Elterjedt a hír, miszerint viperákat telepítenek a tájegységben. Az információt az Őrségi Nemzeti Park igazgatósága határozottan cáfolta.
– Jómagam is hallottam róla, időről időre felröppen ez a rémhír. Holott semmiféle alapja nincs – mondta el Márkus Ferenc, az Őrségi Nemzeti Park igazgatója.
– Ez valótlan szóbeszéd; nem élt, nem él vipera az Őrségben és nincs is szándékunk ide telepíteni a hüllőket – fogalmazott.
Gödörházán, Magyarszombatfán került szóba a viperatelepítés, mint terv. Ahogy mondani szokás, semmiféle haraszt nem zörög, ha nem fújja valamiféle szellő. Mi lehetett mégis a szóbeszéd alapja? – érdeklődtünk.
Rákosi vipera. Az Őrségi Nemzeti Parknál cáfolták, hogy viperák telepítésére készülnének – Fotó: Wikipédia
– Gödörházán a harangláb és a temető közötti területet karbantartottuk a télen, majd folytattuk a munkát kora tavasszal. A becserjésedő rétet kitisztítottuk, ápoltuk. Azért, mert ez különösen értékes természeti terület. A nemzeti park jelképállata, a sötétaljú hangyaboglárka lepke is ott él, persze más védett növények és állatok közösségében. Ezt a védelmi, rétgondozási tevékenységünket gondolhatták néhányan vipera telepítési előkészületnek – fogalmazott az igazgató. Aki még hozzá tette: rendszeresen tájékoztatják a közvéleményt az éppen aktuális munkáikról, terveikről. Ha lehet, be is vonják az érdeklődőket egy-egy túra, program erejéig.
– Nemrég szénagyűjtésre, gombaszedésre és ismertetésre, éjszakai programra vártuk a közönséget. De már készülünk június 12-re, a hazai nemzeti parkok bemutatkozására. Ez a szalafői Pityerszeren lesz, minden hazai nemzeti park standdal vesz részt az eseményen. Kiállítva termékeit, bemutatva jellegzetességeit.
vasnépe.hu
HunHír.Hu