Nem csillapodnak a kedélyek a Zala Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat berkeiben, a működésképtelenség határán imbolygó testületben mindenki a másikat okolja a kialakult helyzetért. Bogdán István elnökkel szemben pedig eljárást kezdeményezett a megye főjegyzője.
Rövid időn belül másodszor maradt el csütörtökön a Zala Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat (ZMCKÖ) Garaboncra összehívott ülése. A 9 fős, elnökhelyettes és pénzügyi bizottság nélkül működő grémium idén csak két alkalommal tudott ülésezni, ám az érdemi munka helyett javarészt vádaskodás és személyeskedés kötötte le az erőket. A kialakult viszály régóta az elnök, Bogdán István eltávolításának kérdésében csúcsosodik ki, aki a testület egyes tagjai szerint alkalmatlan feladata ellátására – ám leváltása csak a ZMCKÖ feloszlatásával lehetséges.
Pikánssá teszi a helyzetet, hogy dr. Sifter Rózsa, Zala főjegyzője feljelentést tett a megyei főügyészségen Bogdán István ellen, aki még márciusban 100 ezer forint vásárlási előleget vett fel a kisebbségi önkormányzattól, melynek felhasználásával nem számolt el. Hozzátette, azóta az ügy már a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságra került.
zalai hírlap
HunHír.Hu