ottokár szobrát. Az eseményen jelen volt többek között Bábel Balázs érsek, Balog Zoltán fideszes honatya és Lezsák Sándor. A szoboravatás az Szdsz-ben természetesen kiverte a biztosítékot: 2008. október 14-én Gusztos Péter a következőket mondta az országnak a házában:

/…/ A hét végén megint valami nagyon sajátos dolog történt. Lezsák alelnök úr, úgy tűnik, újra harcba indult a szélsőjobboldali szavazatokért, és most éppen egy antiszemita püspök szobrának avatásakor idézte fel meleg szavakkal e püspök azon szavait, amelyek szerint ’a magyar zsidóság valójában egy kozmopolita, parazita réteg’. Ehhez csatlakozott a Fidesz által a Magyar Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöki székébe delegált Balog Zoltán képviselő úr, aki felemlegette a szerinte ma is aktuális prohászkai gondolatok – róla van szó – sorát.

Érdemes lenne tisztázni a magyar közvélemény legszélesebb nyilvánossága és a parlamenti nyilvánosság előtt is, hogy pontosan mely gondolatai azok Prohászkának, amelyeket ma is aktuálisnak tartanak a képviselő urak. Úgy gondolják-e, hogy ’a magyar zsidók egy poloskainvázió, egy patkányhadjárat részesei’? Úgy gondolják-e, hogy ’a magyar zsidóság egy betolakodó kisebbséget alkot, amely a keresztény népekre átokként terhelődő, élesen megjelölt faj’? Osztják-e Prohászka azon véleményét, miszerint a zsidóság – megint csak idézem – ’egy dögletes erkölcsi nézetekkel szaturált nép, akiket leginkább az erkölcstelenség, a pénzéhesség, a korrupció és a leánykereskedelem jellemez’?

Valóban megtörténik-e, vagy valami rossz álom, amit látunk, hogy 2008 Magyarországán a Magyar Országgyűlés egyik alelnöke és a parlament emberi jogi bizottságának elnöke egy ilyen nézeteket képviselő ember szobrának avatásán vesz részt, és arról beszél egy szoboravatáson, hogy ennek az embernek a gondolatai ma is aktuálisak Magyarországon? Egy olyan emberről beszélünk, akiről a Holokauszt Emlékközpont történészei úgy emlékeznek meg, mint a konzervatív antiszemita ideológia vezéralakjáról. Valóban megtörténik-e ez most itt, vagy valamilyen rossz álomban veszünk részt, fel fogunk ébredni, és kiderül, hogy ez az egész csak egy rossz álom, egy rosszul sikerült vicc?

Nincs semmi értelme újra a Fidesz-frakció vezetőihez fordulni, hiszen nem szokott következménye lenni semmilyen ilyen nyilvános kérésnek vagy javaslatnak. Természetesen továbbra is Lezsák képviselő úr marad a Fidesz-frakció által delegált alelnök, továbbra is Balog képviselő úr fogja képviselni az emberi jogi ügyeket a Fidesz-frakcióban és a nyilvánosság előtt. Nyilván maradhatnak a helyükön, és nyilván nem véletlenül mondanak ilyeneket, hiszen a legnagyobb ellenzéki párt minden bizonnyal rajtuk keresztül azokhoz a magyar választókhoz kíván szólni – sajnos vannak néhányan ilyenek -, akik a magyar zsidóságot hasonlóan látják, mint ahogy azt előbb Prohászka idézett szavaival leírtam.”

Gusztos Péter már akkor – 2008 őszén – czenei gondolatokat fogalmazott meg. A Prohászka elleni kirohanás azonban akkor nem maradt visszhangtalan: többek között Semjén Zsolt, Spányi Antal fehérvári püspök, Lezsák és Balog képviselő urak is tiltakoztak Prohászka emlékének bemocskolása miatt. Gusztos azonban nem kért bocsánatot, sőt. Egy héttel később ismét nyelvi környezetszennyezést végzett az Országházban:

„Konkrét idézetekkel alátámasztott kérdéseimre válasz helyett azt kaptam egy rövid, néhány szavas közleményben, hogy én magam gyűlöletkampányt folytatok. Szomorúan állapítottam meg, hogy Lezsák és Balog képviselő urak nem kívántak érdemi választ adni arra a kérdésemre, hogyan kell értenünk a kozmopolita parazitákról elmondott beszédüket, hogy mit tartanak aktuálisnak a múlt századi szélsőjobboldali terrornak szellemi értelemben megágyazó, kirekesztő és szalonképtelen megnyilatkozásokból.

Lehet minderre azt mondani, hogy egy liberális képviselő gyűlölködik, és bocsánatot kell kérnie akkor, amikor konzervatív képviselőktől azt kérdezi, vajon ezek-e azok a gondolatok, amelyeket 2008 Magyarországában a magyar közéletben, a Magyar Országgyűlésben aktuálisnak tartanak.
/…/ Én liberális emberként senki ellen semmilyen gyűlöletkampányt nem kívánok folytatni. A személyes hitét mindenkinek mindig messzemenőkig tiszteletben tartottam, és tiszteletben is fogom tartani. Ennél jobban csak azt tudnám tiszteletben tartani, ha az említett urak végre választ adnának az én kérdéseimre, hogy egészen pontosan vajon mit is tartanak aktuálisnak a prohászkai életműből.”

