– Kész vagyok ötvenezer forint nyomravezetői díjat felajánlani a saját jövedelmemből, hogy a kirabolt 80 éves magyar asszony támadója mihamarabb kézre kerüljön. A szándékomat jeleztem a rendőrségnek is – mondta Szijártó Henrik böhönyei polgármester.
Beszámoltunk róla, hogy álarcosok rabolták ki, illetve értesüléseink szerint meg is erőszakolták az idős böhönyei asszonyt. A rendőrök még azon a napon elfogtak egy férfit, egy másik ellen pedig körözést adtak ki.
Bár a polgármester felajánlása ezúttal magánkezdeményezés, Böhönyén testületi határozat is van nyomravezetői díjakról, amennyiben az önkormányzat vagyonában tesznek kárt. Erről a legutóbbi ülésen döntöttek a képviselők, amit húszezer és ötvenezer forint közötti összegben állapítottak meg. Rendőrségi feljelentés után, a felajánlások szükségességéről és mértékéről a polgármester dönt.
– Azoknak ajánljuk fel a díjat, akik egyértelműen segítik az önkormányzat kárára elkövetett, törvénybe ütköző vagyon elleni bűncselekmények tetteseinek kézre kerítését – mondta Böhönye első embere. – Az utóbbi időben megszaporodtak a településen a rongálások: kárt tettek ismeretlenek csatornákban, utcanév-táblákban, a dohányzást tiltó táblákban, legutóbb pedig a Forbáth utcai hirdetőtáblában. A felderíthetőség hatékonysága miatt tűztük ki a pénzbeli jutalmat – indokolta a polgármester a határozat születését és hangsúlyozta: a személyiségi jogok és a tanúk védelmében a jutalom összegét minden esetben az ügyben illetékes rendőrhatóság vezetője adja át a nyomravezetőnek, annak kilétének felfedése nélkül. Arra is lehetőség van, hogy nem önkormányzati vagyont rongáló, egyéb, törvénybe ütköző, mint például erőszakos bűncselekményeknél nyomravezetői díj meghatározása, egyedi eljárás alapján kerüljön napirendként a testület elé.
Önkormányzati felajánlások
Két éve a somogyfajszi Őskohó Múzeum elől lopták el a bronzból készült ősmagyar jelképet. Bár nem a somogyfajszi önkormányzathoz tartozott a honfoglalás-kori emlékhely működtetése, mégis kész volt arra, hogy ötvenezer forint nyomravezetői díjat ajánljon fel. Még mielőtt erre sor került volna, a három elkövetőt elfogta a rendőrség, a jelképet is megtalálták, igaz feldarabolva.
Ugyancsak két éve több mint száz kővázát, kőszobrot vittek el a sírokról, keresztekről Szőkedencsen, Somogyzsitfán és Csákányban. Mindent összeadva: tonnában lehetett számolni az ellopott kőemlékek súlyát. A három község önkormányzata összefogott és százezer forintot ajánlott fel annak, aki segít megtalálni a tetteseket. Ezt egy magánszemély újabb százezer forinttal is megtoldotta.
Öt-hat éve Istvándiban segített a felajánlott pénzjutalom megtalálni a bűnösöket. A világháborús emlékmű márvány tábláit törte össze ismeretlen tettes. Bencsik János polgármester elmondta: 20 ezer forintot ajánlott fel a képviselő-testület a nyomravezetőnek, s 200 ezer forintba került a táblák helyreállítása. A fejpénz hatásos volt, megtudták ki volt a tettes, bár nem volt büntethető a kiskorúsága miatt. Siófokon azonban hétszázezer forint nyomravezetői díj sem volt elég ahhoz, hogy előkerüljön a Kele utcai temetőből ellopott bronz szoboralak. Bors István Mártírsirató című szoborcsoportjának férfi alakját tavaly lopták el. A siófoki polgármester félmillió-, a rendőrség kétszázezer forintot adott volna a nyomravezetőnek.
sonline.hu
Hunhír.info kommentár: A kisebb településeken, illetve ott, ahol nem működnek a cigány maffiák, egy ks pízért feladják egymást a kátrányos helyezetűek. De ahol a cigány szervezett bűnözés a meghatározó, nem mernek újat húzni a vezírekkel, mert hamar leszámolnak velük is.
Hunhír.info