Meg akarta akadályozni egy pillanatok alatt összecsődült, agresszív cigány banda Mezőzomboron a rendőröket abban, hogy elvigyék az egyik helybeli cigány bűncsalád jogerősen elítélt, ám a börtönbe be nem vonult tagját. Miközben a rendőrök a járőrkocsihoz kísérték a férfit, a tömeg fenyegette, szidalmazta a zsarukat, és repültek a kövek.
Az eset a napokban történt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei községben, mikor a Szerencsi rendőrkapitányság rendőrei megpróbáltak előállítani egy férfit, aki nem kezdte meg jogerősen rárótt börtönbüntetését. A férfi ellenállt a rendőröknek, de végül sikerült megbilincselniük. Mikor a rendőrautóhoz kísérték, már legalább 20 emberből álló csődület várta az egyenruhásokat az utcán. A szomszédokból és családtagokból álló tömeg szidalmazta és fenyegette a rendőröket, miközben az elítélt anyja egy marék követ hajított feléjük. Az asszony egy nagyobb követ is felkapott, majd azzal fenyegetőzött, hogy betöri a járőrautó szélvédőjét. A rendőröknek végül szóval sikerült lecsillapítaniuk a tömeget, ám az elítélt egyik rokona addigra bemászott a rendőrautóba mondván, hogy őt is vigyék el. A rendőröknek nem sikerült kitessékelniük a 29 éves férfit a kocsiból.
HunHír.Hu – Havaria Press
HunHír.Hu kommentár:
HunHír.Hu