Elfogták a rendőrök azt a cigány férfit, aki fizetés nélkül távozott egy VIII. kerületi benzinkútról és közben kocsijával elsodorta a benzinkutast is. A rendőrök a biztonsági kamera felvételei alapján azonosították az autóst – számolt be a hétfőn történtekről a Budapesti rendőr-főkapitányság szerdán.
A Kálvária téren lévő benzinkúton este jelent meg az autós, aki tankolt, majd ezután fizetés nélkül visszaszállt a kocsijába és indulni készült. Az egyik benzinkutas megpróbálta visszatartani a nyitott bal első ajtón keresztül. A sofőr azonban indított és néhány méteren keresztül húzta maga után a kutast, aki végül a benzinkút végénél engedte el az autót és a földre esett. A kutas könnyebb sérüléseket szenvedett. A jelenetet felvették a töltőállomás biztonsági kamerái is.
A rendőrök a kerületben, a Magdolna utcában találták meg a kocsit. A környék lakói elmondták, hogy az autó 29 éves tulajdonosa valószínűleg otthon van. A rendőrök többszöri felszólítására sem nyitott ajtót, ezért zárszakértő segítségével kinyitották azt és elfogták a bent lévő férfit, mert a ruházata megegyezett a biztonsági kamerák által rögzítettekkel, és a férfi elismerte, hogy a ház előtt parkoló kocsit ő használta aznap. Nem zárszakértő kellett volna, hanem kommandós vaspöröllyel. Egyet a zárra, egyet a cigányra.
Hunhír.info