Szörnyű események helyszíne volt Kunhegyes, ahol egy 74 éves asszonyra támadtak rá törvény felettiek, pénzt követeltek tőle, s borzasztóan meg is kínozták. A kormány közben meg azt bizonygatja a gyarmatosítóknak, hogy felszámolták az egyenruhásbűnözést, és senki sem háborgatja a becsületes, békés cigányokat.
A hétvégén kiraboltak egy idős asszonyt Kunhegyesen — mondta el a Szoljon.hu kérdésére Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Az ismeretlen elkövetők készpénzzel és arany ékszerekkel távoztak a sértettől, akit összevertek, kínoztak azért, hogy átadja az ékszereket és a pénzt. A 74 éves nénit 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléssel szállították kórházba.
A gyors nyomozói munkának, valamint az egyik támadó feledékenységének köszönhetően már el is fogták az egyik gyanúsítottat. Ugyanis a helyszínen hagyta egyikőjük a kabátját, és az abban talált iratokból beazonosíthatóvá vált. Őt Budapesten fogtak el a rendőrök. Társát jelenleg keresik, ellene elfogató parancs van érvényben. Aztán majd kiengedik őket, mert ideszól Kanadából Mohácsi Viktória.
Hunhír.info