A 2008-as „Prohászka-ügy” hamar lecsengett. Azóta nem nagyon támadták az egykori fehérvári püspököt, igaz, a zsigeri Prohászka-ellenességgel együtt annak hordozója, az Szdsz is eltűnt szörőstül-bőröstül-gusztosostul. Most azonban ismét előbányászta a témát a népszabis Czene. Ezért talán nem árt, ha – többek között Czene mester tájékoztatására – hosszabban idézek abból az interjúból, amely a Fejér Megyei Hírlapban jelent meg 2011. április elsején. Akit az újságíró faggat: Mózessy Gergely püspöki levéltáros.

„- Úgy látom, az utóbbi időben a Prohászka személyét a liberális értelmiség részéről érintő támadások ereje mintha csillapodott volna. Változott a megítélés, vagy csak átmeneti tűzszünetről van szó?
– Nem tudok erre egyértelmű választ adni, én szeretném hinni, hogy már rendbe tettük a dolgokat. De félek attól, csak csendesedett a vihar. Annak idején, amikor az ilyen viták ismétlődtek, mindig igyekeztem azokat szakterületre, szakfórumokra terelni. Az Egyháztörténeti Szemle című lapban például vitáztam egy kollégával – korrekten, szakmai eszköztárral, indulatmentesen. Így a szakmai közvélemény számára nyitott kérdésekre sikerült választ adnunk. Ettől még az, hogy a közgondolkodásban, az ideológiák mentén, netán a politikai erők tüzében ki és mikor támad föl, kiszámíthatatlan. Hiszen a liberális közvéleményt a szakmai vita nem győzte meg, mert el sem érte. A meggyőzés és a megismertetés hosszú folyamat, amelynek még nagyon az elején tartunk.
– Mi a legfontosabb cáfolat? Vagy azt gondolja, ne ismételjük meg a vádat sem?
– Nem lenne értelme most ezeket részletezni. Összességében inkább azt tartom fontosnak, hogy az életmű egészéből ne szakítsunk ki mondatokat, és vegyük észre azt, amit egyébként elismert a másik fél is: hogy a Prohászkának tulajdonított zsidóellenesség nem faji alapú. Kritikai él van mögötte, amelyben általánosít. Ezzel valóban hibát követett el, de abban a korban mindenki általánosított, a zsidó szerzők is. Létezett az egyéniségének egy kimutatható gondolatfejlődése. Prohászka Ottokár élete végén olyan szövegeket írt, amelyek teljesen ellentmondanak a képnek, amit rá próbálnak erőltetni. Ha ezekkel a szövegekkel nem foglalkozunk vele kapcsolatban, akkor megcsaljuk magunkat.
– Emlékezetes eset szobrának ledöntése. Került elő abban az ügyben új adat?
– A szociáldemokraták, s nem is a kommunisták tették, amit tettek, de volt egyházi szervezet is, amely hibázott. Károlyi Mihály kifejezetten kérte, amikor hazakerült Párizsból, hogy a Károlyi-kertből tüntessék el Prohászka Ottokár szobrát, noha ő eskette meg annak idején. Az Esztergomi Érseki Hatóság, amely illetékes volt a területen, több megkeresés ellenére nem mozgatta a füle botját sem. Ezután történt, ami történt.
– Igaz, hogy Faludy György megbánta, hogy ott volt?
– Azt írta később, bánja, de nem ideológiai okokból, hanem csak azért, mert szobrokat döntögetni úgy általában barbár tett. De ennek a történetnek most nincs semmi aktualitása. Fontosabb cél, hogy jövő ilyenkorra, egy kerekebb évfordulón az újabb kutatási eredmények egy újabb tanulmánykötetben lássanak napvilágot.
– Prohászka életműve miért példa manapság?
– Nagyon sok tekintetben az. Mély, elkötelezett keresztény hit és egyházhűség élt benne, amely akkor sem csökkent, amikor az egyház igazságtalanul bánt vele. Nagyon mély volt szociális érzékenysége is, amit elméleti teoretikusként és gyakorló karitászként is képviselt. Valóban eladományozta mindenét. Ma, amikor a társadalom széles rétegei csúsznak le, ez roppant fontos példa. Az is, hogy nem indulatból vitázott ideológiai ellenfeleivel, hanem pontosan ismerte azok nézeteit. Liberalizmusról, szociáldemokráciáról hihetetlen tudással beszélt. Ez a fajta felkészültség nagyon fontos lenne ma, bármiféle értelmes dialógushoz.”

Ehhez az idézethez kommentár nem kell, minden szava egyértelmű, világos. 2008-ban a Prohászkára szórt liberális rágalmak tiltakozást váltottak ki egyházi részről is. Most, az idei Élet Menete előtt ismét mocskolták Prohászkát (nemcsak a czenei lap, hanem például az Amerikai Népszava is – ez utóbbi sokkal alpáribb módon). Nem hallottam, hogy egyházi részről bárki tiltakozott volna. Azt viszont olvastam, hogy Erdő Péter bíboros beszélni fog a menetelésen (bizonyára nem Prohászka Ottokár védelmében). 2008 óta ennyit változott a helyzet. Szomorú.

Szalay László – Hunhír.info