Számos programból válogathatott az,aki kinézett Győrszemerére a két napos kamionos találkozóra a hétvégén. Ebben az évben is megtalálta minden korosztály a neki való programot.
Számos programból válogathatott az,aki kinézett Győrszemerére a két napos kamionos találkozóra a hétvégén. Ebben az évben is megtalálta minden korosztály a neki való programot.
Nem csak a nagyok tombolhattak, a kicsiket is színes programkavalkáddal várták a lelkes szervezők; ugrálóvár, arcfestés, csoki-cukor eső, gyermeksorversenyek, kincskeresés, zenés koncertek.
A kamionosok is sok programban vehettek részt, s különféle versenyekben mérethették össze erejüket, ügyességüket, mint például gyorsulási verseny, akadályverseny, sorverseny, darusverseny, kamion-szépségverseny, sörivó- és virslievő verseny, sőt még főzőversenyben is részt vehettek.
Akik kilátogattak az eseményekre akár még a helyi polgármestert is ledobhatták, aki belezuhant a vízzel teli medencébe.
Szombat délután a megjelent kamionsofőrök “körbesétáltatták” a faluban a kamionjukat, s közben a vendégek a nagyobbak hátuljában élvezhették a “száguldást”, nem kis torlódást okozva az autósoknak.
Majd sötétedés után tűzmutatványosok ropták táncukat és gyújtották meg a több méter magasságú tábortüzet.
Az élőzenés koncertek jóval éjfél után halkultak el,majd másnap folytatódtak tovább a programok. Vasárnap reggel pedig a szervezők a kamionsofőrök ellen játszottak focimeccset,amelyet a kamionsofőrök nyertek.
A hétvégét egy közös medencés fürdőzéssel zárták a szervezők és a kamionsofőrök.
k-o
Hunhír.info