Czinege László ezredes, a Szolnoki Rendőrkapitányság vezetője két súlyosabb, (természetesen cigány) fiatalkorúak, gyermekkorúak) által elkövetett bűncselekmény részleteit idézte fel a szoljon.hu-nak.
A Szolnoki Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat csoportosan elkövetett rablás miatt három fiatalkorú — két szolnoki és egy fegyverneki lakóhelyű — fiú ellen. Ők 2009. szeptemberétől 2010. márciusáig az egyik szolnoki középiskolában folyamatosan, többször erőszakot és fenyegetést alkalmazva, estenként 200-300 forintot követeltek és vettek el egyik osztálytársuktól. A sértettet többször tettleg is bántalmazták. Az eljárás során az elkövetőket őrizetbe vették, előzetes letartóztatásuk megtörtént. Szintén rablás miatt nyomoznak a rendőrök egy 15 éves szolnoki fiú ellen, aki július elején a hajnali órákban a vasútállomás egyik kis közében szintén helyi, 12 éves fiú társával együtt elvette egy 18 éves kengyeli fiatalember 400 forintját. A gyermekkorú fiú a kezében tartott csavarhúzóval megfenyegette a sértettet és közösen a pénzének átadására szólították fel. A sértett erre átadta az aprópénzét, majd a helyszínről elmenekülő „bűntársak” később azt szétosztották egymás között. A kengyeli fiú sérülések nélkül megúszta a történteket. Az első esethez hasonlóan a 15 éves elkövetőt őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték.
Hunhír.info