A Gyulai Városi Ügyészség indítványa alapján a Békéscsabai Városi Bíróság 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte a 90 esztendős sarkadi férfitól, mintegy 1,1 millió forintot kicsaló, s majd 100 ezer forintot eltulajdonító anyát és lányát.
Amint arról beszámoltunk, a sarkadi 63 esztendős G. J.-é Sz. Irén a sértett bizalmába férkőzve, 2010 óta különböző valótlan indokokkal, ürügyekkel, több mint 1 millió forintot kért kölcsön a 90 esztendős hadirokkant férfitől. Az asszony legutóbb május 17-én kért a sértettől, ugyancsak valótlan indokok alapján 75 ezer forint kölcsönt. Lánya, a 34 éves Cs. S.-né, ugyanazon a napon a sértett szobájából az ágyában elrejtett pénztárcájából lopott el 60 ezer forintot.
A Sarkadi Rendőrkapitányság a napokban G. J.-né Sz. Irént üzletszerűen nagyobb értékre elkövetett csalás bűntett, míg Cs. S.-nét üzletszerűen kisebb értékre elkövetett lopás bűntett, valamint csalás vétség megalapozott gyanúja miatt vette őrizetbe.
Hunhír.info – hir6
Hunhír.info