Vér szerinti, enyhén értelmi fogyatékos, 15 esztendős leányának nemzett gyermeket még 2005-ben H. Béla Sarkadon. A sértett szavahihetősége, tanúzási képességének tisztázása érdekében megismételt elsőfokú eljárásban is bűnösnek találták H. Bélát.
A Gyulai Városi Bíróság tavaly november 28-án nevelése, felügyelete, gondozása alatt álló személy sérelmére folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés bűntette miatt hét év fegyházbüntetésre ítélte, nyolc évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta a lányával több ízben is erőszakkal közösült, 45 éves, sarkadi H. Bélát.
Azon ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, a vádlott és kirendelt védője, elsősorban a jogi minősítés megváltoztatásáért, illetve enyhítésért fellebbezett. A vádlott és a védelem ugyanis vitatta az erőszak tényét. Azt állították, hogy H. Béla lánya beleegyezésével létesített szexuális kapcsolatot a 2005-ben 15 éves, Kitti utónevű gyermekével, így az apának „csak” vérfertőzés bűntette miatt kell felelnie. A Békés Megyei Bíróság elé került ügyben a másodfokon eljáró tanács hatályon kívül helyezte ez első fokon született ítéletet s — leginkább a sértett szavahihetőségét tisztázandó — új eljárás lefolytatására utasította a Gyulai Városi Bíróságot.
H. Kitti ugyanis az eljárás során önmagával is több ízben ellentmondásba keveredve nyilatkozott. A nyomozati szakban tett vallomásában még határozottan arról számolt be, hogy apja csak egyetlen egyszer erőszakolta meg. Később a bíróság előtt már újabb két esetről, majd egy negyedik alkalomról is beszélt.
— H. Béla bűnös: nevelése, felügyelete, gondozása alatt álló személy sérelmére folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés bűntettében s ezért a bíróság 6 év 8 hónap börtönbüntetésre ítéli és 7 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltja — hirdette ki az ítéletet a megismételt elsőfokú eljárásban ma dr. Kocsár Szilárd.
A bíróság ugyanakkor a H. Béla ellen korábban kiszabott öt, illetve hat hónap — felfüggesztett — börtönbüntetés végrehajtását is elrendelte. Azt is nyomatékos súlyosító körülményként kellett értékelje, hogy H. Béla többszörös visszaeső, 1984 óta 24 alkalommal volt büntetve s a vádban szereplő cselekményeket is feltételes szabadság időtartama és felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt követte el.
HunHír.Hu – beol.hu
HunHír.Hu