A tizenkilencedik század rettegett rablóvezére, Sobri Jóska (becsületes nevén Pap József) édesapja a Sopron megyei Sobor községből települt át a vasi Erdőd majorba – a mai Bögöte közelében. Már itt született meg Jóska fia is, valószínűleg 1810-ben. A felmenők származási helye után ragadt a Pap-fiúkra a Sobri név.

Az öreg pap és két fia disznópásztorkodásból éltek. Egyébként a szülőket a környékbeliek vallásos, jámbor embernek tartották, és az öregek maguk is azt mondogatták a korán ingoványos útra tévelyedett Jóska fiukról, hogy az nem lett volna olyan szerencsétlen, ha nem keveredik rossz társaságba.

Balogh Gyula, a híres szombathelyi levéltáros és történetíró munkáját lapozgattuk át. Az 1895-ben megjelent Klio szolgálatában című kötetében ír Sobri Józsiról.

Bár a levéltáros azt állítja, hogy hivatalos és a korban még ismeretlen adatokkal szolgál, azért a sztori olvasása közben rá kell jönnünk, hogy a mérleg nyelve inkább a történetírás, sőt mesemondás (de egyesek szakértők szerint az újságírói véna is felfedezhető munkájában) felé billent el.

De lényeg a lényeg: történt egyszer, egészen pontosan 1832-ben, hogy néhány csavargó vetődött Sobri útjába, miközben ő a disznókat legeltette. Nem kis győzködés árán rávették a legényt, hogy hajtsák el a szomszéd község kanászának állatait. Így vált Jóska Vasvármegye börtönének kosztosává, aminek eredményeképpen két év börtönbüntetéssel és 240 pálcaütéssel gazdagodott. Itt arról a börtönről van szó, ami ma Szombathelyen, a megyeháza levéltáraként működik, ugyanis ezzel kapcsolatban szokták emlegetni, hogy itt ült Sobri.

A szóbeszéd szerint Sobri valóságos parasztadonisz volt, aki után a cselédek és az úrinők, egyszóval a fehérnép csak meregette a szemét, amikor közmunkára hajtották. Így történhetett meg az, hogy elcsavarta a porkoláb feleségének, Benkő Lázárnénak a fejét is.

A románc nem egyéb előnyökhöz juttatta a legényt, minthogy konyhás rab lett: már nem a börtönszobában múlatta az időt, hanem az udvaron és a konyhán tett-vett, ahol jutott neki a frissen sült pecsenyéből és pásztorórákból is. A titkos szerelemmel megfűszerezett börtönévek hamar elhussantak.

Sobri ismét a szabadság hímes mezejére léphetett, maga mögött hagyva egy könnyektől fátyolos
Eddig a mese. De lássuk: valóban raboskodhatott-e a betyár abban a börtönben, ami ma a megyeháza levéltára? Üssünk fel egy másik könyvet, Hegedüs Sándor írását, mely a tekintetes Vas Vármegyének Szombathelyen épített börtöneiről, és az abban felállított javítóintézet történetéről szól. Emellett pedig hiteles adatokkal és jegyzőkönyvekkel szolgál.

Hegedüs Sándor (aki egyébként főmérnök és táblabíró volt) azt írja, hogy 1831. április 18-a volt az a szerencsés nap, amely a tekéntetes megyei vezetés figyelmét a megyénk szánandó gyermekeire fordította. Tudniillik a foglyok erkölcsileg minden kínzás ellenére nemhogy javultak volna, de egyre inkább kitanultabb tolvajokká lettek.

A megyei vezetés ezért nagy egyetértés közepette elhatározta, hogy egy új, az emberiség fölvilágosodott századához illőbb fogházat építtet Szombathelyen. Fel is húzták 1836-ra. Tehát a hiteles adatok szerint az épület négy évvel azután készült el, hogy Jóskát elítélték. Az évszámok alapján így azt mondhatjuk, hogy nem ülhetett az új börtönben Sobri.

Az egymásnak ellentmondó információkkal felkerestük Feiszt Györgyöt, a Vas Megyei Levéltár igazgatóhelyettesét, aki elmesélte, hogy nincs okunk abban kételkedni, hogy a betyár Szombathelyen raboskodott, mert ezt minden írás tényként közli.

Az viszont igaz, hogy a napjainkban a levéltár által raktárnak használt épület a börtönbüntetését követően készült el. Az időközben elvégzett építészettörténeti kutatások szerint a régi vármegyei tömlöc éppen ennek a helyén állt egykor, abban ülte le Jóska a két évet. A tömlöc néhány falát nem is bontottak le, ezek a mai épület részleteként meg is találhatók.

Nyugat.hu

HunHír.Hu