Kilenc cigány bűnöző állt kedden Tőke Zoltán bíró előtt a székesfehérvári városi bíróságon. A vád: tavaly februárban garázdálkodtak az enyingi benzinkútnál. Ők azt mondták azért, mert féltek. A helyszínen kommandós hegyek jelentek meg, hiszen három vádlottat előzetesből állítottak elő. Közülük ketten érintettek a Veszprémben jelenleg zajló Cozma-gyilkosság garázdaság miatt emelt perében.
A vallomások a legtöbb ponton összecsengtek, a cigány bűnözők jól bemagolták a mesét. Szórakozni, ünnepelni mentek a benzinkútra, de amikor tudomást szereztek – ahogy ők mondták – a gárdisták közeledéséről, megijedtek. Egy héttel a Cozma-gyilkosság után úgy tudták, hogy szerb csapatok készülnek Sesum, az egyik életveszélyesen megsebesített szerb kézilabdázó, megbosszulására. A cigányok által megtámadott autókból kiszálló kigyúrt, kapucnit viselő emberek kezében vipera volt, és azt is hallották tőlük: “Vegyétek elő a fegyvereket is!” A dobálás ekkor kezdődött, önvédelemből – hazudták a vádlottak egybehangzóan. Mert jól kiokosították őket. Ezt is megússzák a cigány bűnözők.
HunHír.Hu – fmh
HunHír.Hu