Két taktaharkányi cigány bűncsalád tizenöt tagját vette őrizetbe a rendőrség; csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt indítottak eljárást ellenük. A kommandósok végre hamar szétütötték őket. Persze, most hagyni kellett volna, hogy kicsit nagyobb károkat okozzanak egymásnak.
A mostani összetűzés egy szóváltásból indult. Rövid idő elteltével botok, kapák, kaszák, különféle szúró- és ütőalkalmatosságok kerültek elő, majd egymás családját obszcén szavakkal illetve csaptak össze a felek. A verekedésben többen súlyosabban megsérültek, egyesek Molotov-koktéltól égési sérüléseket szenvedtek, mások végtagjait összetört üvegcserepek vagdosták össze. A lakásokban is kisebb-nagyobb károk keletkeztek.
A kommandósok rövid időn belül rendet tettek a településen, és a két családból tizenöt embert állítottak elő, majd valamennyiüket őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.
HunHír.Hu