Percek alatt elfogták a rendőrök azt a cigány párost, akik több táskát loptak el egy budapesti hipermarketből, majd késsel fenyegették meg az őket tetten érő biztonsági embert – értesült a HavariaPress.
A VI. kerületi Westend bevásárlóközpont egyik üzletéből vasárnap napközben lopott el egy férfi és egy nő egy bőröndöt, illetve két válltáskát. Cselekményüket azonban a biztonsági szolgálat egyik munkatársa észlelte, és megkísérelte feltartóztatni őket, ám ekkor a tolvajpáros dulakodni kezdett az őrrel a táskák megtartása érdekében, majd késsel megfenyegették, végül elmenekültek a helyszínről. A rendőrök felderítő munkáját több szemtanú is segítette, akik látták a menekülő cigányokatt beszaladni egy közeli lakóépületbe.
A BRFK akciósai a kapott személyleírás alapján a ház harmadik emeleti folyosóján elfogták a párost, s a rabolt táskák is előkerültek a lakóház lépcsőfordulójában. A 31 éves férfi és 25 éves társnője ellen rablás megalapozott gyanújával indult büntetőeljárás, s mindkettejüket őrizetbe vették.
Hunhír.info